A Hargita Megyei Tanács mélyszegénység munkacsoportjának koordinátora hisz abban, hogy hosszantartó munka révén a székelyföldi cigány közösségek is méltóságteljes életet élhetnek, (népi) kultúránk szeretetét oltja a fiatalokba, látványos sikerrel.
A külsőnk elfogadása miatt a legtöbben harcot vívunk életünk során valamilyen formában, a kérdés, hogy mikor és hogyan sikerül azt megnyerni. Az ember alapvetően pőrének teremtetett, a társadalmi elvárások és az általános kulturális berendezkedésünk viszont felöltöztettek bennünket, olyannyira, hogy a kevesebb, lengébb öltözet sokunkat frusztrál egy kicsit. Nem volt ezzel másként kolléganőnk sem, aki - fürdőruhájával együtt - levetette a gátlásait is: egy naturista kempingbe merészkedett. És milyen jól t
Civil, hétköznapi emberek révén igyekszik megmutatni a román többségnek, milyen magyarként élni Erdélyben az Unguri despre unguri. Szilágyi Szabolcs és Kőmíves István podcastje egy kalotaszegi kőcsűrben készül, előbbivel beszélgettünk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. májusi lapszámában jelent meg.)
Pletykák már a kőbe vésett egyiptomi hieroglifákból is előbukkantak. Az ezeket tanulmányozó egyiptológusok többek között olyan üzeneteket olvastak ki belőlük, hogy egy bizonyos, „feleség nélkül élő” fáraó éjjelente rendszeresen felkereste valamelyik tábornokát. Sőt, Robin Dunbar evolúciókutatónak egyenesen az az elmélete, hogy maga a nyelv azért alakult ki, az volt a fő motiváció a majomemberek számára, hogy pletykálni tudjanak. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. márciusi lapszámában jelent meg.)
Öt óra múlt pár perccel. A csergőóra diszkrét berregésbe kezdett. Tapintatosan, halkan, majdhogynem bocsánatkérőn, amiért bátorkodik megzavarni gazdája nyugalmát. Az első fokozat épp csak visszarántotta valahová az álom és ébrenlét határára. Nem mozdult. Az óra újabb fokozatra kapcsolt. Az egyre türelmetlenebb, egyre követelőzőbb hang lassan szétfoszlatta az álom utolsó maradékát is.
Erdélyi identitásunk egyik velejárója, hogy „másnak”, a többségi léthez képest különbnek látjuk magunkat. Nekünk, kisebbségieknek egy kicsit több van: egy kicsit több belátásunk, egy kicsit több kihívásunk. egy kicsit több nehézségünk és talán egy kicsivel több összetartozás-érzésünk. Ebben a hangulatban hol észrevesszük, hol nem, hogy van, aki hozzánk képest is „kisebbségi”, van, akikhez képest mi vagyunk a „domináns többség”. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. decemberi lapszámában jelent meg.)
Egyszerre több szociális projektben is dolgozik, több helyszínen is. Meg ott van még a család, a legkisebb gyerek másfél, a nagylány pedig hétéves. A székelyföldi cigány közösség ügyét tűzte zászlajára. Harmincéves munkaterv, de az is lehet, hogy ötven.
Sztereotipikus kijelentések véleményezésére kértünk különböző korosztályú- és családi állapotukat, hivatásukat tekintve is más nézőpontokból inspirálódó nőket. Olyan kijelentések ezek, amelyek a mi társadalmunkban is szerteágazó gyökerekkel hálózzák be gondolkodásunkat, és a velük való azonosulás fájdalmas életterhet is jelenthet: a nő mint a termékenység szimbóluma, a családi tűzhely őrzője, a családi béke letéteményese és a lágyság, szépség képviselője…
Sztereotipikus kijelentések véleményezésére kértünk különböző korosztályú- és családi állapotukat, hivatásukat tekintve is más nézőpontokból inspirálódó nőket. Olyan kijelentések ezek, amelyek a mi társadalmunkban is szerteágazó gyökerekkel hálózzák be gondolkodásunkat, és a velük való azonosulás fájdalmas életterhet is jelenthet: a nő mint a termékenység szimbóluma, a családi tűzhely őrzője, a családi béke letéteményese és a lágyság, szépség képviselője…
Sztereotipikus kijelentések véleményezésére kértünk különböző korosztályú- és családi állapotukat, hivatásukat tekintve is más nézőpontokból inspirálódó nőket. Olyan kijelentések ezek, amelyek a mi társadalmunkban is szerteágazó gyökerekkel hálózzák be gondolkodásunkat, és a velük való azonosulás fájdalmas életterhet is jelenthet: a nő mint a termékenység szimbóluma, a családi tűzhely őrzője, a családi béke letéteményese és a lágyság, szépség képviselője…
Bizonytalan és zavaros periódust jelentenek a tinédzserévek mindenki életében, hisz ekkor kezd kialakulni az önazonossága, ekkortájt kezd átlépni gyermekkorból felnőttkorba. Különösen nagy a nyomás egy serdülőn, ha kezd ráeszmélni, hogy valószínűleg a saját neméhez vonzódik… Mássága felismeréséről és fokozatos elfogadásáról mesél egy olvasónk – név nélkül, még az okoseszközök előtti időkből.
Erdélyi magyarokként hajlamosak vagyunk magunkat „másnak”, különlegesnek tartani, és nehezünkre esik belátni, hogy gyakran mi vagyunk azok, akik kizárnak: felmérések szerint a romániai magyar kisebbség 52 százaléka nem fogadná el, hogy szomszédja roma nemzetiségű legyen. A mássághoz való viszonyunkról írtunk a decemberi Nőilegben, és ennek kapcsán folytattunk izgalmas beszélgetést Kiss Tamás szociológussal, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatójával.
Egyre gyakrabban jön szembe velünk a médiában, hogy a negyven az új húsz, vagy éppen az, hogy az életkor csak egy szám. Sokszor nézem ezeket a címeket, és elgondolkodom, miért félünk ennyire az idő múlásától, és miért nem tudjuk felfogni, mekkora kiváltság, ha lehetünk a húsz után negyven, és esetleg majd hetven évesek is?
Noha manapság egyre több ismert nőről tudjuk, hogy késői életkorban vállalt gyermeket, és a nemzetközi statisztikai adatok, valamint a hétköznapi tapasztalataink is azt mutatják, hogy kitolódik a családalapítás átlagéletkora, még mindig sokan megbélyegzően gondolkodnak azokról a nőkről, akik nem a húszas éveikben szánják el magukat a gyermekvállalásra.
Fiatal édesanya, aki egy amerikai-cigány egyesületet működtet, turistákat fogad, emellett viseletkészítő műhelye van, többnyire szoknyákat varr. Egy mai modern nő ismérvei lehetnének a felsoroltak, és nem is tévedünk különösebben, ha ezt mondjuk, ugyanis a gáborcigány hagyományokat őrző és tisztelő Gábor Klára, amellett hogy gáborcigány nemzetiségű, azért mai, és lényegében modern is.
Egyedi a története Erdély egyetlen roma származású római katolikus papjának, aki őszintén és hitelesen vall gyökereiről. Beszélgetésünk közben feltárul előttünk gyerekkora, indulása és a most bontakozó szárnyai is. Csíkbánkfalván nevelkedett, első szolgálati helyén, Csíkszentkirályon cigánypasztorációval is foglalkozik.
Szeretjük hinni magunkról: én nem vagyok előítéletes, sőt, toleráns, elfogadó vagyok. Aztán mihelyt társaságban vagy a közösségi médiában egy-egy téma szóba kerül, valahogy kibuknak belőlünk előítéletes megjegyzések, akár szélsőséges reakciók.
„Mindannyian a nagy mindenség kicsi fényei vagyunk, akkor is, ha mi magunk ezt nem látjuk” – vallja átütő hittel januári címlaposunk, Abodi Nagy Blanka székelyudvarhelyi énekesnő, aki gyermekeinek is példát mutat azzal, hogy merte követni az álmait.
Minden évben, amikor végig nézek az ünnepelteken, ugyanazt látom: üdeséget, tiszta arcokat, ártatlanságot, jövőbe vetett hitet, reménységet, a pillanat örömét. Kérlek, tudatosítsátok magatokban, hogy jogotokban áll megőrizni mindezt, immár felnőttként.
Sok esetben viszonylag könnyen megy, hogy éljünk saját jogainkkal, az azonban kihívás, hogy elismerjük a másokét, és még tiszteletben is tartsuk azokat. Pedig mások jogainak tiszteletben tartása akár garanciája lehet annak, hogy ugyanazt kapjuk.
Érzelmi evő vagyok, falásrohamos, vagy nem tudom. Egyszerűen beteg. Nem tudom megtartani a súlyom, bármennyit diétázom, mert azzal oldom a szorongásom, hogy begyúrom az összes csokit, ami a kezem ügyébe kerül.
A családi legendárium szerint 10 hónaposan, a rácsos kiságyba kapaszkodva már zenére táncoltam. Nagyon muzikális családban nőttem fel, mindenki játszott hangszeren, a néptánc a fiatalságom erős háttérországát adta.
Aligha kaptam ezidáig karácsonyra az ideinél számomra értékesebb tárgyi ajándékot. Az Angyal egy mesterien megmunkált, gyönyörű, faltól falig könyvespolccal lepett meg. Ez nem csupán egy bútordarab számomra, hanem régóta dédelgetett vágy.
Harangoztak. Felült az ágyban, s mintha kelni készülne ki belőle, félrehajtotta magáról a paplant. Ránézett száradt kóróként heverő lábaira, de a szívéből induló lendület még csak a gyomráig sem ért el, nemhogy a térdéig.
Semmi sincs, ami rosszabbul nézne ki egy nő arcán, mint egy férfi öklének a nyoma. A szem körüli terület zsírban gazdag kötőszövete nyomban feltelik folyadékkal, vagyis a megsérült hajszálerekből a vér kiszivárog, és kékesfekete elszíneződést okoz.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A stílus nem más, mint annak a kifejeződése, hogy miként mutatkozunk a világnak. Minden ruhadarab, amit felveszünk, üzenet. Az öltözködés lehetőség arra, hogy kifejezzük magunkat, hogy elmondjuk, kik vagyunk, és mit képviselünk.
Ritkán beszélgetünk férfiakkal ruhákról, ám szerkesztőségünk egyetlen férfi tagját, kreatív dizájnerét és tördelőjét nem hagyhattuk ki a „magamutogatásból.”
Kint kásás eső hull, a meleg lakás kényelmét nem adnánk semmiért. Beugrik egy kép: a gyermekeink kicsik, le kell foglalni őket ovi után még órákig, a hosszú, sötét délutánokon. Közben főzni is kellene. Ilyenkor jött a mentőötlet: gyúrjunk tésztát.
Színes, vidám egyéniség, akinek életszeretete nemcsak a személyiségjegyeiben, hanem az öltözködésében is megmutatkozik. D. Balázs Ildikó kolléganőnk mindannyiunknak üzeni, hogy hordjunk színeket, és mosolyogjunk többet.
Az adventi csendben való készülődés jó lehetőség arra, hogy saját készítésű ajándékokkal lepjük meg szeretteinket. Az anyagi érték mellé társul még egy ennél fontosabb is, ami a két ember közötti kapcsolatot mélyíti. Ez pedig a másik emberre szánt idő.
Róma pezsgő nagyváros, annyi látnivalóval, hogy lazán túladagolásos állapotba kerülhet az ember, ha nem szelektál, nem tartogat élményeket egy újabb látogatásra.