ARCHÍV A vagány alpolgármester

Motoron – sisakban, bőrkabátban és szakadt farmerben – érkezik a sok száz fiatal közé a diáknapokon, magyaros hímzéssel ellátott ruhát hord nyilvános megjelenésein. Sosem marad észrevétlen Oláh Emese, Kolozsvár magyar alpolgármestere. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin februári számában jelent meg.)

Megváltozott a stílusa azóta, hogy közéleti személyiség lett. A korábban hordott merészebb cuccokat szolid vonalra cserélte. Már ügyvédként is a fekete-fehér kombinációt szerette, de úgy, hogy mindig megtoldotta azt valamilyen kis plusszal, figyelemfelkeltő elemmel.

Gyakran jár sportterembe, munkája miatt a hosszú órarenddel működő, plázákban található tornatermekbe, ahol rengeteg a ruhabolt is. Így össze lehet kötni a kellemest a hasznossal.

„Régen sokszor terápia jellegűek voltak ezek a vásárlások, és volt, hogy túlzásba is vittem, de ma már kevés időm marad vásárlásra.

Most nagyjából félévente egyszer megyek bevásárolni” – meséli.

Az alpolgármester szekrénye…

„Rendkívül rendezett. Színek szerint rendszerezem a ruháimat. Mindennek megvan a helye: a télikabátoknak, átmeneti kabátoknak, külön vannak a zakók, nadrágok, szoknyák, koktélruhák. Megkönnyíti az életemet a rendezett szekrény. Ha a tárgyaim nincsenek a helyükön, akkor bepánikolok.”

Nagyon ritkán dob ki ruhát, és rengeteg darab megvan a tinikori gardróbjából. Hordja is őket, konfirmáló- és ballagóruháját nemrég még felvette. Ha nem vásárol új ruhát, az motiválja abban is, hogy megtartsa az alakját, és ha felszaladnak a kilók, akkor gyorsan leadja őket. „Rengeteg ruha van, amit sajnos kinőttem (nevet), és megpróbálok visszatérni hozzájuk.”

Emlékezetes jelenések

A 2018-as Kolozsvári Magyar Diáknapokon, amely Kolozsvár legnagyobb egyetemistabulija, fehér,

szakadt farmerben, bőrdzsekiben egyszer csak berobogott a motorján a Mátyás-szobor előtt ünneplő fiatalok közé,

amit nyilván sokan imádtak. Nem az a célja, hogy szexi legyen a motorosszerkóban, mondja, számára a sisak, bakancs, bőrdzseki a biztonságot jelenti a motoron.

Amikor nő, akkor kis fekete

Fekete koktélruha szembetűnő kiegészítővel a megszokott nőies szerelése. Mindig tartozik hozzá egy színes sál, néha feltűnő magassarkú.

Pótruha

Pontosan megszervez minden napot, mindig tudja, hogyan kell felöltöznie az aznapi tevékenységhez, kihívásokhoz. Mégis, a balesetek megelőzésére (kávéfoltosan mégsem mehet tanácsülésre) tartogat a hivatali szekrényében is egy Jolly Joker öltözetet, amely gyűlésben és állófogadáson is megállja a helyét.

Édesanyja kézimunkái

A kedvencek. Gyerekkora óta imádja az édesanyja által kivarrt darabokat. Kalocsai hímzés, matyóhímzés, írásos – van úgy, hogy farmerrel hordja ezeket, máskor estélyihez társítja a hímzett mellényt.

„Önbizalmat nyújt, mert édesanyám gondoskodása van ezekben a ruhákban. Bennük van édesanyám szeretete, s akárhányszor hordom őket, érzem, hogy velem van a család.”

Fotó: Angyalosi Bea

Friss lapszámunkat alább kérheted: