• Fotó: illusztráció: Pixabay
Életemben először készítettem habcsókot karácsonykor. „Semmi más nem kell, csak habcsók legyen az ünnepi asztalon” – mondta viccesen a férjem, mert gyermekkorában nagyon szerette ezt az édességet. Mint mindig, most is konzultáltam anyukámmal, anyósommal, és már tervezés közben nosztalgiáztam: hogy gyermekkoromban karácsony előtt a banánérlelő hely (a konyhaszekrény teteje) adott helyet a száradni vágyó habos csodáknak.
Eszembe jutott, hogy édesanyám gőz fölött verte a habot. Vagy az a néger kocka volt? Igen, a néger fog
– olvasom a sokkal frappánsabb megnevezést az Anya főz Facebook-csoportban, ahol gyorsan belemerülünk a retró édességek varázslatos, nosztalgikus világába. És milyen jó, hogy nem csupán ötletek meg receptek, hanem emlékek is felbukkannak bőven.
• Fotó: Anya főz Facebook-csoport
Beátáék például a néger fog süteményt is a szekrény tetején tartották, hogy ott száradjon meg a habja. „Ügyesen fel tudtam kapaszkodni a vitrines szekrényen, és az ujjammal túrtam bele a habba. Most is érzem a tészta enyhe szalakáli ízét. Érdekes, hogy sosem sütöttem meg ezt a sütit, mintha várnám, hogy valaki majd helyettem megteszi.”
„Tatám készített nekünk pergelt cukorból nyalókát”
– meséli Tímea, ami szopóka helyett bőven megtette. Sőt, talán finomabb is volt. „Mi is csináltunk házi nyalókát – mondja Réka. Cukrot karamellizáltunk, evőkanál segítségével formáztuk, és fogpiszkáló pálcikára tettük. Nagymamám pedig pánkót sütött, ami egész napos program volt. Jó nagy vájlinggal készített, s mi jól megporcukroztuk.”
„Az én nagymamám nem nagyon szeretett sütni, csak az ünnepekre, de abban mindig biztosak lehettünk, hogy húshagyó kedden mindig volt pánkó nála” – emlékszik vissza Erzsébet is.
• Fotó: Anya főz Facebook-csoport
„Mamám szilvadzsemes kelt, vagyis „kőttes” tésztái maradtak meg leginkább – így Ágnes. Mindent, amibe élesztő kellett, azt nagyon jól csinálta: kifli, darázsfészek, bukta. Falun nagyjából minden hozzávaló megvolt, és minden sütit zsírral sütöttek. Engedte nekem, hogy gyúrjak, sirítsek, kenjek, csavarjak. Még a kenyérsütésben is segítettem neki. Mama egy kicsi csészébe kivett a kenyértésztából, megkente zsírral, cukorral és betette a kenyerek mellé. Az volt a kicsi kalácsunk.
Nekem soha semmi olyan finom nem volt, mint az a kicsi sült cukros kenyér.”
Kekszszalámi, vaníliás koszorú, darálós keksz, isler, női szeszély, Kati-tészta, na meg a krémes – nem voltunk híján édességekben a retró időkben sem. Tímea mesélte nekem, hogy egyszer a krémest a kamra földjére tették, hogy hamarabb kihűljön, de egy csomó hangya ellepte. Így utána már csak úgy emlegették a krémest, hogy a hangyás tészta.
• Fotó: Anya főz Facebook-csoport
Ismeri még valaki a dió nevű süteményt? Kis babrás süti, magyarázza Edit, aminek a sütéséhez volt egy célszerszám. Lett két fél tésztaburok, majd meg kellett tölteni diós krémmel.
„Édesapám egyszer megviccelte a vendégeket ezzel a dióval, kalapácsot tett mellé, és valaki jól odalapította a sütit a lapítóra.”
Célszerszám kell a hólabda készítéséhez is, melyről én is most hallottam először, Emesétől. „Gyermekkoromban nagyon különlegesnek találtam, de lehet, hogy csak a neve és a formája varázsolt el. Laskatésztából készült és forró olajban sütötték ki. A végén pedig porcukorba forgatták.”
• Fotó: Anya főz Facebook-csoport
Egy másik Emese kedvence a gyermekkorából a tarkedli, avagy krumplis palacsinta. „Soha, de soha máshol nem ettem, csak azt, amit mama csinált. És ennek már huszonhét éve! És az az íz, amire huszonhét éve vágysz, igazán különleges.
Mama mindig azt mondta, a sütőformát nem szabad kimosni, csak ronggyal kitörölni! Mert benne marad az íz.”
Zsófiának dadusa jutott eszébe, akit Maminak hívtak testvéreivel. „Olyan volt nekünk, mintha a nagymamánk lenne. Szuper jól csinálta a dolgát. Otthonkában járt, besegített anyukámnak a főzésbe és a vasalásba. Ő sütötte a világ legfinomabb hájas tésztáját meg sós stangliját.”
• Fotó: Anya főz Facebook-csoport
Viktóriáéknál is mindig készített valami finomat a nagyi. „Lekváros lapótya, fánk, csöröge, diós aranygaluska, palacsinta, lekváros derelye, túrós gombóc, szilvás gombóc… Persze mindig ott lábatlankodtam mellette, ettem a nyers tésztát és a reszelt sajtot, mikor készült a sajtos perec.
Ma már sajnos nagymamám túl gyenge sütni, de a receptjei tovább élnek. Mindig azokat a gyermekkori ízeket keresem az ételekben” – mondja.
Hogy megtaláljuk-e azokat az ízeket valaha, melyeket gyermekkorunkban annyira imádtunk? Nem biztos, ugyanis azok az édességek, sütemények tele voltak élménnyel, szeretettel, ma meg emlékeink fűszerezik azokat különlegessé, megismételhetetlenné. De törekedhetünk arra, hogy gyermekeink, unokáink ugyanígy vágyakozzanak az általunk készített édességek után. Rajtunk múlik.
