Úgy néz ki, hogy március a szórakozás mellett a fejlődés hónapja is lesz. Legalábbis havi programajánlónk szerint biztosan!
A ByeAlex és a Slepp formáció érkezik Kolozsvárra március 14-én. Frontembere az énekes-dalszerző ByeAlex, aki a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválról, illetve az X-Faktorból lehet ismerős a közönség számára. Az együttes dalai leginkább a pop műfajába sorolhatóak be, ezek közül a legismertebbek a Még mindig, Részeg vagy a Bababó, melyek mind megtalálhatók a Szív(sz)Kill névre keresztelt, 2017-ben megjelent lemezükön. A kolozsvári koncertnek a FORM SPACE ad otthont. Jegyek megvásárolhatók online, illetve a KMDSZ-iroda és a KMDT értékesítőinél.
Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, az Örökölt sors című könyv szerzője rövid, erdélyi turnéra indul, megállói pedig Marosvásárhely (március 22.), Csíkszereda (március 23.) és Sepsiszentgyörgy (március 24.) lesznek. Az előadásait Örökölt sors – családi sebek és a gyógyulás útjai címmel tartja. Jegyek a www.nyitottakademia.hu oldalán kaphatók.
Tekergő gyakorlati meseműhelyt hirdet a Kriza János Néprajzi Társaság Kolozsváron. A műhely 20 órát tartalmaz, amelyben a résztvevők feltárják az élőszavas mesemondás, a történetmesélés fortélyait, nehézségeit. A szervezők a jelentkezést nemcsak gyakorló pedagógusoknak, hanem egyetemi hallgatóknak, könyvtárosoknak, múzeumpedagógusoknak is ajánlják. A képzésre való jelentkezéskor nem feltétel, hogy mesemondói tapasztalata legyen a résztvevőnek. +5 órát azok a jelentkezők kapnak, akik szeretnének a Tekergő csapathoz csatlakozni. Időpont: március 22–24., Kolozsvár, helyszín a Kriza János Néprajzi Társaság háza (Mikes u., Croitorilor 15. sz.). A műhely vezetője: Hajós Erika, a Tekergő Meseösvény Egyesület elnöke, mesemondója.
Nemzeti ünnepünket követően, március 16-án, Székelyudvarhelyen a Siculus Ifjúsági Házban 16 órától zajlik a Nemzeti Dal Ünnep elnevezésű magyar zenei fesztivál. Fellép majd a Moby Dick, a Romer, az AWS, a Transylvanium, a Historica és a Rock Fanatic. A Moby Dicket nem kell bemutatni senkinek, a Romert sem, azaz a Romantikus Erőszakot, az AWS pedig szintén magyarországi metál-banda, ők nyerték a Dal 2018-at Viszlát nyár című slágerükkel. Magyar banda a Historica is, mely 2001-ben alakult, vagyis rég koptatják már az utat, és nem csak magyar nyelvterületen koncerteznek. A Rock Fanatic zárja a sort és a szombati napot, ők a klasszikus magyar rockot éltetik.
Kamarakoncert március 31-én Marosvásárhelyen! A Balassi Intézet, a Bukaresti Magyar Intézet és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Koncertszervező Központja közötti együttműködésnek köszönhetően 2013 óta évente két alkalommal turnéznak Romániában kiváló magyarországi zenészhallgatók. A mostani fellépők Kondorosi Karolina, hegedű, Matsunaga Minami, zongora és Bodor Ágnes gordonkaművész lesznek. A szervezők a Jazz&Blues Clubba várják az érdeklődőket.
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2019. márciusi lapszámában jelent meg.