Férfi fakanállal – tudja, mit kavar

Amikor a férfi főz – valójában ezt nem is kell tovább ragozni: erdélyi férfiakat kértünk fel, osszák meg a Nőileggel egy-egy kedvenc receptjüket. Ám nem alkalmi konyhakontárokról van szó, hanem olyan pasikról, akik rendszeresen, örömmel és jól főznek. Nincs más dolgunk, mint hátradőlni és élvezni. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Nem a nő privilégiuma a főzés, ezt mindig így gondoltam, hisz olyan családban nőttem fel, ahol nem csupán anyu, hanem apu is rendszeresen fakanalat (kötényt nem!) ragadott. Üdítő, hogy manapság már számos férfi vélekedik ugyanígy: nem derogál számukra a konyhatündérkedés. De nemcsak házimunkaként tekintenek a sütésre-főzésre – bár példaértékű, ha a férfi partner a házvezetésben is –, hanem szeretik is ezt a tevékenységet. A főzés ugyanis az alkotás egy formája, vallom, és vallják azok a pasik is, akik alább erről és néhány konyhai trükkről beszélnek.

A csíkszeredai Nagy Hunor testépítő-világbajnok évek óta maga készíti el ebédjét, vacsoráját.

Minden nő álmában szerepel a „csodaférfi” kategóriájában az a tulajdonság, hogy szeret főzni.

Huni ilyen szempontból igencsak előkelő helyet foglalna el ebben a versenyben. Hiszen nemcsak megválogatja a hozzávalókat, hogy egészséges alapanyagokból főzzön, de az egészséges étrend szempontjaihoz igazítva meg is főzi a fehérjedús ételeket. Étrendjének alapja a friss zöldség, a tojás és a vörös hús. Ha lehet, mellőzi az édességeket, süteményeket, nassolnivalókat. Jelszava talán ez lehetne: meg kell tanulni jóllakni a zöldséggel is!

Nyúlhús Huni módra

Tipp: A nyúlhúshoz mindig adj répát is!

Hozzávalók: 2db nyúlcomb, 2 sárgarépa, 1 hagyma, kókuszzsír, paradicsompüré.

Elkészítés: A combokat a répákkal sütőzacskóban 100 fokon két óra alatt megpároljuk. Kókuszzsíron megpirítjuk a hagymát, lefejtjük, apróra vágjuk, és wokban tovább pároljuk (mivel a nyúlhús rágós). Amikor megpuhult, hozzátesszük a feldarabolt sárgarépát, majd egy kis cukormentes paradicsompürét, valamint egy kis fokhagymát. És kész is van. Nem szükséges mellé körítés, enélkül is nagyon tápláló.

Fontos tudnivaló: a répában található beta carotin akkor hasznosul leginkább, ha állati zsíron pároljuk.

Minden, csak nem megszokott

Laczkó Vass Róbert színművész a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, de nem titkolja: mindemellett gourmand és világutazó is. Honvágyból tanult meg főzni, mivel az otthoni ízekről soha nem tudott lemondani.

„Savanyításhoz mindig egy csipetnyi cukrot!

Később jöttem rá, hogy a konyhában legalább annyira kreatívan lehet létezni, mint a színpadon. A főzés folytonos kísérletezés, ugyanakkor kikapcsolódás, világutazás – vagy éppen jó cselekedet” – vallja. Kétszer ugyanúgy a tojásrántottát sem készítené szívesen, és nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor az ember főztjét jó étvággyal fogyasztják el.

„Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a sztárséfek többnyire férfiak, így nem érheti szó a ház elejét, amikor férfiak ragadják meg otthon is a fakanalat, ám a feleségek, édesanyák és nagymamák főztjével senki ne merjen vetélkedni!” – ismeri el.

Gombás csirke kínai módra

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg filézett csirkemell, 2-3 zöldpaprika, 15 dkg csiperke (friss vagy konzerv), 15 dkg namekogomba (konzerv), 1 marék fafülgomba (szárított), 15 dkg shimejigomba (friss, illatos), 6–8 fej shitakegomba (szárított, illatos), 5 evőkanál kínai főzőbor (rizsbor), 5 evőkanál világos szójaszósz, 5 evőkanál kínai gombaszósz, 2 evőkanál kukoricakeményítő, 2-3 cikk fokhagyma, 1-2 kiskanál méz, szézámolaj, ötfűszer-keverék (csillagánizs, szegfűszeg, fahéj, édeskömény, szecsuani bors), őrölt fekete bors, őrölt csili.

Elkészítés: A szárított gombákat 1-2 órára beáztatjuk, majd lecsurgatjuk és átmossuk. A konzervgombákat átmossuk, lecsurgatjuk, a shimejigombákat szétszálazzuk, megmossuk, lecsurgatjuk. Kevés szezámolajon a fafülgombát, a fölaprózott shitakegombát, a namekogombát és a csiperkét megpároljuk, majd hozzáadjuk az apróra vagdalt csirkemellet, főzőbort és szójaszószt, és puhára pároljuk. Ha szükséges, vizet adunk hozzá. Hozzáadjuk a vagdalt zöldpaprikát és a shimejigombát, valamint a gombaszószt, néhány perccel később a mézet, ízlés szerint az ötfűszer-keveréket (2 kiskanál elég lehet), a borsot és a csilit, végül a kukoricakeményítővel besűrítjük és hozzáadjuk a felaprított fokhagymát is. 15–20 percig fedő alatt pihenni hagyjuk, majd párolt rizzsel, esetleg zöldséges-tojásos rizzsel szolgáljuk fel.

Figyelem: a szójaszósszal és a gombaszósszal óvatosan kell bánni, különböző termékeknek változó a sótartalmuk, így az itt megadott mennyiség csak irányadó. A rizsbor, a fűszerkeverék és a különböző gombafélék viszonylag könnyen beszerezhetők az ázsiai termékeket forgalmazó élelmiszerboltokban. Jó étvágyat hozzá!

Ottónak hívják

Hirdetés

Demeter József (Döme), a marosvásárhelyi Jazz&Blues Club és a Sörház tulajdonosa a kisfiáról elnevezett Ottó fasírtot készítette el nekünk. Nem egy bonyolult fogás, de éppen ebben az egyszerűségében lesz olyan finom, amit sem gyerek-, sem felnőttszáj nem tud visszautasítani. Kell hozzá csirkemell, apróra kockázva, mozarella, majonéz, tejföl, só, bors, kapor, tojás. Mindezt lehet szemre mérni, nincsenek dekára porciózott adagok. A masszát összekeverjük, és bucikat formázunk belőlük, majd bő olajban 15–20 perc alatt, időnként megfordítva, pirosra sütjük őket. Még kés sem kell hozzá, annyira omlós.

A szósz nem, de a köret akár el is hanyagolható mellőle. Az Ottó fasírt az egyik, amit meg lehet kóstolni a Sörházban, ahol Döme sokkal többet szeretne főzni. Ez az álma azonban még nem teljesült. Számára a főzés kikapcsolódást jelent, és egy-egy általa készített étellel szeret boldoggá tenni másokat. Otthon a család együtt szokott főzni, gyerekei előszeretettel segítenek a konyhában. A hétvége náluk, ha összejön, arról szól, hogy együtt készítenek valami finomat, háziasat, egészségeset.

Ottó-fasírt

Hozzávalók: csirkemell, mozarella, tejföl, friss kapor, egy csipet só, bors, 1 evőkanál liszt, 1 tojás.

A szószhoz: 2 dl 10 százalékos zsírtartalmú görög joghurt, fehér bors, 1 kiskanál citromlé, salátafűszer.

Nem szívesen bízza másra a főzést

Tulajdonképpen mindig is érdekelte a főzés, emlékszik vissza Asztalos Lehel székelyudvarhelyi iskolai tanácsadó.

„Emlékszem, kicsi gyerekként az asztal mellett térdeltem a széken, miközben nagymamám főzött. Később édesanyám is egyre több főzéssel kapcsolatos dolgot bízott rám – bizonyára látszott, hogy szívesen teszem” – meséli.

Ma kikapcsolódást jelent, pozitív visszajelzéseket hoz a főzés, de lehet, szeretek jól és jót enni – árulja el, és nem szívesen bízza másra, hogy mi kerül az asztalra. Rendszeresen főz, így gyakran fontos, hogy akár két napig is fogyasztható, könnyen melegíthető legyen az étel, legyen egészséges, és a minőség is elsőrendű szempont. „Igyekszem, amennyire csak lehet, helyi alapanyagokból vagy felső kategóriás termékekből összeállítani a menüt. Szakácskönyvet szinte sosem használtam, igazából amiket én főzök, azokra az ételekre nincs recept, soha nem méricskélem a hozzávalókat, érzésből jön minden.

Nagyon szeretek kísérletezni – a mindennapokban is, nemcsak hétvégén” – magyarázza. „Főzőtudományára” egyértelműen főleg a balkáni és a mediterrán konyha hat, utazásai során is, helyben, helyi alapanyagokból készít el újdonságokat, közben szereti kipróbálni a helyi éttermek kínálatát is. Szívesen készít zöldséges, tésztás ételeket, elég sok fűszert használ, nagy kedvencei a pörköltek, raguk, levesek és saláták.

Most egy mediterrán borjúragut készített nekünk, amit pennével szoktak fogyasztani.

Hozzávalók: borjúcomb vagy hátszín, erdei gomba vagy csiperke, nyers paradicsom, süvegpaprika, paradicsomlé (házi vagy jó minőségű olasz készítmény), kimagolt zöld olajbogyó, olívaolaj, hagyma, fokhagyma, só, bors, szerecsendió, babérlevél, fehérbor és friss bazsalikom.

Elkészítés: Olívaolajban megpirítom a hagymát és a fokhagymát, majd hozzáadom a felkockázott húst és erdei gombát, majd fehérre dinsztelem. Ehhez kerül a felszeletelt olajbogyó, a zöldség és a babérlevél. Amikor jól összerotyogott, feltöltöm a paradicsomlével és a fehérborral (ha úgy úgy ítélem meg, kevés vizet is adok hozzá). Miközben várom, hogy megpuhuljon az étel, megfűszerezem. Közben megfőzöm a pennét, tálaláskor pedig az egészet apróra vágott friss bazsalikommal szórom meg.