ARCHÍV Ádám Előd, borszakértő: Ejtőernyő nélkül élem az életet

A borok világának az ízekből, illatokból szőtt tekervényeiben, az árnyalatok, szőlőfajták, vidékek, technikák, hagyományok labirintusában sokszor nem könnyű az eligazodás. Ki gondolta volna, hogy ennek a mesés világnak az egyik legrangosabb, világszinten elismert szakértője Sepsiszentgyörgyön él? Ádám Előd sármos, elegáns, szerény, kellemes társaság. Ha a pezsgőkről, borokról kezd el beszélni, olyan érzése van az embernek, hogy megszűnik körülötte a világ. Ilyenkor mintha átlépne egy álomba, ahol élénkebbek a színek, csodálatra késztetnek a buborékok, egy kehely számtalan gyümölcsöt, fűszert, emléket rejt, záporoznak az élmények, meglepő fordulatok. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. februári lapszámában jelent meg.)

– Előd, a drágább borok jobb borok?

Nem szükségszerűen. Azt hiszem, hogy anyagi kerettől függetlenül lehet jó bort inni. Leginkább egyszerűen a kereslet és a kínálat, na meg a presztízs vezeti a borok árait (a Champagne vagy Burgundia nagyon jó példa erre). 

Van olyan is, mikor egy bor előállítási költségei magasabbak, például egy tokaji aszú esetében az aszúszemeket kézzel, egyenként kell leszedni a szőlőtőkéről. De akad olyan bortermelő is, aki egyszerűen kihasználja a fogyasztók relatív tudatlanságát, és egy szép címkével, egy nehéz palackban magas áron gyengébb minőségű bort árul. Sajnos könnyű fogyasztóként eltévedni a borok világában és megeshet, hogy a polcról egy túlárazott terméket veszünk le. Ezért hiszek a tanulásban, az önmagunk képzésében.

– Miből áll tulajdonképpen a borszakértő munkája? Ha a facebook profilodat nézzük, úgy tűnik abból, hogy elegáns helyeken eszel és iszol…

– Igen, szerencsés vagyok, mert sok helyre járok, számos borversenyre hívnak zsűrizni. Például a világ leghíresebb szaklapjának a borversenyén a Decanter World Wine Awards-on Romániából egyedül én veszek részt zsűritagként. Azon kívül éttermeknek borokat forgalmazok, borlapot ajánlok, pincéreknek tartok képzéseket.  

– Hogy talált rád ez a szakma?

– 2000-ben kimentem az Egyesült Államokba. Akkor nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle, nem értettem a borokhoz, közgázt végeztem. Étteremben kezdtem dolgozni szakácsként, pincérként, bárosként, és aztán lettem sommelier. A sommelier itt Kelet-Európában egy hangzatos kifejezés: tulajdonképpen borpincért jelent. Ez az a személy, aki elegánsabb éttermekben a pincért segítve ajánl italokat a vendégeknek, hogy az élményüket teljesebbé tegye. Így indult ez, és nagyon megszerettem. Az étteremben mindig is az volt a célom, hogy túlszárnyaljam azt az elvárást, amivel a vendég belépett az ajtón. Hogy azt mondja: „Wow!”.  Kezdtem kérdezni, tanulni, sommelier diplomám lett, borspecialista, majd bortanár lettem, a francia, majd a spanyol borok hiteles oktatója.

2007-ben megkeresett egy borokat forgalmazó cég, később egy másik, menedzserként dolgoztam tovább. New Yorkban én feleltem a top 70 new-yorki étteremnek a pincérekkel való kapcsolatáért. Pincéreket, borkereskedések alkalmazottait oktattam, boreseményeket szerveztünk, borvacsorákat, borkóstolókat. Felvettek Master of Wine tanulónak, ami a szakma csúcsának számít, és ahol tanulónak lenni is egy rangos elismerés, hiszen világszinten nagyon keveseket vesznek be ebbe a magas presztízsű boriskolába.

– Ezzel szemben valami történt. Öt évvel ezelőtt úgy döntöttél, hazaköltözöl Sepsiszentgyörgyre... 

– A feleségemmel találkozni vízválasztó volt az életemben. Én jól elvoltam a kis new-yorki miliőben. Jól éltem, jó dolgok történtek velem, a karrierem jó irányba haladt. Azt mondtam, hogy egy dolog hiányzik, hogy legyen családom, gyerekeim. Nem volt facebook profilom akkor. De egy elmulasztott borász esemény után mégiscsak készítettem magamnak egy facebook profilt 2015 augusztusában. Rá két hónapra, október 15-én Gabika bejelölt. Szentgyörgyön azelőtt gyerekkorunkban voltunk párszor egy társaságban, de nem igazán ismertük egymást. Az elején csak pötyögtünk, és telefonon beszélgettünk. Már az internetes kommunikációnk alapján úgy gondoltam, hogy elértünk egy olyan lelki mélységet, hogy természetes lesz, hogy a kémia is fog működni. Többen kérdezték a barátaim közül, hogy hogy mondhatom, hogy szerelmes vagyok, ha még nem is láttam. Meghívtam New Yorkba, december 13-án kijött látogatóba. És én 2016 februárjában hazaköltöztem. 

– Úgy költöztél haza Amerikából, hogy fogalmad sem volt, hogy mihez kezdesz?

– Pontosan. Úgy tartom, hogy nem érdemes az életet ejtőernyővel élni. Azon rágódni, hogy mi lesz ha. Vannak dolgok, amiket tudsz. Érzel. És most itt vagyunk, két gyerekkel, egy boldog házasságban. Én tényleg azt mondom, hogy ő az, akiért születtem, aki engem kiegészít, és akivel megtalálom ezt a „közös élet”-érzést. 

– Az nem merült fel, hogy ő költözik oda?

– Nem tudtam elképzelni a gyerekeimet New Yorkban nevelve. A gyereknevelésben nekem van egy ilyen régimódi, székely filozófiám, hogy a gyerekeknek gyökér kell. Azt akartam, hogy a gyerekeim a nagyszülők és unokatestvérek mellett nőjenek fel. Lehet, hogy tévedek, de úgy gondolom, hogy még ebben a közegben, a közösségtől kapnak egy erős iránymutatást. Itt, ahol ülünk, a főtéren, elengedhetem a gyerekeimet futkorászni, s tudom, hogy nagy bajuk nem lehet, valaki mindig ott lesz, ránéz, körülveszi őket egy ismerős közeg. Szentgyörgy gyereknevelés szempontjából ideális város, legalábbis jobb, mint New York.

– Sepsiszentgyörgy nem volt túl kicsi ahhoz, hogy azt a fajta tudást, amit szereztél, kamatoztatni tudjad?

– Eleve nem csak Sepsiszentgyörgyben gondolkoztam, most is dolgozom Magyarország- és Románia-szerte. De nagyon nehezen indultam. Azelőtt évente egyszer-kétszer jártam haza, két-három hétre. De most itthon voltam. Eltelt egy hónap, eltelt kettő. Nem kaptam a helyem. És közben jöttek ajánlatok munkákra Abu Dhabiba, Svájcba, Amerikába. Az volt a nagyon nehéz, hogy ne azt mondjam, hogy pakolunk, és megyünk, hanem kitartani. Nagyon sokat segített Gabika, hogy a lelket és az erőt tartsa bennem. Most már látom a lehetőségeket.

Különben úgy érzem, hogy Szentgyörgyön elég széles a borkedvelő réteg, fiatalok és az érettebb korosztály körében egyaránt. Az egész régióban nő a borok minősége, a fogyasztók száma, és egyre hozzáértőbbek az emberek.  Én ebben látom a fantáziát, hogy tudást, élményt adni a fogyasztónak, nem egyszerűen csak egy bort, amit az üzletben levehet a polcról. 

– Hogyan alakul nálatok a család-karrier viszony?

– Nálunk eléggé össze van keveredve. A feleségem segít a cégek menedzsmentjében. Baráti összejöveteleken is előfordul, hogy erről beszélgetünk, a családi kirándulásaink pedig leginkább borvidékekre szólnak. A 4 éves lányom már többször járt borkóstolón, szemlélőként, persze.

– Akkor te hogy kapcsolódsz ki?

– Ha gyors kikapcsolódásra van szükségem, akkor egyet futok. Amúgy meg szeretem a hegyeket járni, és a tengert.

– Szeretnél majd egyszer saját bort készíteni? 

– Most még a céget építem. Nem kizárt, hogy megpróbálom majd az első székely bort elkészíteni, itteni szőlőből. Most már a klímaváltozás miatt szerintem Székelyföldön is megteremne egy-két szőlőfajta. Valószínűleg egy riesling, fehér leányka, még a chardonnay is talán sikerülhet. Valószínű pezsgő lesz akkor…

Fotó: Kristó G. Hunor

korábban írtuk