Fogaras és Nagyszeben között, a főúttól jobbra letérve, az Olt folyó mellett terül el a szép kis falu. Évszázadokig főleg szászok népesítették be, ez jelentősen befolyásolta a település kinézetét, amely ma ismét régi fényében ragyog. A jellegzetes, kifelé zárt szász porták, a széles utak, a sok virág már önmagában szép látvány. És akkor még nem láttuk a csodát, ami egyszer csak előbukkan: a ciszterci rend legkeletibb, s egykor Erdély, Fogarasföld legjelentősebb kolostora romjaiban is lenyűgöző.
Áll még az apátsági templom egykori homlokzata a később hozzáépített toronnyal, a késő román kori, kora gótikus elemeket viselő, gyönyörű faragásokkal díszített bejárat fölött a hatalmas rózsaablak helye is segít elképzelni az egykor itt magasló épületet. A hajók falai romokban maradtak fenn, de a szentély viszonylag ép. Ezt szász evangélikus templommá alakították át valamikor, ma is ekként működik.
Emeletnyi magasságban állnak még az egykori kolostor falai, a kerengő egy falszakasza, a káptalanterem egyes részei.
Gyönyörű, magas művészi tudással faragott, már javában gótikus jegyeket viselő csúcsíves ablakok nyűgözik le a látogatót, aki próbálja felmérni, hogy milyen is lehetett fénykorában az egykori jelentős méretű egyházi épületegyüttes. A főhajó területe ma füves, virágos, mint egy belső udvar, és katonasírok találhatók benne. Az egész rom annyira nyugalmas, meghitt hangulatot áraszt, hogy a régi építészeti emlékek kedvelőinek érdemes több időt szánniuk a látogatásra.
A kolostort Imre király alapította 1202 körül. A szakemberek egybehangzóan állítják, hogy kezdetben a mai Franciaország területéről érkezett szerzetesek népesítették be az apátságot, akiknek fő feladatuk a kereszténység őrzése, terjesztése volt. Emellett kultúrát, műveltséget, magas szintű gyakorlati tudást is „hoztak” magukkal az Európa számos szegletéből idesereglett ciszterci barátok.
Királyi adományként több birtok került a rend tulajdonába, földet műveltek, szőlőt termesztettek, mindezt megtanították a környék lakosságának is.
A 13. században jelentős építőműhely is működhetett az apátságban, az itt tanult, innen elkerült építőmesterek keze nyomán szinte szétsugárzott a korai gótika a térségben, a kerci „stílus” ismerhető fel számos, valamivel később épült templomon, ilyen például a brassói Szent Bertalan-templom, vagy a prázsmári, a halmágyi.
Nagyjából két évszázadig virágzott a kolostori élet, majd törökök, tatárok dúlták, aztán (a szakirodalomban több, egymásnak ellentmondó ok is szerepel) megszűnik a kolostor, a szerzetesek szétszélednek, az épületegyüttes a 14. században pusztulásnak indul.
Számomra az ilyen jellegű középkori romokban az a szép, hogy szinte látom a kultúra kisugárzását a falak mögül.
Elképzelem, hogy valahol távol megszületik a gótika „divatja”, és szerzetesek, vándorló építőmesterek közvetítésével nem is olyan sokára megérkezik ide, Erdélybe is,
mert nemcsak a szász, hanem a székelyföldi templomokon is felfedezhetünk számos olyan elemet, amelyek mutatják: nem sokkal maradtunk el egykor (sem) az események, a kultúra főbb sodrától. Néha kissé szerényebb formában és méretekben, de értékes épületek születtek ezen a tájon is, és évszázadokat átvészelve még ma is állnak.
Ha már errefelé visz az utunk, Brassó irányába haladva, kissé fenebb, érdemes egy másik építészeti érdekességet is felkeresni, ehhez Sárkány mellett kell letérni a főútról. Fentebb már említettem Halmágyot, amely egy apró magyar falu a ma már inkább román (egykor szász) tengerben, és nagyon régi templommal büszkélkedhet.
