Sokkal inkább tanárnő megjelenésű, mintsem hétpróbát kiálló lány ül le velem szemben a kávézóban, ahol az interjút megbeszéltük Balázs Verával. Tina Turner-es hangja végképp zavarba hoz, egyre kíváncsibban várom, hogy megtudjam, kivel van dolgom.
Az első kérdésemre adott válaszából gyorsan kiderül: egy olyan fiatal anyukával beszélek, aki nem adta fel álmait, és hajlandó is, képes is túllépni a komfortzónáján céljai eléréséért. Bal vállán levő tetoválásáról kérdezem ugyanis, ami így szól: „el tiempo de las que puede limitar la de mis scenar”. Mosolyogva válaszol, mint aki megszokta, hogy kérdezik, sőt, hogy mindenről és bármiről (is) kérdezik. „A tetoválásom Kubában készült, azt jelképezi, hogy céljaimnak csupán az idő szabhat határt. Vagyis ha valamit elhatározok, célul tűzök ki magamnak, akkor azért hajlandó vagyok nagyon sokat dolgozni. Mellette a kis pók pedig a hatéves kisfiamat, Bulcsút jelképezi, aki a legfontosabb az életemben.”
Ezzel az információval el is jutunk a verseny, a Survivor túlélőshow legrázósabb pontjához, hiszen a forgatással egybekötött, számtalan erő- és ügyességi próbát tartalmazó versenyt a Fülöp-szigetek egy eldugott pontján forgatták 42 napon keresztül. Ez idő alatt a versenyzők semmilyen módon nem tartották a kapcsolatot a családjukkal, nem volt e-mail, telefon, sem Skype, hogy megtudják, mit csinálnak szeretteik, hogy erőt merítsenek belőlük. Vera szerint ez volt a legnehezebb, hogy fiáról sem kapott információt, emiatt nagyon sokat is sírt, főleg az utolsó napokban, amikor a játékból kiszavazottak közé került, a Holtak szigetére.
A mentális nehézségek mellett fizikailag sem volt egyszerű: „Minden reggel egy tál főtt rizset, este pedig egy tál babot kaptunk – meséli.
– Ezen kívül és a napi vízadagunkon kívül semmi ennivalót nem biztosítottak a játék szervezői. Még a forgatáson kívül sem. Folyamatosan éhes voltam, állandóan azt kerestem, mit lehet megenni. Ha találtunk valamit, banánt vagy ananászt, azt megehettük. Így ettünk meg például egy vadkacsát is, amit hárman fogtunk, de csak nekem volt elegendő bátorságom ahhoz, hogy elvágjam a nyakát. Aztán a többiekkel közösen megkopasztottuk, kibeleztük, megpucoltuk, megsütöttük és nagyot ettünk belőle.” Bár a játék ideje alatt hét kilót fogyott az amúgy sem túlsúllyal induló lány, azt mondja, az élmény kárpótolta. Ritkán adódik meg egy székely lány életében, hogy saját kézzel szedjen banánt vagy kókuszdiót, és megegye. Másrészt ki akart kicsit törni az amúgy imádott megszokásaiból. Kicsit fellázadt ellenük. Bár szereti munkáját, úgy érezte, tennie kell valami mást, amivel megmutathatja, hogy egy olyan kis településről is, mint Gyergyóalfalu, el lehet messzire jutni. Vera egyébként nagyon szigorú időbeosztással él: ötkor kel, edz, majd tanít, délután edzi fiatal és idősebb – ma már lassan szintén sportőrültté vált – tanítványait, majd úszni viszi az alfalvi gyerekeket. Nemritkán esténként is edzenek férjével, Tiborral, aki szintén edzőként is tevékenykedik.