Szerény, szűkszavú, de élményekben annál gazdagabb fotóművészt ismerhettünk meg a 86. életévét betöltő Haragos Zoltán személyében. Munkája egyben a hobbiját is jelentette, következetesen járta végig ezt az utat, amelynek termésében, az értékes, több ezer példányos fotóanyagban gyönyörködhet az utókor, és dokumentálódhat is belőle.
– Hatvanhat évi munkája, mondhatni az egész élete a fotózásról szólt…
– Fiatalkoromban már nagy természetjáró voltam. Turistaként arra gondoltam, hogyan örökítsem meg mindazokat a vidékeket, ahol megfordultam. Így kezdődött számomra a fotózás a húszas éveim elején. Akkoriban csupán a táj és annak szépsége ragadt meg, különösebb tervem nem volt ezekkel a fotókkal. Később, a tájfotók mellett, megjelent a képeken az ember is munkájában, örömében és bánatában, falun és városon egyaránt.
Az élet sokrétűségét, színezetét akartam megörökíteni, ezért kezdtem el fotózni a falut, amelyről több száz kép készült.
Hasonlóan jelentős képanyag született a cigányokról, portrék különböző embertípusokról és néprajzi vonatkozású témákról is.
– Milyennek látja az erdélyi emberek életét a fényképezőgép lencséjén keresztül?
– Gyötrelmesnek. Fotóimmal is ezt a küzdelmes életet akartam visszaadni. Közben több tíz év távlatából mindnyájan láthatunk változást az itt élők életében: a fotókról is az tükröződik, hogy a régi, falusi ember őszinte volt.
Gondviselés: Árván maradt unokáját nevelő nagyapa /fotó: Haragos Zoltán
Ehhez képest nemcsak ez a társadalmi réteg, hanem az egész emberiség nagyon megromlott. Régebben az emberek közvetlenebbek, készségesebbek voltak, ma már elsősorban az érdek és a pénz vezérel többeket.
– A fényképezés nemcsak szenvedélye, hanem mestersége is lett.
– Kereskedelmi középiskolát végeztem ugyan, és hét-nyolc évet könyvelőként dolgoztam, de az irodai munkát nem szerettem. Akkoriban működött már a fotóklub, ahová a Vörös Zászló két újságírója is eljárt, ők győzködtek engem hónapokon keresztül, hogy jelentkezzek fotóriporternek a laphoz. Végül beleegyeztem, és igencsak
megszerettem azt az életformát, mert szabad volt, mozgásban lehettem.
Nyilván fotóriporterként, a megyei tanács alárendeltségében levő lap munkatársaként adott keretek között mozoghattam csak. Meghatározott témákat kellett fényképezni, többnyire ipari vagy mezőgazdasági jellegű illusztrációkra volt szükség. Persze emellett sokat láttam az életből, amit irodai munkásként nem tapasztalhattam meg.
– A kevésbé élvezetes témák mellett mikor jutott idő a hobbifotózásra?
– Vasárnaponként és a szabadságom ideje alatt jártam magamnak is fényképezni. Általában egyedül felültem egy buszra, hogy valamelyik környező faluban fotózhassak, ott nemcsak az embereket kerestem, hanem a szebb tájakat is lekattintottam. Aztán Marx Józseffel, a helyi fotóklub alapítójával jártuk még az országot. A nálam tizenöt évvel idősebb Jóska bácsinak voltak ugyan festő barátai, de én voltam az egyedüli fotós barátja, ezért mentünk többször együtt. Ő valósággal megbabonázta a tagokat, lelket vitt a fotós közösségbe. Tőle rengeteget tanultam, amit aztán igyekeztem én is továbbadni a fiatalabbaknak.
– Milyennek látja a mostani fotós generáció munkáit?
– A digitális technikával teljesen megváltozott a fotózás. A művészi jelleg szerencsére megmaradt. A számítógéppel nagyon jó megoldások születnek, így akinek eleve van érzéke a művészethez, az tovább fejlesztheti a digitális technikával a fotóját, és szép eredménye lehet a munkájának. Én igazából nem vagyok híve a számítógépen készült képeknek, és az ott történő javításoknak, de ettől eltekintve óriási haladásnak tartom, ahová ez a terület kifejlődött.
Névjegy Haragos Zoltán 1929. május 9-én született a Maros megyei Ákosfalván. 1956-tól kezdődően rendszeresen részt vesz bel- és külföldi kiállításokon, eddig 438 nemzetközi és 246 hazai kiállításon vett részt, és több mint 132 különböző díjat és elismerést kapott. 18 egyéni kiállítása volt, közgyűjteményben a párizsi és a Santa Fe-i modern múzeumokban is őrzik egy-egy képét. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) a fotóművészet terén elért eredményeiért 1965-ben az Artist FIAP (AFIAP) és 1975-ban az Exellence FIAP (EFIAP) címeket adományozta neki, nem sokkal ezelőtt pedig a Magyar Fotóművészek Világszövetsége életműdíjjal értékelte munkásságát.
Kiemelt kép: Boda L. Gergely
