Férfi virággal

Hamar összeházasodtak, a rossz nyelvek azt is rebesgették, hogy biztosan jön a gyerek. De eltelt egy év, s nem jött. Helyette sok egyéb volt, amitől irigykedhettek a nők a szomszéd fiatalasszonyra, a férfiak meg nem is formáltak véleményt, hangosan egyáltalán nem, esetleg a bajszuk alatt dörmögtek valamit. Nem telt el úgy a hét, hogy a férj ne egy csokor virággal érkezzen haza a párjához. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)

Látszott, gondosan van összeválogatva, mindig a legvörösebb, a legbimbódzóbb, a legfrissebb, harmatcseppes, kibomló, színes, illatos…

A környék asszonyai és lányai összesúgtak, mikor a férj kiszállt egy-egy csokorral az autóból. Elképzelték, milyen szavak és pillantások kiséretében adja át, hogyan fogadja a nő mindezt. Volt a suttogásban vágy és epekedés is, volt fájdalom is. Hallották innen-onnan, hogy a férfi a feleségének még a munkahelyére is küld virágot, olyat is, amit szív alakú dobozba helyeznek. Teltek a hónapok, gyűltek a virágok.

Aztán egyik napról a másikra többé nem jött úgy haza a férfi… Igazából a virág látványa, a kocsitól a bejárati ajtóig megtett diadalmenete hiányzott, mintha az utcából egy színt lesatíroztak volna.

Nem sokkal később látták őt, de ezúttal utazótáskával a hivalkodó csokrok helyett, nem érkezett, hanem távozott. Röviden és soha vissza nem térően. Egy bennfentestől az utca népe végül megtudta, hogy – ha minden igaz – a férj úgy viselkedett otthon, mint egy kiskirály, akinek a felesége a szolgája. Hogy miután hazaért, belesüppedt a kanapéba és tévézett, ha a sör elfogyott a hűtőből, a nő volt a hibás, ha só kellett az ételhez az asztalnál, a feleségétől kérte, s nem ő vette le a polcról… Elváltak, új felesége van. Nincs minden héten virág, de gondosan vágja a füvet a kertben, megmossa a felesége autóját, palacsintát süt, néha látják a bevásárlóközpontokban, miközben a kutyaeledelt pakolja a kosárba, egyedül, soha nem az új asszonnyal.

Nők napja – mit jelent ez, kérdezzük márciusban, de nemcsak másutt, magunkban is keressük a választ.
Hirdetés

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy annyi okos nő, ügyes és jóérzésű férfi vesz körül, hogy ha el is bizonytalanodnánk néhanap, van kihez értelmes szóért fordulnunk.

Ebben a hónapban a minőségre mondunk Igent – mert könnyebb úgy az élet, ha van választási lehetőségünk…

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: