Ha találkoznánk a mesebeli jó tündérrel, legtöbben azt kérnénk tőle, hogy egy szempillantás alatt iktassa be az egészséges étkezést, a pihentető alvást, illetve a gyakori testmozgást az életünkbe. Mivel azonban nem létezik, kénytelenek vagyunk mi magunk változni és változtatni, habár legtöbbször semmi kedvünk hozzá.
Mi késztethet változ(tat)ásra?
Gyakran hetek, hónapok, évek telnek el, amíg kilépünk a már-már posványos, mégis biztonságosnak tűnő kényelmi zónából. Az okot talán az az idézet szemlélteti a legjobban, amely a Kérem a következőt! című magyar televíziós rajzfilmsorozat főszereplőjétől, dr. Bubótól származik: „Aki nyavalyog, de nem változtat, annak nem fáj eléggé.”
De miért kell néha valami eget rengetőnek történnie ahhoz, hogy rászánjuk magunkat az első lépésre? Talán azért, mert ilyenkor »nyitjuk ki a szemünket«. „Ráébredünk, hogy nem maradhatunk a mókuskerékben, és változásra van szükségünk ahhoz, hogy újra önmagunkra találjunk” – tárja fel az okokat a csíkszeredai sportpszichológus, Roseti-Karikás Emőke, korábbi röplabdázó.
Roseti-Karikás Emőke: Ott lenni fejben és lépni /fotó: Veres Nándor
A sportolók általában akkor keresik meg őt, amikor mélyponton vannak, például egymás után több versemyt is rossz eredménnyel zárnak. Esetükben ez az eget verő doog. Mások egy-egy tragédia, betegség vagy párkapcsolati válság hatására változtatnak, miután rádöbbennek, hogy az addigi gondolkodásmódjuk, életvitelük csak hátráltatja őket.
De még akkor sem biztosított a siker, ha végre megteszik az első lépést. Roseti-Karikás Emőke merészen a sportolók versenyfelkészüléséhez hasonlítja a folyamatot: „Kitűznek egy célt maguk elé, dolgoznak érte. Persze ez nem ilyen egyszerű, mert közben számos „váratlan” dolog történhet; jönnek a nehézségek, a mélypontok, hullámvölgyek, »gyenge pillanatok«, ilyenkor kellene ott lenni fejben és ezen túllépni.”
A vívásban nincs idő a töprengésre
Követendő lehet a Szatmárnémetiben született, de Temesváron élő Magyar Petra vívóedző és tornatanár módszere, akinek a temesvári Testnevelési Egyetem elvégzése után az volt az álma, hogy tanár legyen a helyi Bartók Béla Elméleti Líceumban. Ehhez persze időt kellett szakítania a tanulásra az edzések és a tanórák mellett. „Általában az van a fejemben, hogy amit más meg tud csinálni, arra én is képes vagyok, és amikor elkezdem a munkát, elhatározom, hogy bármi is történjen, a legvégéig kitartok” – fűzi hozzá Petra.
A vívóedző /fotó: Adoch József
Elsősorban gyerekek járnak hozzá, de a felnőttek érdeklődését is sikerült felkeltenie a vívás iránt. A kicsiket főként a versenyek, az esetleges sikerek, illetve a jó hangulatú edzőtáborok motiválják, a felnőtt amatőr csapatba viszont a társaság vonzza leginkább az embereket. Például az, hogy edzések után beülnek valahová egy-egy üdítőre, a versengésnek pedig nyoma sincs közöttük.
Mire jó még a vívás? Petra szerint nagyon rövid idő alatt kell döntéseket hozni, nem lehet álldogálni az ellenféllel szemben, amikor az támadni készül; ha a vívó egy pillanatig is tétovázik, elveszíti a pontot.
Hatvan fölött is lehet sportolni
Idősebb korban, ötven-, hatvan-, hetvenévesen még több motiváció kell a mentalitás- és életmódváltáshoz. A temesvári Szakmáry Hilda már betöltötte a hatvanötödik életévét, és eldöntötte, hogy még legalább tíz évig fog sportolni; közel tizennégy éve jár pilatesre.
Gyerekkorában balettozott, majd a szülei a testvérével együtt sportiskolába íratták. Az aktív, sportos életmód után jó pár évig kihagyta a testmozgást, húsz évvel ezelőtt viszont elkezdett úszni; egy év alatt tíz kilót sikerült fogynia. Később pilatesszel folytatta, annak ellenére, hogy rajta kívül csak egyetlen idős hölgy van a csoportban.
„Kedd és csütörtök esténként járok órára, olyankor hagyom a főzést, a családot és az unokát. Hogy ez honnan jön? Innen, fejből! Még akkor sem hagyom ki, ha olyan rossz idő van, hogy alig jár valaki az utcán”
– meséli lelkesen Hilda. Egy másik pilatescsoportba is szeretne beiratkozni, mivel oda több hasonló korú hölgy jár, viszont a jelenlegit sem hagyná ott. „Én vagyok a kabalájuk, nem engednének el” – mosolyog.
Motiváció. Mégis honnan?
Roseti-Karikás Emőke sportpszichológus szerint a motiváció személyfüggő: ami valakit ösztönöz, nem biztos, hogy egy másik, hasonló helyzetben lévő személyre is ráhúzható. „Nem szeretnék elfogult lenni, de azt gondolom, hogy az igazán jó eredményeket belső motivációval, például a siker és a fejlődés iránti vágyból lehet elérni. Fontos viszont megemlíteni a külső tényezőkhöz köthető motivációt is, amelyet valaminek a megszerzése, nagyobb fizetés vagy sportolók esetében a hírnév mozgat” – magyarázza Emőke.
Általában forgatókönyvet írat a sportolókkal, akik így minden eshetőségre felkészülnek. Mivel elméletben már felvázolják a nehéz helyzeteket, később, a pályán nem lepődnek meg, ha valami nem úgy történik, ahogyan ők szeretnék.
A sportpszichológus úgy véli, hogy például életmódváltás kapcsán célszerű lépésekre, rövid és hosszú távú célokra lebontani a folyamatot, egy-egy szakasz után pedig mérlegelni kell, hogy addig mit sikerült elérni és mi van még hátra.
„Lendületet lehet meríteni az addigi sikereinkből is. Ne vonjuk meg magunktól az elégedettség érzését csak azért, mert egyelőre nem látjuk a végét.
Ugyanakkor törődjünk magunkkal, szakítsunk időt a pihenésre, kikapcsolódásra” – tanácsolja a szakember. Ha esetleg valami nem úgy sikerül, ahogyan azt szeretnénk, önostorozás helyett próbáljuk meg helyreállítani a megtépázott önbizalmunkat, a kifogásokat pedig felejtsük el. Így jóval nagyobb az esélye annak, hogy a kisebb-nagyobb hullámvölgyek után végre célba érjünk.
Kiemelt képen: Szakmáry Hilda pilatesedzésen /fotó: Natalia Tetileanu
Friss lapszámunkat alább kérheted:
