„Ha gondot látunk magunk körül, akkor három dolog között választhatunk: az első az, hogy pakolunk, s elhúzunk jó messzire. A másik megoldás az, hogy a fejünket a homokba dugjuk, és úgy csinálunk, mintha minden rendben lenne. És a harmadik mód az, amikor az ember bevallja magának, hogy azért itt vannak gondok, bajok, nem ártana egy meszelés vagy nagytakarítás, beöltözik, s elkezd dolgozni.”

„Úgy gondolom, a világot az tenné jobbá, ha mindenki ott, ahol él, a maga utcájában, tömbházában merne nyitni a szomszédai, rokonai felé. Merné segíteni, ha bajban van. Szerintem ez menthetné meg a világot.”
„Isten selejtet nem teremtett. A legelesettebb ember is valamilyen módon Isten csodája.”
„Azt hiszem, a legelső dolog, amit tisztáznia kellene magában minden nőnek, hogy Isten őt nem a teljesítményei alapján szereti.”
„…mellékes, lényegtelen dolgokkal ne töltsük el az időnket! Ez az egyetlenegy életünk, húzzunk bele, és valósítsuk meg az Istennek azt a legszebb álmát, amit belénk álmodott.”
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock