Arad belvárosa. Cipőboltban vagyunk a lányommal. Hétvégén a barátnőm kisfiának keresztelőjére megyünk. Új szandált szeretnék.
Leveszek néhányat a polcról. Közben a kíváncsi háromévesem folyamatosan kérdez: miért ez, miért nem inkább az, mit szólsz ehhez, ugye veszel nekem is? Én meg igyekszem türelmesen válaszolni. Magyarul. Perceken keresztül. Aztán a mellettünk álló eladóhoz fordulok, és kérek egy 38-ast a drappból. Természetesen románul. Készségesen válaszol, és máris hozza. Miközben felpróbálom, a lányom tovább kérdez: jó lesz, nem szorít, tetszik, de ugye veszel nekem is? Természetesen magyarul.
Itt csak felnőttcipők vannak – kezdem magyarázni, amikor az eladó megkérdezi a lányomtól, hogy tetszik-e neki is, amit anya választott. Magyarul.
És hozzáteszi, igen, sajnos a boltban nincs gyerekcipő. Ezt is magyarul. Aztán hozzám szól: ez a modell van más színben is. S mondja ezt románul. Megköszönöm a kedvességét, románul én is, aztán megkérem, hogy csomagolja be, amit választottam, tegye dobozba, előhalászom a pénztárcám. Elindul a kassza felé, de előtte még magyarul odaszól a lányomnak: ugye, szép szandált választott anya? Értetlenül állok. Fizetek. Az eladó pedig átnyújtja a cipősdobozt. Mulcumimlárévédéré.
Fotó: Shutterstock
