A mi népzenénk is úgy sír, mint a flamenco

{hirdetes}

Egy magánéleti krízis után, két éve indult el itthonról, hogy megtalálja a saját útját. Három hónapot töltött az Egyesült Államokban gyerekfelvigyázóként, de végül flamenco iskola, magyar táncház is „képbe” került ott, New Yorkban. Utána Budapestre költözött. „Rájöttem, ahhoz, hogy el tudjak indulni, le kell zárnom, ami addig volt, meg kell tapasztalnom, hogy egyedül mire vagyok képes. A régi dolgokat ki kell takarítani, mert hanem az újnak nincs helye” – fogalmaz Réka. Itthoni aktivitását teljesen felszámolta, és elindult a pesti éjszakába egy szál hangszerrel. Egy jól sikerült örömzenélés után már fellépést ajánlottak neki. Elkapta a varázs, majd leutazott a Balaton partjára, az Everness fesztiválra (a tudatosság és az egészséges életmód, az önmeghaladás, az emberi kapcsolatok jegyében rendezett fesztivál, ahol főleg világzenei előadók lépnek fel). „Tudtam, hogy ott lesz az ukrán Estas Tonne gitáros, és éreztem, hogy nekem feltétlenül együtt kell zenélnem vele” – mondja Réka. Végül pénz nélkül, önkéntes státusban vett részt a fesztiválon, és végigzenélte a néhány napot.

Megtaláltam, amit mindig kerestem

„Egy nap Ariel Zutel izraeli hangdrumos zenésszel játszottunk, és egyszer csak Estas Tonne is beszállt. Majd elindult egy olyan improvizálás, zenei beszélgetés, mintha évek óta ismernénk egymást. Ő volt a fesztivál fő sztárja, és meghívott zenélni a koncertjén is. Kérdeztem, hogy próbálunk? Nem, kapcsolódunk – mondta Tonne. Kérdeztem, mit csináljak? Énekeljek, perkázzak, táncoljak? Tedd azt, ami jön, amit érzel – jött a válasz. És akkor ott, 3000 ember előtt teljesen felszabadultam, tudtam, ez az, amit mindig kerestem” – eleveníti fel az élményeit Réka. „Ez sokkal több, mint amikor megtanulsz egy három perces számot, s azt adod elő sokadszor. Mit itt általában csak olyasmivel merünk felállni a színpadra, amit alaposan betanulunk, mert az biztonságos… Ott nem ismert senki, nem jött elő semmiféle megfelelési kényszer, mertem magamat adni, és hihetetlen energiák szabadultak fel. Először életemben igazán szabadnak éreztem magam a zenében. Bíztam magamban, az ismeretlen társban, ő bízott bennem. Mérföldkő volt ez számomra. Ezután már nem tudtam úgy játszani, mint azelőtt” – folytatja.

És kezdtek jönni a meghívások

Réka tavaly nyáron Örményországban, Moldáviában és Litvániában is koncertezett, mint mondja, teljesen kilépett a komfortzónájából. Majd jött a tél, csendre, nyugalomra vágyott, és elvonult, mert a pesti pörgés még a talpraesett székely lánynak is sok néha. Kiköltözött három hónapra Piliscsabára, egyedül egy erdőszéli házikóba. Rengeteget gyakorolt, és közben befelé figyelt. „Rájöttem, hogy a nyári „robbanás” Estas Tonne nevéhez kötődik, viszont én ebbe nem kapaszkodhatok bele, a saját utamat kell megtalálnom, egyedül. Meg kell tapasztalnom, hogy én, mint művész, képes vagyok bárkihez kapcsolódni, annak minden örömével, kockázatával együtt. Úgy, hogy ne függjek senkitől” – magyarázza.

Évek óta Mexikó volt bennem, ha utazásra gondoltam

„Ismerősöktől hallottam, hogy Tulumba érdemes menni, mert ott rengeteg a zenész, és elindultam. Két hétre volt pénzem, de tudtam, hogy a munkától nem félek, és van valami, ami az enyém” – meséli Réka. És továbbra is történtek a csodák: olyan zenészekkel találkozott a mexikói tengerparti városban, akikkel az Everness fesztiválon is, vagy akiknek a zenéjét hallgatta egész télen át. És ezekkel az emberekkel színpadra is állhatott. „A tavalyi évem olyan volt, mint egy álom, amit én teremtettem magamnak” – mondja Réka. Abban a városban, ahová Sting is nyaralni jár, azon a tájékon, ahol meghalt Paco de Lucia, a világ minden részéről összegyűlnek a zenészek és az energiák. Már az első héten két koncertje volt, a három hónap alatt 9 zenekarral játszott. „Magyar népdalok jöttek ki belőlem, és imádták az emberek” – meséli. „Érdekes volt ötvözni ezeket a stílusokat, rájöttem, hogy nagyon hasonlítanak, nagyon tud a mi népzenénk is sírni, fájni, akárcsak a flamenco. Ma már azt mondom, hogy nem műfajok vannak, hanem lélek és energia. Az alap nálam a népzene, de a flamenco is nagyon erőteljes vonal az életemben. Ezekből a technikákból, stílusokból egybeérett valami, és megkaptam a saját utamat, hangomat.Volt, amikor egy koncerten kieresztettem a hangomat, és az emberek sírtak. Nem volt jó érzés, elgondolkodtam, hogy én a fájdalmat adom át? A mi népzenénkben tényleg annyi bánat van. De aztán megszületett a felismerés, ami békét hozott nekem is: nekünk van egy hihetetlen erő a kezünkben a népdalaink által, mert ha a sok bánatot kiénekeljük, akkor az manifesztálódik, át tudjuk formálni. Ez volt a gyógyszere a régi embereknek, kiénekelték a bánatukat, utána végezték a dolgukat. Tehát nem biztos, hogy rossz, ha „megríkatom” az embereket. Ha felszabadíthatom az elfojtott könnyeket, akkor boldog vagyok, mert adhattam valamit.”

Mindenütt azt mondtam: Erdélyből vagyok

Mindeközben Rékában az is megerősödött, hogy haza kell jönnie. „Én itt kaptam a legtöbbet, amitől azzá váltam, aki Mexikóban is zenélhetett. Vissza kell adnom ebből valamit. Azért mentem ki, hogy az emberek megismerjenek, akarjanak velem játszani, hívjanak, és zenélhessek a nagyvilágban, de itthonról. Ha itthon ülök, ez nem történik meg, a nagyvilág nem jön hozzám.” Egy keveset még Pesten marad, de már keresi az útját visszafelé. „Csoda és szerencse kísérje utamat – végig ezt mantráztam” – mondja. Mi is ezt kívánjuk a továbbiakra is neki!

Névjegy:

Fodor Réka Csíkszeredában született 1983-ban. Zenepedagógiát végzett, 2006-ban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagja, 2006-2012 között Sepsiszentgyörgyön él, főleg latin zenét, flamencót játszó együttesek tagja. 2012-ben kezdődött a nagy utazás, jelenleg Budapesten él. Layanda nevű együttesével készül hazajönni még az idén.