Pajzs kell vagy fal, ami nem engedi magamba szívni mások sorsát, életét. Azt hiszem, az orvosok is épp ezt teszik: „egyes ágynak”, „kettes ágynak” nevezik pácienseiket. Ma már tudom, hogy nem ridegség ez, hanem önvédelem.
Nem ítélkezem. Csupán megérteni szeretném ezt a jelenséget, és elébe menni, ha lehet. Bár vallom, hogy házasságom él és virul,
Először a kezdeti időszakot csalom felszínre. A rózsaszín ködös találkozások emlékét, amikor kéz a kézben, önmagunkat keresve egymásra találtunk. Megmaradt-e a csodálat, s ha nem, hát mivé alakult? Meghalljuk-e egymás szavait, amit kimondani nem tudunk? Menedékei vagyunk-e egymásnak egy fáradt nap után? Felfelé szeretjük-e egymást, nem hagyva más választást, minthogy egyre jobb és jobb ember, társ legyen? Érezzük-e, értjük-e a másik indíttatásait?
Holtomiglan-e még a holtomiglan? S a szent szövetséggel tényleg behívtuk-e Őt, az egyetlen, harmadik felet? Tudjuk-e egymásról, hogy a másik milyen nyelven szeret? Kézzel vagy szavakkal kell-e simogatni? Milyen sebet hordoz gyermekként? Készek vagyunk-e megjavítani, ha valami elromlott, vagy szebbre, kívánatosabbra fenjük a fogunk?
Vagy látjuk egymást ráncosan és fáradtan, egymás kezét fogva, egy hosszú, nehéz, mégis gyönyörű, megtett út után? Egymást, s egymás szürkülő szemében önmagunk.
korábban írtuk
Együtt változunk – Kovács Eszter: Rengeteg bátorítást köszönhetek a Nőileges kolléganőknek (VIDEÓ)
Mindig azt hitte magáról, hogy (nagy)városi nő lesz. Ennek ellenére, mára már nem jelent gondot számára a paradicsom hónaljazása, vagy épp tíz-húsz pulyka feldolgozása, előkészítése. Kovács Eszter nagyot változott – velünk együtt – az elmúlt tíz évben.
