Ha kicsi, annál nagyobb kreativitást feltételez, ha viszont nagy, annál több idő, pénz szükséges az igényes erkély-, balkon-, teraszkialakításhoz. Gyakran a praktikus és kényelmes berendezés valódi bűvészmutatvány, mégis érdemes belevágni. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)
A mi tájainkon nagyon jellemző, hogy az erkély, a balkon raktár, bár az is igaz, hogy már megmutatkozik sok helyen az igény a kellemes és kényelmes kinti tér kialakítására. Főként a beépített erkélyeknél figyelhető meg, hogy tulajdonosaik a lakófelület részeként kezelik, és ennek szellemében ezt lakályossá is teszik. Összegyűjtöttünk néhány remek ötletet, hogy a kis teraszból, a kis erkélyből milyen apróságokkal varázsolhatunk szemet gyönyörködtető, élhető teret.
Balkontörvények
Az otthonosság eléréséhez növényekre, ülőalkalmatosságra, színes textilekre, fényekre van szükség. Nem szerencsés a túlzsúfolt erkély sem látványában, sem gyakorlati szempontból. Kis erkélyek esetén törekedjünk a kevés helyigényű, többfunkciós bútorokra, melyek virágtartóként, asztalként is bevethetők.
Ha megadatott, hogy házunkhoz terasz csatlakozzon, tekintsük ezt kinti nappalinak, ami harmonizál otthonunkkal.
Hely, hely, hely
Két legyet ütünk egy csapásra, ha összecsukható székeket, asztalt szerzünk be. A kis balkonokon a felfelé terjeszkedés a legjobb megoldás: magyarán a növényeket falra, létrára aggathatjuk, teraszokon pergolát építtethetünk, árnyékolhatunk velük, illetve falra, kertre helyezhetünk virágtartókat. A virágkaspókba ültetett növények nagyon hangulatosak.
A pad is lehet tároló
Kedélyjavítók
Jókedvre deríthet a jól megválasztott kerti bútor, a székek, pamlagok mérete, színe, formája. Ugyanakkor kedvünket is szegheti ugyanez, a túl intenzív színű, harsány, ormótlan bútordarabok. Inkább a virágok érvényesüljenek, s a textilek, díszpárnák, takarók legyenek a hab a tortán.
Csupa vidámság ez a hely
Fény az éjszakában
Nemcsak nyári estéken, hanem téli szürkeségben is emeli a hangulatot, ha a teraszon, erkélyen megcsillan egy pár mécses, gyertya, fénygömb. A hangulatvilágításról napelemes lámpákkal, füzérekkel is gondoskodhatunk, mindezek otthonosabb érzést kölcsönöznek a helynek.
Legyen fény!
Hasznos apróságok
Nincs az a parányi terasz, erkély, ahol ne lehetne egy picinyke sarkot kialakítani, ahol egy pohár bort el lehet fogyasztani, vagy bemajszolhatjuk a reggeli lekváros kenyeret, elkortyolhatjuk a vasárnapi kávét. Két dolgot kell mindjárt az elején megoldanunk: ülőhely kialakítása, asztal helye.
Válasszunk félkör alakú vagy sarokasztalt, mert ezek sokkal kisebb helyet foglalnak el. A sarokba illeszkedő tartó helytakarékos, ráadásul mi magunk is elkészíthetjük, vagy akár egy ügyes kezű férfi.
Helytakarékos
Ha még egy asztalkának is kevés a hely, megoldást nyújt a korlátra szerelhető pohártartó, ami lehet hosszabb is, és így már étkező- és munkafelület is egyben.
Nem kell félnünk a korlátoktól – mondanánk a képek alapján. Mind a falra, mind pedig a korlátra szerelt tárolók praktikusak, bárszekrényt ide is, oda is tervezhetünk. Nyáron poharak, télen gyertyák tárhelye lehet, mindemellett látványos.
Ha kell egy bárszekrény
T, tuti tippek teraszra
Ha teraszunk födetlen, mindenből válasszunk ellenállóbb, minőségi anyagokat, így később sem kell aggódnunk az eső vagy az UV-sugarak miatt. A mai modern bútorszövetek szinte mindent kibírnak.
A szintetikus rattan bútorokat egyre inkább felváltják a kötélből készült darabok, és még mindig hódítanak a raklapból készült ülőalkalmatosságok, asztalok. A teraszokon nagyon kedvelt a kevert stílus és a városinomád-trend is – vagyis a fehér vászon, a puha szőttesek, monokróm színvilág, természetes anyagok modern praktikummal keverve.
Raklap: menő!
Sülve, főve
Ha van elég hely, egy kinti grillt is vásárolhatunk. Akár grill, akár más elektromos eszközt sikerül beszerezni, egy vagy két kültéri konnektor azért nem árt, ha van. Kerti lámpáknak, napelemes fényfüzéreknek, szélálló árnyékolóknak, teraszfűtőknek és egy grillsütőnek vagy akár kinti konyhának köszönhetően már újévi partit is tarthatunk kint, nem kell lemondanunk a terasz adta örömökről.
Sütésre fel!
Burkolva jó
Igazán kényelmes, ha teraszunkra padozatot, faburkolatot, műgyepet teszünk. Erkélyeken is jól mutat, ráadásul melegebb hatást ad a térnek.
Egyszerű, praktikus
Érdemes fagyálló és csúszásmentes változatot vásárolni és megfelelően szigetelni. Ha a padozatot puha szőnyeggel borítjuk, egy kültéri nappalit kapunk, melyen járni mezítláb az igazi!
Kis erkélyeken is remek hatást érhetünk el, ha az egyik falat lambériával borítjuk. Eléje már csak egy tárolóként is alkalmas ülőke kell, színes párnák, ami meghatározó a lakásunkban is, és kész is az egyedi pihenősarok.
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak