Kreatív gyerekszobák

A gyerekek érkezése mindig kicsit szó szerint is új színt visz a család életébe, életterébe. Sok szülő dekorálja, pingálja, festi és díszíti ki a kis jövevények szobáját. Van, aki saját kezűleg, mások pedig szakemberek segítségével varázsolnak álomvilágot a gyerekszobába. Mindkét módszerrel csodálatos, a felnőtteket is magukkal ragadó terek jönnek létre.

„Jelenleg az airbrush technika az egyik legkedveltebb faldekorációs módszer” – mondja Tibódi Péter dekoratőr. A díszítéshez festékszóró pisztolyt használnak, így sokkal jobban lehet játszani a színekkel, árnyalatokkal. Nagyon szép átmeneteket lehet létrehozni, így az alkotás sokkal különlegesebb lesz. A festék permetszerűen kerül a felületre sűrített levegő segítségével, így az árnyékolás sokkal izgalmasabb lesz tőle. Bár nem túl bonyolult módszer, mégis jobb, ha szakembert hívunk, hogy megvalósítsa az általunk megálmodott mintát, motívumot.

„Lassan nyolc éve dekorálok, és többek közt az airbrush technikát is alkalmazom. Először szabadkézzel felrajzolom, vagy felvetítem a mintát a falra. Ezután következik a festés ecsettel vagy festőpisztollyal. Nagyon szeretek festeni, legyen szó akár falról, autóról vagy bicikliről, mindig örömmel tölt el, amikor látom a végeredményt” – meséli a sepsiszentgyörgyi Tibódi Péter.

 

Fotó: Mihály József

A gyerekszoba-dekorációknál jelenleg mondhatni minden divat, az egyszerűbb virágos, geometrikus motívumok, de az egyszínű, csak egy-két mintát kiemelő megoldások is. Az állatos díszítések, úgy tűnik, soha nem mennek ki divatból.
A dekorációt leginkább két-három éves korban kezdik el értékelni a kicsik. Péter elmondása szerint nagyon örvendenek, amikor meglátják a szoba frissen dekorált falát. „Egy szobadekoráció akármikor jó meglepetés lehet, ötletes születésnapi ajándékot adhatunk csemeténknek, ha kedvenc mesefiguráját festjük fel a falra” – tanácsolja a szakember.

Funkcionalitás a gyerekek igényei szerint

A gyerekszoba berendezését két óvodáskorú gyermekük – Réka 6, Áron pedig 4 éves – igényeihez alakította Szakál András és felesége, Boróka. Mindenképpen tágas, világos, színes és funkcionális teret szerettek volna kialakítani, amely vonzó, ugyanakkor megfelel a gyerekek alapvető szükségleteinek is.

Réka ügyesen rajzol, készségesen oldja a feladatlapokat, és szereti a kreatív játékokat, emellett pedig nagy a mozgásigénye is. Áron is mozgékony, sokat játszik a kis-autókkal, és előszeretettel utánozza nővérét. Szobájukat úgy alakították ki, hogy a későbbiekben elválasztható legyen két különálló gyerekszobára. A tetőtéri ablakoknak köszönhetően a szoba nagyon világos. Mivel a fal is világos színű, a tér optikailag tágasabbnak tűnik, pedig a valóságban mindössze 25 m2. A tér adta lehetőséggel élve a szülők úgy döntöttek, hogy a gyerekek ágyait a tetőtér kihasználatlan felében alakítják ki, így a folyosó fölötti rész szolgál a gyerekek alvóhelyéül. Ide egy széles bordásfal jellegű létrán jutnak a közel 2,5 méter magasságban elhelyezkedő ágyukhoz. Mindkét ágy szélén fakorlát véd az eséstől.

A tetőtéri gerendázat megfelel hinta, mászófal, kötéllétra vagy tornászgyűrű fölszerelésére is. „Mi az utóbbit választottuk, amit a gyerekek már hozzáértően használnak tornászásra, mászásra és hintázásra egyaránt. Így sikerült kielégítenünk hatalmas mozgásigényüket” – magyarázza András.

Markáns eleme a szobának a saját készítésű játékos polc. Ezzel átellenben található a kreatív részleg. Itt kapott helyet a kisasztal két székkel, és a rajztábla is. A kisasztal fölé egy parafatáblát rögzítettek, amelyre időnként a kicsik rajzai, illetve kreatív munkái kerülnek fel. Réka ágya alatt alakították ki a könyvsarkot.

„A gyerekszoba hangulatát fokozandó a falra a kedvenc mesefigurát, illetve akcióhőst festettük” – mutatja be saját munkájukat Boróka. Csingiling és Zúzmara a könyvsarkot figyelik, a Pókember pedig a kicsik álmát őrzi. „A szobát nem tömtük meg bútorral, így nagyobb teret hagytunk a játszáshoz. Csupán két ülőke biztosítja a napközbeni pihenést” – mondja András. 

A szoba összességében színes és hangulatos, ugyanakkor változatos tevékenységi lehetőséget kínál. A szülők tervezik egy mászófal kialakítását a tornászó gyűrűk helyébe, valamint egy jutalmazó tábla felszerelését a könyves sarokba.