Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, kinek munkája, hitvallása, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – Nosztalgia-sorozatunkban erre voltunk kíváncsiak. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi teljes lapszámunkat is újraolvashatják.
Négy éve ugyanebben az időszakban magazinunk címlapsztoriját a Székelyföldi Legendárium kitalálói és nagykövetei, Tófalvi Beáta és Fazakas Szabolcs szolgáltatták. 2018 októberében őket kérdezzük.
– Ti nemcsak a munkában, az életben is egy párt alkottok. Hol jártatok az utóbbi években, ahová bármikor visszamennétek?
Szabi: Sajnos az utóbbi években nem nagyon tudtunk együtt kiruccanni itthonról, vagy a legény betegedett meg, vagy túl zsúfolt volt a programom. A Legendárium népszerűsítését, a projekt fejlesztését nem fagyaszthattuk be. A rajzfilmtervnek köszönhetően Cannes-ban és Aneccyban jártam, ide vissza szeretnék menni a családdal, mert gyönyörű helyek, nekik is tetszene. Ezt most úgy fogom fel, hogy felderítettem a helyet a magunk számára. És még van egy: fogalmam sincs, hogy hány év hajtás, munka után egy alkalommal elmentünk Beával Montenegróba pihenni, ide visszamennék vele, miközben jó lenne, ha valami sárkány elrepítene oda, mert nincs közel.
Bea: Igen, a kedvenc közös kirándulóhelyünk, ahová visszatérnénk, Montenegró volt. Nagyon szeretném, ha eljutnánk még Olaszországba és Ausztráliába. Testközelből is – nem szó szerint (és kacag) – megismerném az olasz embereket, mentalitásukat, életigenlésüket. Ausztrália meg évek óta vonz. Mind a természeti, mind pedig az éghajlati adottságai miatt, illetve államformája és közigazgatási rendszere miatt is.
– Milyen gyakran, milyen alkalomból jön össze a család apraja-nagyja?
Sz: Ünnepekkor a nagyobb családi kör összejön, mi, szülők pedig igyekszünk minél többet a gyermekekkel együtt lenni.
B: Szülinapok, ünnepek és más, mérföldkőnek számító életeseményekkor, kicsengetés, keresztelő. E két utóbbi idén zajlott, majdnem egymás után: Adikát (Bea nagyobbik fia) kicsengették a középiskolából, Zalánt megkereszteltük.
A fiúk, Adika és Zalán
– Hogyan, illetve mivel kapcsolódtok ki?
B: Jelenleg az alvást részesíteném előnyben, olykor össze is jön. Mióta Zalán fiunk megszületett ez hiányzik leginkább. Igyekszem persze ápolni a baráti kapcsolatokat, ez tölt fel a legjobban.
Sz: Nekem kikapcsolódás az autóvezetés. Ez már pihenésnek számít, persze nem alszom a kormány mögött. Egy ideje járok ricochetezni, ez a squashnak egy kisebb ütős változata, hasonlít a teniszhez, de sokkal pörgősebb és gyorsabb. Jó játék, mert bent a pályán nincs idő gondolkodni, teljesen igénybe veszi az embert és ez tetszik. Jártam crossfittre korábban, ebben is az volt a jó, hogy egy órán keresztül mozogni és koncentrálni kell. Ezt most szeretném újrakezdeni, mert nagyon hasznosnak találtam. Az aktív kikapcsolódás híve vagyok, de néha altatás után lemegyek a kocsmába és sörözgetünk-borozgatunk a barátokkal.
– Mit emelnétek ki az elmúlt négy évből, amire szívesen emlékeztek vissza?
Sz: A legszebb pillanat számomra, amikor reggel Zalánt kihozzák a műtőből és mondja a doki, hogy nézze meg, uram, mert ez az ön fia. Azóta csak úgy pörög minden körülöttem, a gyermek nő, én meg egyre kisebbnek érzem magam. Harmincnyolc évesen vett egy fordulatot az életem Beának köszönhetően, és azóta másképp élem meg a hétköznapokat.
B: Zalán fiunk születését emelném ki és Adika egyetemistává válását. Illetve azt a pillanatot, mikor a nagyfiam arra a kérdésre, hogy ki a példaképed, azt válaszolja: anya.
– Szakmailag milyen időszak volt ez a négy év?
Sz: Kemény négy év van mögöttünk, ráadásul idén tíz éves a Legendárium. Az elején azt hittük, hogy milyen nehéz, de négy éve a szerencse is és a Fennvaló is velünk volt, és megváltozott az életünk. Létrehoztuk a rajzfilmstúdiót, ötről huszonöt munkatársra nőtt a csapatunk, és vannak még a külső munkatársak.Kemény edzés volt ez számunkra, számomra, mert az utóbbi két és fél évben a baba mellett nem minden éjszaka telt pihenéssel, s nappal is jelen kellett lenni az egyesületnél, ötletelni, kitalálni és irányítani egyszerre hat projektet. Néha éreztem, hogy orra bukom, ellensúlyozásként viszont sokat segített a sport, és hogy közben Bea is visszatért a szülési szabadságról. Kezdünk visszakerülni az egyensúlyállapotunkba. Az elmúlt időszakban nagyon sokat tanultam, kihívás volt a sok munkatárssal dolgozni, felismerni a hiányosságokat és alázattal kiküszöbölni azokat. Sok kitartás és türelem kellett a terveink megvalósításához. Még van tartalékom, szeretek dolgozni, viszont a legnagyobb bajom, hogy függünk néha más intézményektől, és ez kimerítő. Nem tudok reálisan számolni az idővel, mert sokan nagyon ráérősek, nekünk pedig sok az álmunk, a gyermekközönségnek pedig szintén vannak elvárásaik…
B: Számomra munkás, tanulós, tapasztalós, problémamegoldós és néha kiborulós időszak volt.
– A „legendás párosnak” született egy gyereke, fiatok két éves. Szabi, mit jelent számodra az apaság? És Bea, két fiad között 17 év a korkülönbség, hogyan éled meg most az anyaságot?
Sz: Számomra az apaság azt jelenti, hogy a fiamnak egy jó játszótársa vagyok, s játszva megtanulunk sok mindent a világról. Engem többnyire édesanyám nevelt, az édesapai szeretet hiányzott, most duplán pótolok. Azt remélem, majd Zalántól fogom megkapni azt az apa-fia ölelést, ami számomra kimaradt. Jólesett, amikor a fiam kimondta, hogy apuka – nem apát mondott –, és a minap megkaptam tőle az első puszit. Bea megtanította rá és ezek jó dolgok. Ahogy cseperedik, szeretném vinni a legendák helyszíneire, hogy ott, a várfalak között meséljünk, kutassuk a múltunkat, amely utat mutat a jövőnkbe.
B: Anyaként most sokkal nyugodtabb vagyok. Nem siettetem, nem siettetek semmit: hogy már mikor ül fel, mikor kezd mászni, járni, beszélni. Igyekszem megélni és élvezni minden pillanatát a fejlődésének. Nem igaz, hogy nem figyelem, hogy a megfelelő ütemben zajlik-e minden, de a sürgetés most kevésbé van jelen, mint Adikánál.
– Ha lenne módotok megváltoztatni valamit eddigi életetekben, mi lenne az?
B: Rugalmasabb és elfogadóbb lennék Szabival. És nemcsak vele…
Sz: Jó kérdés, nyilván követtem el hibákat. Az igazság az, hogy az elmúlt negyven évem, benne a Beával töltött tíz a hibákkal és a jó dolgokkal együtt teljes egész. Ha elmaradnak a rossz dolgok, akkor utána a jók sem születtek volna meg. Én inkább előre szeretek nézni, mert megéri álmodozni és azokat valóra váltani. Az, hogy mi fog következni, néha rajtunk is múlik, épp ezért nehéz erre a kérdésre válaszolni. Mert ami eddigi életemben történt, attól vagyok én ma az, aki.
Itt érhető el 2014-es, októberi lapszámunk >>>
Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>
