Villáminterjú András Lóránddal: Csökönyösen hiszek a közösség erejében

Mélyen foglalkoztatják az együttélés minőségbeli javításának kérdései, kitartóan dolgozik egy elfogadóbb székelyföldi társadalomért, a következő nemzedékért. A Hargita Megyei Tanács mélyszegénység munkacsoportjának koordinátora hisz abban, hogy hosszantartó munka révén a székelyföldi cigány közösségek is méltóságteljes életet élhetnek, a Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület hajtómotorjaként (népi) kultúránk szeretetét oltja a fiatalokba, látványos sikerrel. Ezúttal a Proust-féle kérdéssorra válaszolt, számos elfoglaltsága ellenére, alapos igényességgel.

Fotó: Bethlendi Tamás

– Hogyan indul a reggeled?

– Általában korán és lassan. A lehetőségekhez mérten, hétköznapokon igyekszem 5 órakor felkelni. Bár a zsúfolt és késő estig elhúzódó programok miatt ez nem mindig jön össze, de igyekszem… Szeretek olyankor ébredni, amikor még „csend honol”, ugyanis ilyenkor tudom megtervezni a napomat és a teendőimet. Erre szükségem van, hiszen a nap második felében felgyorsulnak a dolgok, és bár szeretem a spontaneitást, az utóbbi években igyekszem következetesen és tervezve elvégezni a dolgaimat. Persze ehhez kell 1-2 kávé és a tornácunk hangulata is. Kávé után néha még belefér egy kis reggeli mozgás is, de ez az utóbbi időben sajnos kimarad. A kávé és/vagy mozgás szeánsz után zuhany, öltözés, autó, munka. Lazább napokon ezek közé néha sikerül beékelni a gyerekek iskolába kísérését is.

– Mi a mottód?

– Kimondott mottóm nem igazán van, azonban több gondolat, eszme egyvelegét igyekszem érvényesíteni életemben. Fontosnak tartom a méltóságteljességet, az érték- és közösségorientált gondolkodásmódot, valamint a tiszta emberi kapcsolatokat és egyenlőségre való törekvés gyakorlatát. Az elmúlt hónapokban a

„Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!”,

valamint az együttélés/együttlét minőségbeli javításának gondolatisága foglalkoztat leginkább.

– Miben tartod magad a leginkább különcnek?

– Abban, hogy csökönyösen hiszek a közösség erejében; abban, hogy az életemben jelenlévő kettősségek adnak muníciót a közösségi munkához; abban, hogy cukorral eszem a túrós- és a káposztás laskát.

– Mit értékelsz leginkább egy nőben?

– Ha méltóságteljes tartással tud kiállni magáért. Ha családcentrikus gondolkodású, de a saját értékeiről és érdekeiről sem feledkezik meg. Ha megértő társ és támasz, de van véleménye, akkor is, ha azzal mások nem értenek egyet. Ha kacér, de nem zabolátlan, és ha otthonosan mozog a konyhában, de kikéri magának, hogy a nőnek a fakanál mellett a helye.

– Hát egy férfiban?

– Ha tudja, hogy mit akar, és azért következetesen ki is áll. Ha vannak elvei, de közérdekben kompromisszumkész. Ha határozott, de alázatos. Ha példaértékű társ és barát, aki belátja a hibáit, és aki a tahóságon felháborodik.

Aki a gyengébb mellett kiáll, de a tökéletlent nem pátyolgatja, hanem ösztönzi.

Aki nem fél sírni, de nem is hatásvadász brünnyögő. Aki kitartó, de nem merev, és akinek nem lehet a hátán fát hasogatni, mert tudja, hogy azt miként lehet megelőzni.

– Kik a hétköznapi hőseid?

– A feleségem és a szüleim mellett olyan emberekre nézek fel (akiket többségében barátaimnak is tartok), mint Sándor Csaba Lajos, Panek Kati, Molnár Szabolcs vagy Puczi Béla. De fontos hatást gyakorolnak gondolkodásmódomra Pál Feri atya gondolatai és lelkisége vagy azok az emberek, akik relatív gazdasági szegénységben is tudnak következetesen, tudatosan és boldogan élni, magukért és közösségükért tenni.

– És milyen embert tartasz a legkevesebbre?

– Aki fél önmagától, aki tahó, aki folyamatosan káromkodik és aki előítéletes. Mindezek mellett legfőképpen a mások méltóságába beletapodó, mások becsületében önérdekből kárt tevő emberek tudnak felbosszantani.

– Mit bánsz a legjobban?

– Életem során – a környezetemnek hála – sok mindenért lehetek hálás. Nagyon kevés dolog van, ami miatt bánkódnom kellene. Ilyen szempontból szerencsés embernek tartom magam. Mindezek mellett, ha meg kellene fogalmazzak valamit, amit bánok, akkor az talán az, hogy az utóbbi időben nagyon kevés minőségi időt töltök a gyerekeimmel.

– Ha megváltoztathatnál egy dolgot a családoddal kapcsolatban, mi lenne az?

– Szülői családom volt a táptalaja mindannak a szeretetnek, ami jellemzi a családi életemet. Sosem voltunk gazdagok, de szegénységben sem kellett élnünk. A szüleim kétkezi munkával, kitartó, becsületes és példaértékű életével mindig támogattak, és támogatnak ma is. Feleségemmel és gyerekeinkkel ebben a szellemiségben élünk, és a hétköznapi kihívásokat együtt igyekszünk megoldani.

Minden a múltban történt nehézség vagy kihívás szükséges volt ahhoz, hogy ma úgy éljünk, ahogy, és ezért hálás vagyok!

Semmit sem változtatnék! A családomon, családi életemen semmiképp! A materiális vagy környezeti adottságokon talán, de az csak elhatározás kérdése, és nem minőségbeli változás. Mondjuk, például a családommal ideje lenne a veteményesünket rendben rakni...

– Mi a legbecsesebb kincsed?

– A gyerekeink! A feleségem kitartása, támogatása és szeretete! A nagyszülők önzetlen és szeretetteljes bébiszitterkedése! A Rozettás és táncházas kapcsolataink és élményeink, valamint az édesanyám által készített népviseleteim.

– Hol élnél a legszívesebben?

– Természetileg azt gondolom, hogy a legjobb helyen élünk. Faluban, városi környezethez közel, csendes falurészen, ahol több mint 20 gyerek van az utcában. Egy olyan közösségben, ahol a közösség fogalma ismert, ahol még élet szaga van az életnek, és ahol a közösség iskolát, templomot, kultúrházat és kocsmát (!) működtet.

Ahol még lehet jót enni, jót beszélgetni, hinni, és ahol van értelme és értéke a munkának.

Bár néha jólesik egy-egy mediterrán kiruccanás, de Székelyföld ízét én kifejezetten szeretem. Ha mégis kellene egy ideálisabb élethely, akkor olyan helyre költöznék, ahol az állandó acsarkodás nem emészti fel a közösségeket, ahol a rasszizmus nem az identitás szerves része, vagy ahol az emberek (legalább egy kicsit) tudatosabban élnek, és a hiszékenység és irreális félelmek nem mérgezik az emberi kapcsolatokat. Na, de hiszem, hogy a Jóisten ezeket nem akadályoknak, hanem feladatoknak adta, amelyeken nekünk, itt, most kell dolgozni.

korábban írtuk

Villáminterjú Máthé Kincsővel: Ezer fokon égek, és az sem baj, ha elégek benne
Villáminterjú Máthé Kincsővel: Ezer fokon égek, és az sem baj, ha elégek benne

Ha az arcát nem is annyian, de kellemes hangját, személyes álláspontjait számtalan, különféle témáról ezrek ismerik Székelyföld-szerte: Máthé Kincső a Rádió GaGa ébresztőműsorának, a Hármas Szabálynak a műsorvezetője.