Verespatak több szempontból is kincs: egyrészt altalaja nem kevés aranyat és ezüstöt rejt még magában, másrészt a történelem, épített örökség és természeti, netán ipartörténeti érdekességek iránt fogékony utazók számára izgalmas látnivalókat kínáló település. Egyébként is a turizmus lenne a térség számára az egyik kiút a jelenlegi gazdasági, megélhetési hullámvölgyből, legalábbis addig, amíg az úgynevezett fenntartható bányászat újraindítására nem találnak megoldást.
A település egyébként a civil összefogás jelképe is lett az új évezred első évtizedében,
amikor belföldről, külföldről, tudósok, művészek támogatásával komoly fellépés szerveződött a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai–román vállalat ciántechnológiát alkalmazó aranykitermelési terve ellen.
A Mentsük meg Verespatakot! projektről valószínűleg sokan hallottak, talán valamelyik Szénafesztiválon is részt vettek olvasóink közül néhányan, a Fogadj örökbe egy verespataki házat mozgalom irodája ottjártunkkor is nyitva állt… Az RMGC nem nyitott bányát. Az állami bányavállalat 2006-ban zárt be. Ott hagyott mindent, és Verespatak magára maradt. De mit mutat a látogatónak?
Alburnus Maior nyomait
Igen, a rómaiakat is idevonzotta az arany, de már az Erdélyi-érchegység korábbi lakói is bányászták az értékes fémet. Azt mondják, a verespataki aranybányák a legrégebbiek Európában – a rómaiak által nyitott tárnák egy része jelenleg is látogatható. Sőt,
igazi ókori „cég-archívumot” is találtak a föld alatt, a római írással teleírt, viasszal bevont táblácskák kétezer évesek!
Erről az időről is tanúskodik néhány lelet az Aranymúzeumban, amely az aranyfeldolgozás későbbi korszakaira is rálátást nyújt. Sőt, az egykori bányászházakba jó néhány római követ is beépítettek... Ez ilyen, kultúrák és korok egymásból, egymáson táplálkoznak.
Arany és monarchia
A település az aranykitermelés révén igazi virágkorát az Osztrák–Magyar Monarchia idején élte. Ezt rögtön el is hisszük, ha beérünk Verespatak régi központjába, amely egyébként műemlékvédelem alatt áll.
Ha látókörünkből képletesen kitakarjuk egy későbbi kor betonförmedvényét, a „blokkot”, máris egy békebeli kisváros patinás polgári házai között találjuk magunkat,
és könnyen elképzelhetjük, micsoda „aranyélet” folyhatott itt a prosperáló bányászatnak köszönhetően. Állítólag bordélyház, több vendéglő, fogadó, kaszinó szolgálta az itt élők ilyen-olyan szórakozását, kényelmét. A multikulturalimzus jegyében volt itt magyar és német iskola, több felekezet épített templomot, parókiát – ezek részben ma is állnak.
A temetőkben a régi sírkövek német és magyar bányászcsaládok emlékét őrzik. Az RMGC a kétezres évek elején kezdte felvásárolni a régi épületeket, néhányat szépen felújítottak, vagy legalább elindították az állagmegőrzést. Mások romosak, elhagyatottak, kopottak. Tény, hogy
a régi piactér közelében egész utcarészleteket találunk, amelyek visszaröpítenek a múltba.
Az épületek jó része az 1800-as évekből származik, a városi palota, az egykori bányász-gyógyszertár, a Székely- és Henzel-ház jellegzetes ornamentikájával, robusztus kapujával vonzza magára a tekintetet, aztán érdemes elveszni a keskeny kis utcákban, házak közötti ösvényeken csak úgy, a hangulat kedvéért. Áll még a régi városháza, az egykori kaszinó épülete is.
Tavak, sziklák, panoráma
A régi főtérről szerteágazó utcák visznek magasabbra, emeletes, módos életről tanúskodó, a bányászat emblémáját magukon viselő házak között. Tematikus térképek vagy helyi túravezetők segítségével bejárhatjuk az Arany útját, kellemes kirándulásokat tehetünk idilli kis tavakhoz, amelyeket mesterségesen hoztak létre pár száz évvel ezelőtt az érckitermelés okán. Viszonylag közel található például a Fenyves tó (taul Brazi), melynek partjáról gyönyörű kilátás nyílik a völgyben fekvő Verespatakra.
