ARCHÍV Gyermekkorunk ízei: „Ma már sajnos nagymamám túl gyenge sütni, de a receptjei tovább élnek”

Beátáék például a néger fog süteményt is a szekrény tetején tartották, hogy ott száradjon meg a habja. „Ügyesen fel tudtam kapaszkodni a vitrines szekrényen, és az ujjammal túrtam bele a habba. Most is érzem a tészta enyhe szalakálé ízét. Érdekes, hogy sosem sütöttem meg ezt a sütit, mintha várnám, hogy valaki majd helyettem megteszi.”

 „Tatám készített nekünk pergelt cukorból nyalókát” – meséli Tímea, ami szopóka helyett bőven megtette. Sőt, talán finomabb is volt. „Mi is csináltunk házi nyalókát – mondja Réka. Cukrot karamellizáltunk, evőkanál segítségével formáztuk és fogpiszkáló pálcikára tettük. Nagymamám pedig pánkót sütött, ami egész napos program volt. Jó nagy vájlinggal készített, s mi jól megporcukroztuk.” 

„Az én nagymamám nem nagyon szeretett sütni, csak az ünnepekre, de abban mindig biztosak lehettünk, hogy húshagyó kedden mindig volt pánkó nála” – emlékszik vissza Erzsébet is.

Kekszszalámi, vaníliás koszorú, darálós keksz, isler, női szeszély, Kati tészta, na meg a krémes – nem voltunk híján édességekben a retro időkben sem. Tímea mesélte nekem, hogy egyszer a krémest a kamra földjére tették, hogy hamarabb kihűljön, de egy csomó hangya ellepte. Így utána már csak úgy emlegették a krémest, hogy a hangyás tészta.

Ismeri még valaki a dió nevű süteményt? Kis babrás süti, magyarázza Edit, aminek a sütéséhez volt egy célszerszám. Lett két fél tésztaburok, majd meg kellett tölteni diós krémmel.

„Édesapám egyszer megviccelte a vendégeket ezzel a dióval, kalapácsot tett mellé, és valaki jól odalapította a sütit a lapítóra.”

Célszerszám kell a hólabda készítéséhez is, melyről én is most hallottam először, Emesétől. „Gyermekkoromban nagyon különlegesnek találtam, de lehet, hogy csak a neve és a formája varázsolt el. Laskatésztából készült és forró olajban sütötték ki. A végén pedig porcukorba forgatták.”

Egy másik Emese kedvence a gyermekkorából a tarkedli, avagy krumplis palacsinta. „Soha, de soha máshol nem ettem, csak azt, amit mama csinált. És ennek már 27 éve! És az az íz, amire 27 éve vágysz, igazán különleges. Mama mindig azt mondta, a sütőformát nem szabad kimosni, csak ronggyal kitörölni! Mert benne marad az íz.”

Zsófiának dadusa jutott eszébe, akit Maminak hívtak testvéreivel. „Olyan volt nekünk, mintha a nagymamánk lenne. Szuper jól csinálta a dolgát. Otthonkában járt, besegített anyukámnak a főzésbe és a vasalásba. Ő sütötte a világ legfinomabb hájas tésztáját meg sós stangliját.”

Házi csoki

Viktóriáéknál is mindig készített valami finomat a nagyi. „Lekváros lapótya, fánk, csöröge, diós aranygaluska, palacsinta, lekváros derelye, túrós gombóc, szilvás gombóc… Persze mindig ott lábatlankodtam mellette, ettem a nyers tésztát es a reszelt sajtot, mikor készült a sajtos perec.

Ma már sajnos nagymamám túl gyenge sütni, de a receptjei tovább élnek. Mindig azokat a gyermekkori ízeket keresem az ételekben.”

Hogy megtaláljuk-e azokat az ízeket valaha, melyeket gyermekkorunkban annyira imádtunk? Nem biztos, ugyanis azok az édességek, sütemények tele voltak élménnyel, szeretettel, ma meg emlékeink fűszerezik azokat különlegessé, megismételhetetlenné. De törekedhetünk arra, hogy gyermekeink, unokáink ugyanígy vágyakozzanak az általunk készített édességek után. Rajtunk múlik.

Fotó: Anya főz facebook csoport

korábban írtuk

Drága Túró

György Attila nem titkolja: egyetlen, legfőbb és örök szerelme a szalonna. De néha megcsalja: a túróval. A József Attila-díjas író ínyenc ételmeséit hatalmas élvezettel böngésszük a közösségi hálón, Attila asztalán kéjes élvezettel válik kultúrtörténeti csemegévé mindenféle disznóság, a füstölt hasszalonna, a remegő kocsonya, de a sült paprika vagy éppen a murötúra is. Megható szerelmi vallomását változtatások nélkül közöljük, a vonalaikra kínosan vigyázók lapozzanak! A többiek pedig egy jókora házi sajt