ARCHÍV Bota Ingrid: A rózsaszín minden árnyalata jöhet

Aki dolgozott már csapatban, tudja: a jó háttérember kulcsfontosságú, még ha gyakran kevésbé is „látszik” az első sorban csillogók mögött. Bota Ingrid kolléganőnk a marketingmenedzserek gyöngye, hosszú évek óta hűséges társunk a lapkészítésben. És nem csupán a pink, a baba-, a púder- a flamingó- vagy éppen a puncsrózsaszín ragyog rajta, de leginkább a szemei: azok közé tartozik, akiknek mindig mosolyra húzódik a szeme. Saját készítésű – naná, hogy – rózsaszín muffinokkal kenyerezett le bennünket. (Cikkünk a Nőileg magazin 2024. novemberi számában jelent meg.)

Fotó: Kovács Levente

„Számomra az öltözködés nem feltétlenül jelenti az önkifejezést. Sokkal többre tartom egy személyiség kisugárzását, intellektusát, mintsem azt, hogy milyen (márkás) ruhákba van feltöltözve.

Az életben vannak olyan helyzetek, amikor fontos az illendő öltözet, de alapvetően, ha valaki ápolt megjelenésű, akkor nagy gond nem lehet”

– vág a közepébe Ingrid, miközben tejszínhabot fúj a sütikre, s csillámokkal szórja meg őket. Ezer teendője mellett ugyanis, arra is időt szakított hogy a Nőileg színeit idéző sütiket készítsen a fotózásra.

Ha egy díva a minta

„Alapvetően minden női családtagom nőiesen öltözködik, és fontos számukra a megjelenés. Anyukámmal és a húgommal gyakran közösen megyünk el vásárolni. Ilyenkor csajos napot tartunk, ami a ruhavásárláson túlmenően minőségi együtt töltött idő is.

Elvira nagymamám például 78 évesen is igazi díva.

Sokszor meglepődöm, hogy idős kora ellenére hogyan tud ennyire összeszedett lenni” – meséli mosolyogva, honnan származhat a ruhák, az öltözködés iránti vonzalma.

•  Fotó: Kovács Levente

Fotó: Kovács Levente

„Annak ellenére, hogy többre tartom egy ember belső tulajdonságait, a ruhatáram igen sok darabot tartalmaz. Gyakorlatilag nincs is olyan szín, amilyen az én gardróbomban ne lenne megtalálható. A hangulatom hordozza, hogy éppen mihez nyúlok reggelente” – mutatja kedvenc darabjait a fiatal, székelyudvarhelyi kollégina.

„Sok színt nevezhetünk nőiesnek, de azt hiszem, hogy a rózsaszín talán a leginkább kiemelkedő mind közül.

Szerintem nincs a rózsaszínnek olyan árnyalata, amilyen az én ruhatáramban ne lenne” – magyarázza nevetve, és így már értjük, miért rózsaszín a fehércsokis-málnás muffin is, amit majszolunk boldogan.

•  Fotó: Kovács Levente

Fotó: Kovács Levente

Hétköznapokon Ingrid is leginkább a nadrág és lapos cipő kombót választja, szerelmese ugyanis a sportcipőknek és a bakancsoknak. „Gyakran előbb választom ki a surranót, és hozzá párosítom a ruhákat. Mivel szeretek sétálni, beszívni a város hangulatát bármilyen évszakban, a magassarkú cipőket különleges alkalmakra tartogatom.

Ha szoknyát viszonylag ritkábban is választok, nyáron a színes maxi ruhák nagy kedvenceim”

– sorolja. Az abszolút kedvencei mégis a melegítő szettek, épp azért, mert ritkán van alkalma azokban létezni. „A kedvenc pillanataim, amikor a párommal filmet nézünk, a cicámmal, Gizivel játszom, olvasok vagy éppen süteményt sütök melegítőben” – magyarázza a házi kedvenceikre gondolók széles mosolyával.

•  Fotó: Kovács Levente

Fotó: Kovács Levente

Örökség a csizma

A fotózásra ezúttal a testvérétől, az édesanyjától, de még a nagymamájától kapott darabokat is elhozta: kalsszikus bőrcsizmáját nagymamája vásárolta még 1997-ben, Ausztriában. „Nagymamám ritkán, csak különleges alkalmakra hordta, ahogy én is. Mivel egy 27 éves lábbeliről beszélünk, én is igyekszem csak kivételes alkalmakra felvenni, hogy minél tovább a ruhatáram részét képezze.

Ilyen különleges alkalom volt például idén a Nőileg 10 éves szülinapja is, ahol viseltem”

– mondja.

Nem mindenki mer felvenni egy pink zakót, Ingrid azonban a harsány színeket is viselni meri és tudja. „Számomra az, hogy egy erőteljesebb színű ruhadarabot viseljek, alap, nem bátorság. Nem szoktam foglalkozni azzal, hogy másnak mi a véleménye erről” – mondja. „A fekete az egyedüli szín, amit nem szívesen hordok, esetleg nadrág, cipő formájában.”

•  Fotó: Kovács Levente

Fotó: Kovács Levente

Végletekig hűséges – még a ruháihoz is

Érdekli a divat, de csak mértékkel, Ingrid még a ruhadarabjaihoz is hűséges, lojális fajta. „Mivel viszonylag sok időt töltök a különböző social media felületeken, akarva-akaratlanul szembejönnek velem az aktuális trendek. Az azonban

kizárt, hogy azonal rohanjak a boltokba beszerezni az aktuális divatnak megfelelő darabokat. Egészséges szinten érdekel,

néha kikapcsol egy-egy laza, öltözködéssel kapcsolatos tartalom, de az első gondolatom az, hogy a meglévő ruhatáram mely darabjaival tudok kapcsolódni az adott trendhez. Szeretek az üzletekben kapcsolatba kerülni az eladókkal, megtapogatni az anyagokat, gyönyörködni a színekben. Összességében a vásárlás egyfajta énidő számomra” – mondja a divatkövetés kapcsán a kollégina.

•  Fotó: Kovács Levente

Fotó: Kovács Levente

Az öltözködés örömforrás. A ruháink, ahogyan a smink is azért vannak, hogy segítsenek a bőrünkben jobban érezni magunkat – véli. „Hány reggelemet bearanyozza, amikor a kedvenc pink pulcsimba bújok, és látom, hogy a színétől az arcom is felragyog. De vannak azok a napok is, amikor roskadásig tele a szekrény, és mégis az az érzésem, hogy nincs mit felvennem” – vallja. „Egy kényelmes sportcipő, egy pink zakó, egy kis szempillaspirál, a többi a hozzáállásunkon múlik” – összegez Ingrid, s mi egyetértően bólogatunk: a (pozitív) hozzállásban bizony, nincsen nála hiba.

korábban írtuk

Pálfi Kinga: Hogyan válassz cipőt, hogy feldobd a szetted?
Pálfi Kinga: Hogyan válassz cipőt, hogy feldobd a szetted?

Van az a pillanat, amikor felöltözöl reggel, végignézel magadon a tükörben, és... valami nem stimmel. Sokszor észre sem vesszük, de a cipő az, ami vagy felemel, vagy lehúz – nemcsak képletesen, hanem szó szerint is.