A nőnapjaim előbb megleptek, görcsöl a hasam, akkorák a karikák a szemem alatt, mintha egy bokszmeccset most vesztettem volna el, mintha második serdülőkoromat élném, akkora bibircsókok jelentek meg az ajkamon. Minden idegesít: hangok, szagok, tömeg, a mizantróp hangulatom úrrá lett rajtam. A barátságaimat valójában úgy ápolhatom ilyenkor, ha megvonom magamat tőlük. Képes vagyok ilyenkor egy ártatlan poénon bőgésig lesértődni, vagy egy enyhe beszólásra olyant tromfolni vissza, csípőből, hogy a másik nem beszél velem két hétig.
A kockás pokrócomat ilyenkor a fejemre húzom, kivonom magam a forgalomból, így jár mindenki a legjobban.
Az élet szép, babáim, s nőnek lenni a huncutság magas foka! Már a reggelem jól indult, a sok köd után megjelent az erdő fölött a nap, a tavasz lassan, lágy következetességgel lopja be magát. Olyan kicsattanó jókedvvel ébredtem, hogy keblemre tudtam volna ölelni az egész világot.
Pedig semmi extra nem történt. Kicsíptem magam, igazi nőcisre vettem a figurát. Igen, hódítani akartam, hatni akartam, áramlani, akcióban lenni, felrázni, ami túl nyugodt, bonyolítani, ami túl porosan harmonikus.
Lajos bácsi, az alsó szomszéd tette fel a koronát induló napom hangulatára, amikor elmenőben szinte összecsattantunk a lépcsőházban:
– Ej, milyen csinos ma, kisasszony! Csak lassan, még sok lesz ma az áldozat.
Az irodában olyan fordulatszámon pörögtem, magamat is meglepve, milyen hamar elintéztem a múlt hétről halogatott jelentések, beszámolók megírását.
Amikor lementem a kávészünetben a többiekhez, és azon kaptam magam, hogy ösztönből flörtölök a folyosón szembejövő fickókkal, akkor kezdett derengeni, hogy ez a zsákos napjaim egyike, biztos.
Ilyenkor jó lenne egy zsákot a fejemre húzni: én se lássak senkit, engem se lássanak, mert iszonyúan működik bennem a nőstény,
aki a legerősebb hímet vadássza, ömlik ki belőlem a feromonkoktél, akkor is flörtölök, ha a monitort nézem. Nagyon veszélyesek ezek a napok. Közveszélyesek. Erre akkor jöttem rá, amikor egy ilyen periódusomban épp a fodrásznál voltam, aki férfi. Erősen masszírozta a fejbőröm samponozás közben, én meg éreztem, ha így folytatja, felállok és leteperem a földre itt rögtön. Pedig amúgy abszolút nem az esetem a figura, nem is tudom, mi jött rám. A zsákos napok. Ilyenkor az érintés, mint az aknamezőn való virágszedés, annyira biztonságos. Még szerencse, hogy pár nap, s lejárnak, aztán a pokrócos napokon megcsendesedem, bűnbánatot tartok, megtisztulok testileg-lelkileg, s kezdődhet minden újra elölről.
Kiemelt kép: Shutterstock
