– Mindenfélét olvastunk, hallottunk az elmúlt időszakban a járvánnyal és vakcinázással kapcsolatban, ami a bizonytalankodók helyzetét csöppet sem könnyítette meg. Mit gondolsz te erről?
– Én úgy gondolom, hogy a vírus megjelenésével nagyon gyorsan két nagyobb és egy kisebb „táborra” szakadt az emberiség. Voltak, akik első perctől nem kérdőjelezték meg a vírus létezését, követték a híradásokat, és tényként fogadtak el mindent, amit a sajtóban olvastak. A szkeptikusabbak pedig egyre inkább kezdtek hajlani a logikusnak tűnő összeesküvés-elméletek felé, miszerint ez egy jól kitervelt, ember által elindított mechanizmus, amit bizonyos körök teljesen kontroll alatt tartanak, és mindennek van egy precízen kidolgozott forgatókönyve. Középen maradtak talán azok, akik általában kritikusabban gondolkodnak, megvizsgálnak több lehetőséget is, és bár nem foglalnak elhamarkodottan állást, de bármit elképzelhetőnek tartanak. Úgy gondolom, hogy a vakcina megjelenéséig eltelt időben csak még jobban szeparálódott a két nagyobb „tábor”. Amikor már „forgalomba” került az oltás, egyikük tudta, hogy amint lehet, rögtön beadatja, másikuk pedig már régen eldöntötte, hogy az az „ördögtől való”.
– Ha mégis dilemmázunk, miközben felvilágosítottuk magunkat…?
– A rengeteg „fake news”-nak, a nagyon sok logikusnak tűnő konteónak és annak köszönhetően, hogy ma már a közösségi médiában bárki véleményt formálhat (és az rögtön szárnyra kap), nem kell tudósnak lenni, elindult egy óriási bizonytalanság és dilemmázás, hogy vajon tényleg kockázatmentes-e az oltás. Az sem járult igazán hozzá az oltás népszerűsítéséhez, hogy a politikának ennyire kétes lett a megítélése a társadalomban. Ugyanakkor
a tudományba vetett hit is nagyon megbicsaklott, megérzésem szerint ugyancsak a rengeteg álhírnek, és a már közhellyé vált a „brit tudósok azt találták” egyáltalán nem reprezentatív kutatásoknak.
Valahol érthető, ha óvatosabbá váltunk, ha már nem hiszünk el mindent, amit látunk vagy olvasunk. Akkor van igazán gond, amikor a szkepticizmus szélsőségessé válik, amikor ott is ellenséget látunk, ahol valójában nincs, és amikor kizárólag azokat az érveket vagyunk hajlandóak befogadni, amelyek megegyeznek a hitrendszerünkkel.
„Békeidőkben” a klasszikus elmélet szerint úgy hozunk döntést, hogy elméletileg van egy kitűzött célunk, amihez információkat gyűjtünk, megvizsgálva az esetleges hosszú- és rövidtávú végkimeneteleket.
A rendelkezésre álló információkat strukturáljuk, majd végül kiválasztunk az alternatívák közül egyet. A legideálisabb esetben végül még ki is értékeljük a döntésünket, annak érdekében, hogy legközelebb még jobban járjunk el.
– Csakhogy van olyan, amikor ugyebár stresszhelyzetben, nyomás alatt kell döntenünk.
– Ha gyorsan vagy stresszhelyzetben kell döntést hozni, akkor kicsit megváltoznak a dolgok. Sportolóknál például bebizonyították, hogy a gyors labdajátékok esetében nincs idejük a racionális gondolkodásra, amikor a másodperc töredéke alatt kell dönteni, akkor az érzelmeikre hagyatkoznak az atléták.
