ARCHÍV Játék a számokkal, harc az évekkel

Lassan kikopik a szótárunkból a középkorú kifejezés, az öregséghez való viszonyunk is alaposan megváltozott. Pedig a biológia maradt, viszont a különböző életkorok „tartalma”, megélése és megítélése módosult. Miről szól ez a folyamat? Menekülésről? Megújhodásról? Belülről fakad vagy külső elvárás örökifjúnak maradni? (Cikkünk a 2019-es áprilisi magazin Egyensúly rovatában jelent meg.)

A The Daily Telegraph brit lap készített egy felmérést, bő félszáz, a negyvenes évein már túl lévő hölgyet kérdeztek az életkorukról. A nők 96 százaléka egyáltalán nem érezte magát középkorúnak, 80 százalékuk azt mondta, hogy a sztereotípiák, azaz ahogy gondolkodunk a középkorúakról, a legkevésbé sem írják le azt az életstílust, ahogyan ők élnek, és egyáltalán nem igaz rájuk. Kétharmaduk azt mondta, hogy életük legjobb időszakában vannak, energikusak és fiatalosak, és 84 százalék egyáltalán nem a kora alapján határozta meg önmagát.

Bizonyára Önök is hallottak már a jó hírről, hogy az ötven az új harminc. Félretéve a viccet, komoly tanulmányok is elemzik már ezt a társadalmi jelenséget, és kijelentik, hogy ekkora méretű megújulást még egy generáció sem mutatott, mint a mostani ötvenesek. Nevet is kaptak: ők az úgynevezett perennial, azaz örökifjú generáció, és tény, hogy az életkor felfogásában bekövetkező változás szinte törvényszerű.

Pirosban, humorral

Tőkés Ildikóval többnyire edzőteremben, strandon szoktunk összefutni, vagy az utcán, miközben rohanunk a dolgaink után. Gyakran láttam diákjai körében a népszerű székelyudvarhelyi tanárnőt, vagy épp unokáival a parkban. A mágikus ötvenet már elhagyta, de megjelenése, kisugárzása egyszerűen irigylésre méltó. Nevetve meséli, hogy épp a napokban szembesült azzal a helyzettel, hogy döntenie kell, maradjon még, vagy menjen nyugdíjba. Naná, hogy marad!

Tényleg, fiatalabb korodban milyennek láttad a nyugdíjba készülő nőket?

Tekintélyt parancsoló, szolid megjelenés, jól fésült frizura, megfontolt, kiegyensúlyozott cselekedetek, visszafogott tempó – valahogy így őriztem meg az emlékezetemben őket. És egészen másképp látom magunkat, legalábbis kortársaim többségét. Lehet, hogy jobban tetszik ez a világ bizonyos szempontból, mint amibe beleszülettünk. Lazábbak tudunk lenni és rugalmasabbak. Sokkal több lehetőség kínálkozik számunkra az élet minden területén, mint hajdanában anyáinknak, nagyanyáinknak. Szabadabbnak érezzük magunkat, és szerepvállalásunk sokféleségét is élményként élhetjük meg manapság. Nemcsak a feleség, az anyaság örömeit tapasztalhatjuk meg, de szakmai sikereinket, önmegvalósításainkat is magunkénak tudhatjuk.

A mindig fitt tanárnő az unokákkal

Sőt hobbijainknak is teret adhatunk, kipróbálhatjuk magunkat új helyzetekben, mert a lehetőségek adottak, csak élni kell vele. Minket is elragadott az internet világa, s ha nem is tudunk éppen lépést tartani a „digitális bennszülöttekkel”, számunkra is feltárult a világ sokszínűsége, melynek mi is részesei lehetünk – éretten, bölcsen, kellő tapasztalattal.

Megjelenésedben mintha előfutára lettél volna az „ötven az új harminc” trendnek, ennek az örökifjú generációnak nevezett jelenségnek. Hogyan alakult a te életedben az évek múlásához, az életkorok változásához való viszony?

Elég gyakran hallom: Ildikó, nálad megállt az idő, te semmit sem változol, simán letagadhatnál legalább tíz–tizenöt évet! Hát nem is akarok változni, mert így nagyon jól érzem magam. Őszül a hajam? Megfestem. Szigor és nevető ráncok az arcomon? Sebaj! Biztos sokat gondolkodtam s még többet nevettem. Tényleg büszke vagyok az éveimre, a családomra, és nagyon boldog, hogy nap mint nap a tanítványaim körében lehetek, közel 40 esztendeje. A diákjaim nem hagynak megöregedni!

Aktívan sportolsz, aktív társasági életet élsz – ezek a „külső dolgok” visszahatnak a személyiségedre? Vagy épp fordítva van: a személyiséged „örökifjú”, és abból fakad minden?

Számomra az egészség a legnagyobb kincs. Mindennap sportolok a testi-lelki egészségem érdekében. Télen edzőterem, ha meg kitavaszodik, görkorcsolyázom, biciklizem, úszom vagy éppen rollerezem. Nagy elégedettségemre az unokáim is velem tartanak, ha éppen hazalátogatnak, és nagyon büszkék arra, hogy együtt sportolhatnak a mamijukkal. És igen, tényleg pezseg az élet körülöttem, nagyon szeretem az embereket, a barátaimat. Röviden válaszolva a kérdésedre: inkább a személyiségemből fakad az örökmozgó életformám.

Mifelénk még sok nő él a hagyományos szerepek, hagyományos minták szerint. Kaptál negatív visszajelzést valaha arra, hogy te más vagy?

Sosem másoknak akartam megfelelni. A magam életét éltem, élem, anélkül, hogy ártanék másoknak. A hagyományos szerepek, minták tényleg nem rám szabódtak sok tekintetben. Lehet, hogy más vagyok, de a másság nem feltétlenül rosszabb! Teszem azt, amiben örömömet lelem. Szívesen takarítok, bevásárolok, rendezgetem otthonaimat, sütök, de a fakanál gőzében melegedő megszállott háziasszonyt biztos nem rólam mintáznák meg.

Egész életemben tiltakoztam a jobbágyi tűrés, alázat ellen, de mindig szerettem a kihívásokat. S ha éppen öltözködésem nem volt tájba simuló vagy koromhoz illő, megesett, hogy találkoztam árgus tekintetekkel. Reakcióm? Fölényes mosoly.

Szerinted hogyan lehet megteremteni a harmóniát a külső megjelenés, az öltözködés, illetve a test változása, a – még egyelőre – megállíthatatlan öregedés között?

Csakis belső békével. Szeressük és fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Ne búslakodjunk azon, ami nem rajtunk múlik. S ha épp a tűzpiros, kedvenc ruhánkat vágynánk felölteni, amiben már korántsem úgy festünk, mint hajdanában, hadd viseljük magabiztosan, kellő humorral!

Két lábbal a földön

Legyint a korral jövő ráncokra és kilókra Demeter Anna-Mária, aki ügyvezető igazgató egy vidéki, jól menő cégnél. Ő maga is vidéken él családjával. Szereti az egyszerűt, a praktikusságot, két lábbal a földön jár. Pár éve lépett a negyvenesek klubjába.

Hogyan élted meg az évtizedváltást, harmincból negyvenbe?

Nem mondhatom, hogy zavart a váltás. Sokkal intenzívebben éltem meg a húszas éveimből harmincasba váltani, mint egy tízessel följebb, harmincasból negyvenesbe – ezen a váltáson átsiklottam. Nem foglalkoztat a korral járó fizikai változás, nem járok gyakrabban kozmetikushoz, és nem tornászom többet csak azért, mert már 40+ vagyok. Inkább foglalkoztatnak a korral jövő betegségek, egy barátnőm szerint negyven fölött már nincsen nő nyavalya nélkül – remélem, téved. Egy pár pluszkiló, amíg nem egészségi probléma miatt van, szerintem nem annyira ártalmas, mint amennyire azt a média sugallja nekünk.

Van olyan, amire azt mondod, ez már nem nekem való?

Van bennem olyan, hogy ezt már nem veszem föl, ez már nem nekem való. De ez a szemléletváltás már korábban megtörtént. A bakancsos, fekete ruhás, tízdarabos ruhatáramtól már régen elbúcsúztam.

Anna nem problémázik az évek múlásán

Ma már úgy gondolom, hogy mindenkinek kell szín az életébe. Sőt, egy ízléses, színes ruha a legszürkébb napjainkat és széppé tudja varázsolni, kortól teljesen függetlenül. Ha élvezzük és megéljük a jelent, nem mindig a múltat siratjuk vagy a jövőt búsuljuk, az idő fogalma is megszépül, és nem ellenség lesz, hanem baráttá válik.

Te hogy látod, van jogosultsága annak, hogy ötven az új harminc, avagy negyven az új harminc, esetleg húsz?

Fogyasztói társadalmunkban mindenképpen azt hitetik el velünk, hogy a negyven, az ötven az új harminc, hisz miért adjanak el egy terméket a húszas–harmincas korosztálynak, ha azt eladhatják a húszas–hatvanasoknak is, így sokkal több a vásárló. Hogy a való életben van-e a középkorúaknál ilyen látványos megfiatalodás, nem tudnám megmondani, mert óriási a szakadék a nagyvárosi és a vidéki életmód közt, amiben én mozgok.

Miben látod ezt az óriási szakadékot?

Vidéken a lehetőségek eléggé korlátozottak. Nálunk, falvakon élő nők körében azt tapasztalom, hogy nyitottak az újra, akárcsak a tanulásra.

Egyébként úgy gondolom, hogy mindennek megvan a maga ideje. Szerencsére ma már a nőknek van választási lehetőségük, élhetnek vele, mindenki a maga életfilozófiája, kultúrája és akár pénztárcája szerint.

Változás mindenütt

De vajon mi vezetett ide, milyen tényezők állnak e társadalmi jelenség mögött? Ez volt az első kérdés, amit Gergely Orsolya szociológusnak, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán dolgozó egyetemi adjunktusnak szögeztünk.

Nagyon sokféle folyamat járult és járul hozzá ahhoz, hogy ma ez a kijelentés hihetőnek és normálisnak tűnjön, hogy az ötvenesek harmincasokként viselkedhetnek vagy nézhetnek ki. Az elmúlt fél évszázadban hatalmas változások történtek, tekintve a gyógyszeripart, az egészségügyet, ipart, az életmódot, a fogyasztást, a közösségi életet, a társadalmi normákat és szabályokat. És ezt a felsorolást elég hosszan bővíthetnénk.

Például korábban szigorú szabálya volt annak, hogy milyen életkorú nőknek hogyan kellett öltözködniük, és ettől csak a nagyon-nagyon nonkonformisták tértek el. A ruha- és hajviselet életkorról, családi állapotról, társadalmi státusról, néha foglalkozásról is árulkodott. Ma viszont nem kell már ilyen szigorú íratlan szabályoknak megfelelni, nem kell fejkendőben, sötét színű ruhában járnia annak az ötvenes, falun élő nőnek sem, akinek talán már felnőtt gyerekei vagy unokái is vannak.

A fiatalodási trend hozzánk is bekúszik, mondja a szociológus

Emlékszem, a 90-es évek elején nagymamám mesélte, hogy amikor életében először járt Magyarországon, mennyi öregasszonyt látott az úton rikító pirosban. Nem is emlékszem, hogy rajta láttam volna fekete, barna vagy szürke ruhán kívül másmilyent. Pedig amikor óvodás, kisiskolás voltam, még az ötvenes éveiben járt. És persze az utcára soha nem lépett ki kendő nélkül! Van még számos társadalmi jelenség, ami szintén összefügghet ezzel. Például kitolódott a gyermekvállalás ideje: míg korábban a húszas éveikben vállaltak gyereket először a nők, ma már 35–40 közt is jöhet az első. A válás, újraházasodás jelensége is gyakoribb, illetve egyre több mozaikcsaláddal is találkozunk. Így ma előfordulhat, hogy

vannak az ötvenesek között nagyszülők, de olyanok is, akik gyerekei még általános iskolások, és ez másfajta életmódot és viselkedésmódokat eredményez. Minden bizonnyal nagy szerepe van a médiának is.

A filmekben, reklámokban, magazinokban látottak is alakítják azt, hogy mit tart egy közösség elfogadhatónak, illetve mit tartunk mi a magunk számára normálisnak. És a fogyasztói társadalom a másik fontos tényező: jelentősen megváltoztak a fogyasztási szokások, de megváltozott a kínálat is. A családom nőtagjai közül az én generációmig soha senki nem járt tornázni az iskolai tornaórákon kívül. Manapság meg teljes természetességgel vesszük azt, hogy mindenféle korosztályból vannak a spinning- vagy a pilatesórákon. És már rég nem csak városon!

Miben más ma egy „új” ötvenes nő, mint anyáink, nagyanyáink korában?

Valószínű, ha azt mondom, hogy a mai ötvenesek a rendszerváltáskor huszonévesek voltak, akkor ezzel elég sok mindent elmondok. A 70-es, 80-as években szocializálódtak, viszont a szigorúan rendtartó paraszti társadalommal már kevésbé találkoztak. Nagyon fiatalok voltak a „demokrácia” küszöbén, számos szocialista megszorítással már nem vagy alig szembesültek. Ugyanakkor korán lehetőségük nyílt nyugati tapasztalatokat szerezni a külföldi vendégek által, a magyarországi, nyugat-európai kirándulások, testvérfalusi-testvérvárosi kapcsolatok során, melyeknek a 90-es években volt az aranykora. Tehát a mentalitásukra már kevésbé tudott hatni a tradicionális társadalom meg a szocialista diktatúra. Így, ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy mondjuk nálunk Erdélyben ez a generáció már nagyon eltérően gondolkodik, viselkedik, él, mint a korábbiak. Vannak azért hasonlóságok – mert ma is a nők többsége viszi a háztartást, vigyáz az unokákra, besegít a gyerekei háztartásába, ápolja a családi, rokoni kapcsolatokat –, de vannak jelentős különbségek is.

Összefüggésben állhat a jelenség azzal, hogy félünk az öregségtől?

Van egy nagyon erős, a média által megerősített, felnagyított és folyamatosan éltetett üzenet, hogy szépnek, üdének, frissnek, mozgékonynak kell lenni. Nem képeznek ez alól kivételt az ötvenesek, de lassan már a hatvanasok-hetvenesek sem. Mindenki mindig vidám, nem fáj semmije, bekapja a vitamint, étrendkiegészítőt, használja a mindennél is jobban ragasztó protézisragasztót, leszaladja a félmaratont, és persze szellemileg és fizikailag is friss és optimista, mosolygós. (Azért nem felejti el az igazi nagyiféle süti receptjét, gondoskodik egyszerre akárhány unokáról is…) Igen, a fiatalság mindenképp egy másfajta érték, mint az öregség. Pedig ahogy nem lehet mindenki 90-60-90-es méret és 180 cm 18 évesen, ugyanúgy a bőr, az arc, a test is megváltozik az évek, évtizedek során. Viszont a társadalom inkább azt támogatja és fogadja el, hogy aki kövér/beteg/fogyatékkal él/öreg – helyettesíthető, és ne is mutogassa magát nagyon, vagy ha mégis megteszi, akkor nevetség, gúny tárgyává válhat. Nincs kultúrája az öregedésnek, illetve pörgős társadalmunkban már egyre kevésbé van helyük azoknak az idős embereknek, akik nem tudják magukra ölteni ezt a „modern idős” imázst.

Hogyan látod, mindez itt, Erdélyben mennyire jelenik meg a nők körében? Kiket ér el inkább ez a trend?

Van egy „nagy könyv” szerinti válaszom, amit bármelyik társadalomkutató el tudna mondani, anélkül, hogy ismerné Erdélyt: az urbánus környezetben élő, magasabb iskolázottsági szinttel és az átlagnál jobb anyagi körülményekkel rendelkező nők körében minden bizonnyal hamarabb fellelhetők az ilyen nemzetközi trendekre utaló jelek. Viszont jelentős eltérések vannak város és város között, vidék és vidék között, úgyhogy nem szeretnék ennyire skatulyázó választ adni. Tény, hogy kevésbé zárt, elfogadóbb közegekben jobban „lábra kaphatnak” az ilyen típusú társadalmi jelenségek és az is, hogy azok körében, akik többet megtapasztaltak a szűkebb térségen kívül is, láttak egy másfajta életmódot, ami szimpatikus számukra, könnyebb ezeket a trendeket ellesni. Van egy ismerősöm, aki mesélte, hogy soha el nem tudta volna képzelni, hogy szoknyában biciklizzen, aztán látta Hollandiában, hogy mindenki, ügyvédek, orvosok, tanárok rövid szoknyákban bicikliznek, s itthon elmondta, hogy milyen jó dolog ez.

Ugyanígy van azzal, hogyha azt tapasztaljuk, hogy egy nő az ötvenes éveiben is a harmincasokhoz, negyvenesekhez hasonlóan öltözködik, hajviseletében, életmódjában a nálánál fiatalabb korosztályokhoz hasonlít, fiatalosnak látjuk, sokan nem gondolunk arra, hogy ni, hát ez azért nem oké, hanem inkább arra, hogy én is ilyen szeretnék lenni tíz-húsz-harminc év múlva. Mindenképp kell ehhez egy egyéni és társadalmi nyitottság, hogy ne devianciának minősüljön, ha valaki 55 évesen térd feletti piros szoknyában jár. Illetve olyasfajta emberi habitus, amely lehetővé teszi, hogy ne foglalkozzon valaki azzal, hogy esetleg vannak, akik úgy ítélik meg, nem korának megfelelően öltözködik, viselkedik. És emiatt

könnyebben terjed, elsősorban nagyvárosi hölgyek körében, ez a trend. Ugyanakkor a munka típusa, amit végez az ember, szintén nagyon meghatározó.

Van egy nagyon kedves kolléganőm, édesanyám lehetne, mivel szinte egyidősek vagyunk a nagyobb gyerekével. És amióta ismerem, másfél évtizede, szerintem egy percet sem öregedett. Állandóan 18–22 évesek körében van, sokat olvas, kortárs szépirodalmat is, „Virtuáliában” is nagyon jelen van, és aktív, amiket ő oszt meg, azt szinte mindig elolvasom, és mindig hálás vagyok érte. Vagy ott van a kislányaim egyik óvó nénije. Szerintem nyugdíjkorhatár környékén van, de ez senkinek nem jut eszébe, mivel olyan fiatalosan mozog a gyermekek közt, állandóan kirándul velük, túrázik.

Vajon boldogabb az „új” ötvenes, mint a hagyományos?

Ezt nem tudhatom… Az viszont nem lenne boldogság, ami volt ’89 előtt, hogy látták, hallották, néha olvasták, hogy mi van Nyugaton, és ők nem tudták azt tenni. Most van lehetőség választani, hogyan szeretnénk élni, és azt gondolom, hogy a választás fontos dolog a boldogságot tekintve. Nyilván értem én a kérdés lényegét: lehet-e boldog úgy valaki, hogy még ötvenévesen is húsz évvel fiatalabbnak kell kinéznie? Igen, van egy nagyon nagy társadalmi nyomás az embereken, nőkön még inkább.

Csinosak, ápoltak, fittek, szupervúmönök, szuperanyák, szuperfeleségek kell hogy legyünk, szakmánkban önmegvalósítás is kell, meg biogazdálkodás is… De talán lehet görcsmentesen, szépen öregedni.

Én legalábbis így tervezem. Szeretnék inkább testben és lélekben egészséges maradni, ránctalanítók helyett inkább élményekkel, jó kapcsolatokkal gazdagodni.

Milyen hatással van a társadalomra, közösségre ez a „perennial” jelenség?

Kihívás ez mindannyiunk számára. A média által is generált hamis kép gyakorolhat egyfajta negatív társadalmi nyomást, és egyre félelmetesebb dolog lesz a fiatalság és fittség elveszítése. Például már most tapasztalható, hogy sokan rettegnek a nyugdíjazástól. Édesapám fél éve nyugdíjas, nagyon sok ismerőstől kaptuk az aggodalmaskodó kérdést, hogy mit csinál, hogy van. Hát kiválóan!

Minden hétvégén kap két unokát, akivel sízhet, korcsolyázhat, mesét olvashat, társasjátékozhat. A ház körül befejezte azokat a terveit, amelyeket tíz–húsz éve halogat. Felújította a lakását. Délelőtt is fel tudom hívni telefonon. Nem kell korán kelnie. Kevesebb a stressz és az aggodalom az életében, nyugodtabbak a napjai. Persze tudjuk, hogy sok az ellenpélda is. Erre kell családi-közösségi szinten odafigyelni, hogy például a nyugdíjazás ne legyen egy hatalmas törés. Sokféle lehetőség van arra, hogy ellensúlyozzuk az „örök fiatalság” mint egyetlen érték fogalmát, felmutathatjuk például az idősebb kor szépségeit, lehetőségeit, fontosságát, továbbra is teret biztosíthatunk a tapasztalataiknak.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock