Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, akinek a munkája, a hitvallása figyelemre méltó, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – erre vagyunk kíváncsiak Nosztalgia sorozatunkban. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi lapszámunkat is újraolvashatjátok.
– Három éve beszéltél a magazinban a betegségről, felépülésről – s nem titok, öt éve, hogy emlőrákkal diagnosztizáltak. Hogyan gondolsz vissza a megtett útra?
– Nem sokat gondolkodom már ezen. Hál’ Istennek sikerült távol kerülni ettől a kérdéstől. Néha én is megdöbbenek, hogy mennyire el lehet felejteni, vagy hogy mennyire nem jut eszembe. Ez természetesen jó, mert nem is tudom, hogy lehet úgy élni, hogy az ember folyton retteg, vagy nagyon erős a betegségtudata, másrészt rossz, mert egy idő után elkezdjük észrevétlenül elkövetni a régi „hibákat”. Mindenképp tanulságos időszak volt, befele forduló, nyugalmat kereső, önmagamat kiismerő, új utak után néző évek. Rengeteg támogatást kaptam, sikerült kicsit kiléptem a mókuskerékből, és a lelkemhez közel álló projektekben tudtam részt venni. Nagyon hálás vagyok ezért az időszakért, akkora szabadságot és könnyedséget adott, amiben nem lehetett nem meggyógyulni.
– Óhatatlanul az jut eszembe, hogy aki ilyen kemény tapasztalaton keresztülment, annak iszonyat munkájába kerül, hogy legyőzze a negatív gondolatokat, hogy mi van, ha valahol újra felüti fejét a betegség…
– Kezdetben naponta többször is eszembe jutott, minden nyilalás, vagy fura érzés beindította ezt a folyamatot, ezt a félelmet. De ahogy gyógyultak a sebek, és normalizálódtak a mindennapok, úgy egyre ritkábban és ritkábban bénítottak meg efféle gondolatok. És aztán lassan elmaradt a mindennapokból. Természetesen időnként fel-felüti a fejét, a mi van ha, de egyrészt pontosan ennek a tapasztalatnak köszönhetően
tudom, hogy bármelyik pillanatban feje tetejére állhat minden, és hálás vagyok, hogy most jól vagyok.
Másrészt tudom a választ. Ha...., akkor! és teszem, amit tennem kell.
– Hol tartasz most a történetben, kontrollal, mi a verdikt?
– Szinte napra pontosan 5 éve kaptam az első kemót, amit további 7 követett. Majd műtét és 36 sugárkezelés. Életmentő beavatkozásokról volt szó, ezt én magam is később értettem meg. Azóta is rendszeresen járok felülvizsgálatra, figyelem magam, kívül-belül. Fontos szerepe van a táplálkozásnak az életemben, van egy családi veteményesünk, és egy kvázi önellátó kisgazdaságunk, szinte kizárólag az általunk megtermelt élelmiszereket fogyasztom. Ezenkívül az én leghatékonyabb és leggyakrabban használt orvosságom a természet és a mozgás.
