Szóval van ez a pár évtizedes elmélet, amely már a reklám- és marketingiparba, munkapszichológiába is jócskán behatolt. Szeretjük mi a hangzatos elméleteket. De mire lesz jó nekünk, ha lépten-nyomon hangoztatjuk és skatulyákat gyártunk magunk körül? Belehelyezzük a Z-kamaszunkat, a kis alfánkat, és akkor megy majd minden flottul, mint a karikacsapás?
Egy kis tudomány
A szociológia szerint a generáció olyan személyek csoportja, akik ugyanabban a korszakban születtek, földrajzilag is nagyjából ugyanott, akiket sajátos események, trendek és folyamatok alakítottak és kötnek össze. Ez így volt sokáig, a veteránok (1943 előtt születettek), a baby boomerek (1943–1960), az X generációsok (1961–1981) idejében is. Álljunk meg itt egy percre, mert ebbe a „dobozba” tartozik a jelenlegi pedagógusok, szülők jelentős része, és ők – azaz mi – kaptunk egy hangzatos azonosítót is a betűjel mellé: mi vagyunk a digitális bevándorlók. Mi valamikor az életünk során,
sokan felnőttként találkoztunk a kütyük világával, alkalmazkodnunk kellett a gyorsan változó világhoz, állítólag nagyon motiváltak vagyunk, fontos számunkra a státusz, az előrejutás.
Az X generációsok aztán „létrehozták” az Y generációt (1982–1995), ők már a digitális világ bennszülöttei, együtt fejlődtek a modern technikával, amely minden bizonnyal jelentős hatással van/volt arra, hogy hogyan szerzik meg az információt, mit kezdenek vele (elmentik a felhőben, ők már biztosan nem írják le a fontos dolgot egy cetlire). Az utánuk következő Z generációt tartják az első globális generációnak, az 1996–2010 között született fiatalok számára már elmosódnak a földrajzi határok, „vadászterepük” – például kommunikációra, példaképekre – már az egész világ.
És itt vannak a kis alfák, a 2010 óta megszületett kislányok és kisfiúk, akikről még keveset mond a tudomány, de tény, hogy – ha a szülők lehetővé teszik – hamarabb pörgetik a táblagépet, mint ahogy kimondanák az első szót.
Egy kis használati utasítás
De vajon van-e értelme általánosítani? Mert ahogyan korántsem egyforma minden 70-es években született férfi és nő, úgy nem lesz ugyanolyan az összes kis alfa sem. A genetika, a környezet hatása, ahová születünk, a nevelés, az ingerek továbbra is különbözővé gyúrják a megszülető emberkéket. Különbözünk abban, hogy milyen hatások érnek, azt hogyan fogadjuk be, hogyan kommunikálunk, milyen tereket használunk, és mindez hogyan hat a személyiségfejlődésre, a viselkedésre.
Bár a média szeret végletesen fogalmazni, szereti az ilyen mondatokat, hogy „a kutatók szerint az alfa generáció képviselői csendesebbek lesznek elődeiknél”, a generációelmélet arra talán mindenképpen jó, hogy szülőként, pedagógusként elgondolkodjunk a folyamatosan változó világról, az információáramlás gyökeresen megváltozott módjáról, az internet ránk, gyerekeinkre és az emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásáról, és
ne becsontosodott sémák, örökölt szokások, magunkkal hurcolt keretek, értékítéletek szerint nézzünk a jövő generációira, mert az már nem fog működni.
Mert nem is működhet.
A forró pont
Általánosítás ide vagy oda, egy cseppet sem bánnám, ha a hazai oktatási intézményekbe is beszivárogna valami a kortárs kutatások eredményeiből. Leginkább azért, mert ezen a területen van a legnagyobb szerepe, hogy az X vagy Y generációs tanár megtalálja a hangot a Z generációs serdülővel vagy az elemis alfákkal.
A hatévesek nyolcvan százaléka használ rendszeresen valamilyen digitális eszközt, legalább fele mindezt másfél éves kora előtt kezdte. Általában mesét néznek rajta, vagy valamilyen szórakoztató játékkal játszanak – ez derült ki egy magyarországi vizsgálatból, egy hazai felmérés pedig arra mutat rá, hogy a középiskolások átlagosan hat – hat és fél órát töltenek online.
A gyereket persze ugyanúgy egyéniségként kell(ene) értékelni, de egyáltalán nem árt, ha tudjuk, hogy például hogyan hat az észlelésükre, kézügyességükre, beszédfejlődésükre, gondolkodásukra az, hogy okostelefonnal kelnek és feküsznek. Hogy miért természetes számukra, hogy gyakran váltogatják a tevékenységeket, a mi mércénk szerint nem tudnak megülni egy helyben, nehezen mélyülnek el (a szó régi, hagyományos értelmében) egy-egy feladatban, miért sokkal fontosabb számukra a vizualitás, és – talán ez az egyik legfontosabb – ez a „félvilági” lét az online és az offline között hogyan hat a kapcsolataikra.
Ha ismeri a pedagógus a generációelméletet, könnyebben el tudja fogadni a Z generációs serdülőt, az alfa elemist, és ráébred(het), hogy igen, számukra másképp kell tálalni az információt,
ezek a gyerekek másfajta megközelítést kívánnak, és rájön: nincs más út, a rohamos technológiai változások korában a pedagógia és a módszertan sem rekedhet meg a „bezzeg a mi időnkben” szintjén.
És otthon?
Közös nyelv nélkül – ami híd lehet a szakadékon át – végletesen eltávolodunk egymástól. Pedig van, mit átadnunk nekik, szükségük van ránk, és nekünk is rájuk. E megállapítás fokozottan igaz a családokra – bár itt még kisgyerekkorban elvagyunk, de mi lesz, milyen lesz, ha az alfa kamaszodni kezd?
Érdemes végiggondolni, hogy a családban hogyan szabályozzuk az online és offline időt. Prédikációnak itt sincs értelme, közös szabályokat kell lefektetni, ami egyformán érvényes apura, anyura és az alfa csemetére. Nehéz játékstopot elrendelni, ha anya tovább pörgeti a Facebookot. De – mint minden szabályalkotásnál – a rugalmasság ezúttal is fontos!
A kisiskolásnak már van saját világa, ami tőlünk teljesen függetlenül létezik, állandóan kapcsolatban lehet a társaival, koreai, japán, észt kislánnyal verseng a TikTokon, az is lehet, hogy vlogol. Az értékek, trendek nemzetközivé váltak, a viszonyítási pontok, a referenciaszemélyek, a rettegett figurák (lásd Momo) ugyanazok a vásárhelyi gyerek, az ohiói vagy épp Sanghajban élő csemeték számára.
Nem vagyunk már mi az egyedüli iránymutató személyek, amit mondunk, könnyen ellenőrizhető, meg is kérdőjelezhető,
a felsoroltakból pedig az is következik, hogy önérvényesítőbbek, bátrabbak a mai gyerekek.
Úgy vélem, a hangsúly a megértésen és a valós kapcsolaton van, amit merevségre, a számukra fontos dolgok elutasítására nem lehet felépíteni. Éppen az online töltött – néha ijesztően sok – idő miatt veszélyeztetheti inkább őket az elmagányosodás, szorongás, netán agresszió, miközben ugyanúgy igénylik a szeretetet, az odafordulást, az elfogadást, mint a „régebbi” gyerekek. Az érzelmi biztonság ugyanúgy alapvető számukra! Forduljunk érdeklődéssel világuk felé, sőt, kövessük figyelemmel, hogy épp hol jár, mit csinál gyerekünk a virtuális világban. Mert az online lét veszélyeket is magában rejt! Az biztos, hogy mindig jól jött, de talán még sosem volt ennyire fontos a nyitottság és a rugalmasság a szülő részéről, mint manapság.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
