Azt mondják róla: öt-tíz évente tűnik fel olyan futó, mint ő. A kolozsvári Miklós Andrea négy éve, 17 évesen mutatkozott be a riói olimpián. Ifjúsági Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes. A világranglistán jelenleg a 40-dik.
Világszintű atlétának lenni Romániában…
– 21 éves vagy, még mindig nagyon fiatal, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy négy évvel ezelőtt már részt vettél az olimpián Rióban. Mikor jöttél rá, hogy te jobban futsz, mint mások?
– Olyan 15 éves voltam, amikor rájöttem, hogy top atléta lehetek, s azt követően mindent az atlétikába fektettem. Kilenc évesen kezdtem el atletizálni, az első nagy versenyemen 15 évesen vettem részt, tulajdonképpen akkor kezdődött el a karrierem. Ez Kolumbiában volt, a Junior II. világbajnokságon, és ott már döntős lettem.
– Milyen ott állni a dobogón a világ legjobbjai között?
– Már az is nagyon jó, ha egyáltalán eljutok egy ilyen versenyre. Az egész világból több ezer atléta érkezik a világbajnokságra, olimpiára, érdekes nézni azt, hogy ki hogyan edz, hogyan készül fel.
– Romániában van-e lehetőséged úgy felkészülni, mint például egy amerikai atlétának? Vagy alsóstartból hátrányból indulsz?
– Az olyan országok, mint Amerika, magasabb szintű támogatást tudnak biztosítani az atlétáiknak. Ezért
nekünk a felkészülési időszakban nem árt külföldi edzőtáborokba menni, ahol jobbak a körülmények és léteznek más módszerek az edzésre, mint itthon.
Ezzel együtt a Szövetség kellőképpen támogat és helyt lehet állni, de nagyobb erőfeszítéssel, mint a fejlettebb országok sportolóinak.
Az atléta hétköznapjai
– Másodéves egyetemista vagyok a sportegyetemen, kéthetente járok egyetemre, szombaton és vasárnap. Ezt csak így tudom vállalni, ha helyt akarok állni a sportban.
A napjaimat edzéssel töltöm, és az edzés utáni helyrejövetellel. Az edzés ugyanis nemcsak abból áll, hogy két órát futok, hanem az is része, hogy utána hogyan regenerálódom, milyen módszerekkel, mit eszem…
– Kitalálom: csirkesalátát eszel és beülsz a habfürdőbe.
– Vannak a regenerálódásra kitalált módszerek az atlétikában. Minden erősebb edzés után elmegyek például masszázsra, illetve otthon is vannak mindenféle gépjeim, amelyekkel a lábamat masszírozom. Ezen kívül nagyon fontos a pihenés és az, hogy éjszaka aludjak.
– Mit eszel? Van valamilyen különleges étrend atléták számára?
– Még nincs saját étrendem, bár lehet, hogy jó lenne. De mindig figyeltem az étkezésre. Főleg proteint eszem, de kell a megfelelő szénhidrát mennyiség is. Csokit eszem, de süteményeket például nem.
Sok shopping, kevés buli
– Mit csinálsz, amikor nem sportolsz?
– Szeretek shoppingolni, mallokba járni.
– És ha vásárolsz, mit veszel: edzőcipőt vagy szép ruhát?
– Csak ruhát. Sportfelszerelés terén mindent egy nagy sportcég biztosít nekem, a sportban tetőtől talpig ők öltöztetnek.
– A hétköznapokban viszont szeretem a szép ruhákat. Nem gondolom úgy, hogy folyton tréningben kellene járnom. Számomra ünnepnap, ha kiöltözhetek.
– A szórakozás belefér? Feláldozod-e az éjszakáidat egy-egy jó buli kedvéért?
– Hmmm, kevés alkalommal. Leginkább olyankor, amikor befejeződnek a versenyek és egy-két hét szabadidőm van, olyankor azt csinálhatok, amit akarok. De én eleve nem vagyok egy partizós alkat.
Versenyszezonban vagy felkészülés alatt nem bulizok, mert másnap nem vagyok képes semmire, néha több napba is telik a regenerálódás, és nem éri meg.
Kapcsolatok és hogyan tovább
– Nincs sok barátom, csak kevés, de jó barát. Mindig is visszahúzódó típus voltam, nem szeretek középpontban lenni. Ami a fiúkat illeti, eddig egy hosszú, hat évig tartó kapcsolatom volt, de az véget ért, és most egy új kapcsolatban vagyok. Igen, ők mindketten sportolók, ez nem is működhetne másként, mert
csak egy sportoló tudja megérteni egy másik sportoló sajátos életvitelét.
– Te biztosan tudod, hogy hol helyezkedsz el az atléták ranglistáján. Mi az álmod, illetve reálisan nézve, mi sikerülhet neked a későbbiekben?
– A vágyam az, hogy világversenyeken legalább egyszer dobogón lehessek. Eddig csak junior kategóriában voltam dobogón, szeretnék a szenioroknál is ott lenni.
A fotók a szerző tulajdona.
