A barátságaink is felnőnek velünk – vagy mégsem?

Felnőtt életünkben gyakran tapasztaljuk, hogy a barátság nem állandó állapot. Vannak kapcsolatok, amelyek évtizedeken át elkísérnek, vannak, amelyek átalakulnak, és olyanok is, amelyekben azon kapjuk magunkat, hogy gyakorlatilag már nem is minősülnek kapcsolatnak, legfeljebb laza ismerősi viszonynak. Új életszakaszokban új emberek lépnek be az életünkbe, de felnőttként már korántsem olyan egyszerű barátot találni, mint gyermekkorban. Különösen furcsa, akár paradoxnak tűnő helyzet ez: miközben sokkal több tapasztalatunk van a kapcsolatokról, sokkal nehezebb új barátságokat kialakítani.

Hirdetés

• Fotó: Illusztráció: Pixabay

A gyermekkori barátságok szinte magától értetődően jönnek létre, egy osztályba járunk, egymás mellett lakunk, ugyanarra az edzésre járunk. Az ismétlődő találkozások, a közösen töltött idő megteremtik a közelséget, és észrevétlenül kialakul a kapcsolódás, a lelki intimitás. A gyermekkori barátság egyik különlegessége az, hogy a másik nemcsak azt ismeri, akik ma vagyunk, hanem azt is, akik valaha voltunk. Közös élettörténetté válnak az együtt töltött évek. A régi barát az, aki ismeri a gyermekkori becenevünket, emlékszik az első szerelmünkre, a kamaszkori titkainkra, az első nagy csalódásunkra, és arra is, milyen terveket szövögettünk a felnőtt életünkre vonatkozóan. Neki nem kell minden előzményt elmagyaráznunk.

A közös múlt ugyanakkor nem feltétlenül elég ahhoz, hogy a kapcsolat a jelenben is működjön.

A kamaszkor végére és később a felnőtt életben sokat változunk, rengeteg módon fejlődhet más irányba az életünk: az egyikünk családot alapít, a másik nem, az egyik külföldre költözik, a másik otthon marad. Más lesz fontos a munkában, más értékek válnak hangsúlyossá, más emberek kerülnek körénk. Ilyenkor elkerülhetetlen és fájdalmas lehet a felismerés, hogy már nehezen tudunk kapcsolódni, nincs mit mondanunk egymásnak, vagy, amit mondanánk az annyira eltér a másik nézőpontjától, hogy meg sem próbáljuk megtalálni a közös nevezőt.

Minél régebbi egy barátság, minél hosszabban volt fontos része az életünknek, annál nehezebb a felismerés, hogy elkezdtünk külön utakon járni, és ezzel egyidejűleg valami kikopott a kapcsolatunkból.

Egy 2022-ben publikált kutatásban korábbi legjobb barátok kapcsolatának felbomlását vizsgálták. A kutatók egyik érdekes megállapítása szerint a barátságok megszűnésének okai sok esetben tükrözik azokat a tényezőket, amelyek annak idején a kapcsolat kialakulásában is szerepet játszottak. Vagyis, ami valaha összekötött bennünket, később akár el is távolíthat. A közös iskolai évek, az azonos élethelyzet, a közös társaság vagy érdeklődési kör egykor közel hozott minket. Ha ezek eltűnnek, már nekünk kell megtalálnunk azt, ami továbbra is összeköt. A hosszú barátság nem attól marad meg, hogy két ember soha nem változik meg, hanem attól, hogy a változások mellett is képesek újra és újra megtalálni egymást. Ha ez nem történik meg, természetes jelenség a barátság megszűnése is és ez nem feltétlenül kudarc. A régi barátságot nem kell mindenáron megmenteni sem. Többnyire ilyenkor egyszerűen belátjuk, hogy véget ér az adott kapcsolat életciklusa.

Hirdetés
Ahogy mi is változunk, a kapcsolataink is változhatnak, a régi barátságot pedig megőrizhetjük szép emlékként.

Gyermekként a barátkozáshoz szükséges körülmények adottak voltak, felnőttként azonban már nekünk kell időt és energiát teremtenünk egy kapcsolat számára. Ez is az egyik oka annak, hogy miért olyan nehéz új barátságokat kialakítani. Lehet, hogy nagyon szimpatikus számunkra valaki a munkahelyen, a gyermekünk óvodájában, egy tanfolyamon vagy akár az uszodában, de attól, hogy pár szót váltottunk és úgy érezzük, hogy kedveljük, még nem lesz automatikusan a barátunk. Szükség van nyitottságra, ahhoz hogy találkozásokat kezdeményezzünk és beszélgetni kezdjünk. Terepet kell biztosítani a közös élmények megélésének is. Mindezeket pedig többször is meg kell ismételnünk annak érdekében, hogy ki tudjon alakulni kellő bensőségesség és egyre jobban meg merjünk nyílni, meg merjük mutatni önmagunkat.

A felnőttek közötti barátságok kialakulásában emiatt sokkal nagyobb szerepet játszik a tudatosság.

Ez a tudatos választás és a hozzá kapcsolódó döntések, energiabefektetés sorozata teheti különlegessé a felnőtt barátságokat. Amikor barátot keresünk, gyakran mélyebb kapcsolatot szeretnénk, nem újabb felszínes ismeretséget. Egy 2024-ben megjelent hosszú távú kutatásban 346 embert vizsgáltak húsz-, majd harmincéves korukban. A kutatók a legjobb barátságok három jellemzőjét – az intimitást, a megbízható támaszt és a konfliktust – vetették össze az önértékeléssel és a magányossággal. Az eredmények szerint különösen a megbízható baráti támasz kapcsolódott mindkét jólléti mutatóhoz, azaz

minél jellemzőbb a kapcsolatban a baráti támasz megléte, az egyén annál kevésbé érzi magát magányosnak és annál pozitívabb az önértékelése.

Talán ezért van az, hogy felnőttként már nem feltétlenül sok barátra vágyunk, hanem elegendőnek éljük meg, ha van néhány ember, akire valóban számíthatunk, aki előtt merünk sebezhetőnek lenni, és ő is meg meri mutatni magát előttünk.

Talán az egyik legnehezebb dolog felnőttként megtanulni, hogy a szeretet és a határhúzás nem egymás ellentétei. A gyermekkori barátságokban sokkal elmosódottabbak voltak a határaink, a barátainkért tűzbe is mentünk. A felnőtt kapcsolatainkban értjük meg, hogy lehet valakit nagyon szeretni úgy is, hogy nem tudunk mindig rendelkezésére állni.

Érett személyiséggel tanuljuk meg, hogy a másik határai nem büntetések, és nem sértésként működnek,

egyszerűen csak információt adnak arról, hogyan tudunk egymáshoz kapcsolódni. Ez nem azt jelenti, hogy elutasítjuk a másikat, sokkal inkább azt, hogy megmutatjuk, milyen feltételek mellett tudunk jelen lenni egy kapcsolatban úgy, hogy közben magunkat sem veszítjük el. Közölni a határainkat és a másiknak megérteni ezeket nem könnyű, főként a gyermekkori baráti tapasztalatokból kiindulva, de tanulható készségek. Nem kell mindig ugyanannyit adnunk, lehetnek életszakaszok, amikor az egyik félnek több támogatásra van szüksége, de

hosszú távon fontos a tartós kölcsönösség érzése, amelynek során mindkét ember érzi: számítok neked, és te is számítasz nekem.

Egy régebbi, 2006-os kutatásban azt vizsgálták, hogy mi történik a közeli barátságokban, amikor a felek támogatják egymás autonómiáját. Kiderült, hogy a kölcsönös autonómiatámogatás összefüggött többek között a biztonságérzettel, az érzelmi támasz megélésével és a kapcsolat minőségével.

A jó barátság nem feltétlenül konfliktusmentes, sőt talán éppen az különbözteti meg az igazán fontos kapcsolatokat a felszínesektől, hogy mit kezdünk a konfliktussal, van-e lehetőség a kapcsolat helyreállítására. Ki tudjuk-e mondani azt, ha valamivel megbántott a másik, vagy gyorsan eltűnünk? Képesek vagyunk-e meghallgatni a barátunkat anélkül, hogy azonnal védekezni kezdenénk, tudunk-e bocsánatot kérni, és tudjuk-e elfogadni a bocsánatkérést?

Egy barátságban nem az a cél, hogy soha ne sértsük meg egymást, hanem, hogy legyen lehetőségünk visszatalálni egymáshoz.

A konfliktus akár mélyítheti is a kapcsolatot, ha mindkét fél számára lehetőséget teremt arra, hogy jobban megértse a másikat.

A barátságok jelentősége nem tűnik el azzal, hogy idősebbek leszünk. Egy 2026-ban megjelent, több mint 23 ezer középkorú és idősebb felnőtt adatait felölelő kutatás a barátságok számát, a kapcsolattartás gyakoriságát és a kapcsolat minőségét vizsgálta az önértékelt egészséggel, a depressziós tünetekkel és a kognitív működéssel összefüggésben. Az eredmények alapján a barátságok különböző jellemzői és a jólléti mutatók között hosszú távú, kölcsönös összefüggések mutatkoztak. Ez azt jelenti, hogy

a társas kapcsolataink nem valami életünk mellé odatett luxust jelentenek. A kapcsolódás az emberi jóllét egyik fontos része.

Mindeközben vannak barátságok, amelyeket el kell gyászolnunk, és erről keveset beszélünk. Egy párkapcsolat végének van neve, a válásnak van kerete, jogi szabályozottsága. Egy barátság megszűnése azonban sokszor csendben történik. Egyszercsak rájövünk, hogy az, aki egykor nagyon fontos volt, már nincs igazán jelen az életünkben. Nem minden barátságot kell megmenteni. Van, amit érdemes újraépíteni, van, amit érdemes más formában továbbvinni és van, amit el kell engedni. A barátságok elmúlását is lehet, sőt olykor kell gyászolni, mert ennek elvesztése is veszteség, akkor is, ha nincs rá külön rítusunk.

A gyerekkori barátaink közül nem biztos, hogy mindenkit magunkkal viszünk egész életünkön át. Az új barátságok pedig felnőttként sokszor lassabban és nehezebben születnek, de talán éppen ez a felnőtt barátság egyik legszebb sajátossága: már nem pusztán egymás mellé sodor bennünket az élet, hanem újra és újra döntünk arról, hogy van és legyen egymásnak helye benne.

korábban írtuk

Veszelszki Ágnes: Mit mondanak rólunk, amikor kilépünk a szobából?
Veszelszki Ágnes: Mit mondanak rólunk, amikor kilépünk a szobából?

Hiába vagyunk jók a munkánkban, ha senki nem tud róla. De hogyan mutassuk meg az értékeinket dicsekvés nélkül? Az énmárkánkat a tudásunk, a fellépésünk és az is formálja, hogyan figyelünk másokra, vagy éppen hogyan mondunk nemet.

Hirdetés