ARCHÍV A nő, aki a cipőhöz öltözik

Aradon nehezen találunk olyan embert, aki ne ismerné Fekete Rékát. Az Aradi Kamaraszínház produkciós és művészeti titkára a társulat megalakulásától fogva dramaturgként és rendezőasszisztensként is segíti a Maros-parti város teátrumának munkáját. Lehet, hogy a színházba járók nem figyeltek fel Réka öltözködésére, minket mindenesetre kíváncsivá tett. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin novemberi számában jelent meg.)

Farmer, zakó, sál – legtöbbször ez a kombináció jellemzi a hétköznapokban. Ő maga is elismeri, hogy egyszerűen öltözik, ami elsősorban a munkájából adódik. Sokszor az egész napját bent tölti a színházban, jelen van a díszletépítéstől a világításon át az esti fogadásig. Ezért mindig olyasmit vesz fel, amiben kényelmesen tud dolgozni, de ami ugyanakkor egy jól megválasztott sáltól vagy zakótól máris alkalmibbá válik, és megfelelő megjelenést biztosít az előadás utáni beszélgetésekhez.

A sálak és kendők ruhatárának nélkülözhetetlen kellékei közé tartoznak, mivel viseletük laza és szabad érzést ad, vallja Réka, majd így jellemzi röviden saját stílusát:

„A szabadság fontos az öltözködésemben is. Nem szeretem túlságosan megmutatni magam, nem szeretek feltűnni a tömegben, és azt sem, ha túlságosan megnéznek.”

Mindez viszont korántsem jelenti azt, hogy ne hordana szívesen egyedi darabokat. Kezdjük mindjárt a cipőkkel! A különleges lábbelikre – melyek közül némelyik kézi készítésű – épülnek az egyes szettek, Réka ugyanis a cipőkhöz öltözik, mégpedig a színesekhez. A zárt orrú zöld szandálhoz passzol a kék farmer zöld kiskabáttal, a makkos cipőhöz az apró kockás szivarnadrág fehér zakóval, a barna mokaszinhoz a zöld, laza lennadrág bordó lenblúzzal, az alacsony, vastag sarkú, bokánál pántos kék szandálhoz pedig a virágmintás nadrág az érdekes szabású fehér felsővel.

Bármelyik összeállításról is legyen szó, egyik eleme mindig hajaz a cipőre. Külön története van például a csinos, magas szárú piros csizmának. Gazdája annyira beleszeretett, hogy vásárolt hozzá egy szoknyát, pedig nagyon ritkán, szinte soha nem visel szoknyát.

Van azonban egy fehér csikósnadrágja, amely már majdnem szoknya. Ehhez pedig egy lezser, hátul gombos világoskék blúzt társít.

Kapcsolódó

    Mindegyik outfit pillanatok alatt meggyőz arról, hogy viselője, anélkül, hogy feltűnővé válna, kedveli a kifinomult darabokat, a harmóniát sugárzó színeket. Mint mondja, tudatosan tesz azért, hogy mindig legyen egy kis finesz az öltözködésében.

    Úgy válogatja a ruhadarabokat, hogy passzoljanak egymáshoz, végül pedig mindehhez minimális kiegészítőt, legfeljebb egy gyűrűt párosít. A biciklije viszont sosem hiányozhat. Függetlenül attól, hogy éppen mibe öltözik, mindig két keréken érkezik. És ez sem akármilyen bicikli: nagyapjától örökölte, az ötvenes években gyártották Romániában, sokat megélt darab, amely mostanra szinte legendássá vált arról, hogy csomagtartóján „utaztak” már többen is az Aradi Kamaraszínház vendégei közül.

    Fekete Réka szereti az egyszerű, de rendhagyó megoldásokat,

    ezt igazolja a gardróbja is, és lám, a legegyszerűbb megoldások sokszor eredetibbnek bizonyulnak.

    Fotó: Kiss Bea

    Friss lapszámunkat alább kérheted: