Kálnoky Tibor ’87-ben járt először itthon. Akkor még nem tudott magyarul. Németországban született, később a Côte d’Azurön nőtt fel, Münchenben fejezte be az állatorvosi tanulmányait. Még suhancként talált a padláson egy bőröndöt mindenféle izgalmas, régi kézirattal. Nem értett belőlük egy hangot sem, hiszen magyarul voltak írva.
Megkérdezte az apját, Kálnoky Farkast, hogy ez mi. A család ugyanis korábban nem mesélt semmit, olyan meggondolásból, hogy ez egy megszűnt világ, az elsüllyedt Atlantisz.
Az apja azt mondta, nem tudja lefordítani a leveleket, elfelejtett magyarul. Tibor azonban nem adta fel, egy magyarországi gyökerű osztálytársával fordíttatta le. Így kezdett ketyegni benne az érdeklődés ez iránt az érdekes világ iránt, és
addig rágta az apja fülét, amíg ’87-ben, először a család világháborús menekülése után ellátogattak Kőröspatakra.
Estefele érkeztek meg a faluba. Az édesapja, aki kisgyermek volt, mikor a család elmenekült innen, tört magyarsággal megkérdezte az első embertől, akit az utcán meglátott, hogy hol találja a plébánost. Mutatta, hogy a templomban, mise lesz.
Bementek, meghallgatták a misét, mire kijöttek, a falu összegyűlt a templom előtt. Kiderült ugyanis, hogy a férfi, akit teljesen véletlenül megszólítottak, felismerte Kálnoky Farkast, gyermekkorukban együtt játszottak.
Másnap a kastély előtt gyűlt össze a falu. Sírtak, zokogtak az emberek. Tibor nem tudott magyarul, semmit nem értett abból, ami ott elhangzott, de nagy hatással volt rá.
Aztán egyszer valaki jelezte, hogy a bánya felől jön két fekete Dacia.
Gyorsan elköszöntek, mindenki menjen haza, hogy senkinek ne legyen bántódása, ők meg beültek a terepjáróba, és átmentek hegyen-völgyön Középajta fele, ahová Daciával nem lehetett átmenni.
És abban a besúgó világban az egész faluból senki nem „tudta” megmondani, ki volt a két idegen. Az egyetlen ember, akinek bántódása esett, a milicista volt, őt büntetésből áthelyezték valahová.
Kiemelt képen a Kálnoky család.
