Kutatások szerint beszélgetéseink körülbelül 70 százaléka jelen nem lévő személyekről szól. Ha kicsit finomítjuk a definíciót, és a pletykát a jelen nem lévő személyek személyes életéről szóló közlésnek tekintjük, akkor is beszélgetéseink legalább felét teszik ki (az Eviltongue európai uniós kutatás szerint). De miért pletykálunk másokról, és miért van szükség ilyen mértékben mások értékelésére?
Annak ellenére, hogy általában negatív jelentéseket társítunk a pletykáláshoz, úgy tűnik, társadalmunk számára elengedhetetlen, és meglepően sok kutatás is történt a témában. „A pletyka egy olcsó eszköz, amely biztosítja a közösség szereplőinek a reputációs kontrollját, értesít azok esetleges normaszegéseiről, és így hozzájárul a társas normák fenntartásához, a közösségi rendhez, és elősegíti az együttműködést” – fogalmaznak az Eviltongue projekt kutatói, Kubik Bálint György és társai.
Tájékozódás egyszerűen
A legtöbb pletyka pozitív vagy semleges hangvételű, és csak kisebb hányaduk negatív.
Nem összekeverendő a rágalommal. A különbség az, hogy a pletyka valós eseményekben gyökerezik. Szvetelszky Zsuzsa pletykakutató megfogalmazásában: míg a pletyka valamit fenn akar tartani, a rágalom valamit meg akar semmisíteni.
A rágalmazás, megbélyegzés, kirekesztés valós szendvedést okozhat. A legtöbb, hétköznapi pletykánk azonban nem ilyen.
Ahogy az ősembereket, minket is abban segíthet a pletyka, hogy eligazodjunk a világban. „Nekem a kerttervezésnél jól jön, amikor klienseim pletykálkodnak a kivitelezőkről, segít a kollaboránsok megválasztásában” – írja Nagy-László Kinga a Női vállalkozók Erdélyben Facebook-csoportban. Ahhoz, hogy tájékozódhassunk – mondja Szvetelszky Zsuzsa is –, szükséges minden fontosabb információt megszereznünk a velünk egy környezetben tevékenykedőkről, amihez az egyik legkézenfekvőbb és leghatékonyabb eszköz lehet a pletyka.
Ki a pletykás?
Az, aki „pletykás”, szükségszerűen kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezik, egy fajta központi helyet foglal el, az információk keringetésére figyelmet, időt, energiát áldoz. Nem utolsósorban: nem feltétlenül nő.
Bizonyított tény, hogy a férfiak is éppen annyira pletykásak, mint a nők. Legfeljebb abban mutatható ki némi különbség, hogy míg a nők többnyire az intim ismerőseikről beszélgetnek, a férfiak a sport, politika, szex témákban váltanak szívesebben eszmecserét.
Nagymamámat nem feltétlenül nevezném pletykásnak. Tény, hogy ő volt az, aki mindenkiről mindent tudott a családban, és kellő pillanatban keringette az információkat, hogy mi is tudjunk mindent egymásról. Amit a nagymamám művelt, az a „pozitív pletyka”, aminek az értékét akkor értettük meg jobban, amikor már nem volt, és hirtelen semmi lényegeset nem tudtunk a világban szétszóródott nagybátyákról és unokatestvérekről.
A pletyka segít beilleszkedni
Az elfogadás, befogadás folyamatait is segítheti a pletyka. Gondoljunk vissza egy olyan szituációra, amikor kívülállóként érkeztünk egy szoros szálakkal egymáshoz fűződő csoportba. Legyen az új munkahely, iskola, vagy mondjuk „beházasodás” egy új családba – az első periódus ilyenkor mindig kicsit kínos. Az az érzésünk, hogy mindenki más egy húron pendül, és mi egyedül vagyunk mindenkivel szemben. Napok, hetek telnek el így, míg valaki egyszer csak cinkosan megoszt velünk egy információt valaki másról. Nem kell tovább ecsetelnünk, hogy mennyire erős befogadási gesztus, ha valaki „bizalmasan” közöl velünk valamit.
A kisközösségek normateremtő erejét – és a pletyka hatalmát – különös módon használja fel egy falun élő barátom: ha tartozik neki valaki, a szomszédjával üzeni meg, hogy várja vissza a pénzét.
A pletyka szüli a barátságot
Lehet, hogy modern világban, nagyvárosban, laptopos, internetes, öltönyös környezetben élünk, a pletyka dinamikája azonban itt is hasonlóan érvényesül, mint egy faluban. Shimul Melwani kutatása szerint a pletyka kollaborációt, barátságot, bizalmat, szolidaritást, sőt a pletykálók között jó hangulatot szülhet. Mind-mind olyan dolgok, amit az ember csak kívánni tud egy szervezet életében.
Ellwart, Steglich és Wittek szociológusok arra a következtetésre jutottak, hogy nem is a barátság szüli a plelykát, hanem fordítva.
A pletyka lehet az elősegítője a kialakuló barátságoknak. Legyen szó bármilyen csoportról: a pozitív pletyka, vagyis az, ha nem feltétlenül rosszat beszélünk egymásról, kimondottan jó hatással van.
A másik mindig rosszabb, mint mi vagyunk
Ha ennyi pozitív aspektust tudunk felsorolni, akkor miért vagyunk ennyire pletyka-ellenesek? Nyilván azért, mert a pletyka nem éppen objektív műfaj. A negatív pletyka nagyban bánthatja a célpontját, és nem csak őt. Shimul Melwani pletykakutató eredményei azt mutatják, hogy kis csoportokban az emberek elkedvetlenednek, ha negatívumokat mondanak vagy hallanak egymásról. A pletykálók maguk is. Csökken a kollaborációs- és munkakedv. Viszont, ha a csoporton kívüliekről pletykálunk, akár negatívan, akkor az megerősíti a csoportot, a csoporthoz tartozás érzését, és a csoporton belül nő a munkakedv és a kollaborációs készség is.
Pásztor Boglárka pszichológus szerint a pletyka által a beszélő és a befogadó egója is erősödik: milyen jóleső elborzadni valakinek a szörnyű, elítélendő tettén, és ezzel együtt azt is kinyilvánítani, hogy mi soha nem tennénk ilyet. Mindig a közeli és leginkább az azonos nemű személyek kipletykálása a legizgalmasabb – teszi hozzá a szakember. Ennek evolúciós magyarázata van, hiszen őket tekintjük igazi vetélytársaknak. Másrészt pedig az egyénnek nagyobb esélye van elérnie a figyelmet és a jóváhagyást, ha képes „rátromfolni” valamelyik partnerére. Ugyanis a beszélők között a figyelemért és meghallgatásért is folyik egy konkurencia, egy csoporton belül a státusok rivalizálása folyamatos.
A pletyka és a celebek
Ebben a kontextusban a celebek „biztonságosnak” mondható pletykacélpontokat szolgáltatnak. Még azt is megkockáztatnám, hogy erre a célra „tartunk fenn”, sztárolunk kiemelkedő teljesítményeket fel nem mutató embereket: hogy legyen kiről pletykálni. Nagyvárosi kontextusban, ahol az emberek kevésbé ismerik egymást, szintén jól jöhet, hogy van közös referenciapont. A pszichológus elmondása szerint, mivel a médiasztárok arcát a TV-ből, újságokból ismerjük, valódi ismerősökként tekintünk rájuk.
Elaine Lui szociológus egy roppant izgalmas TED-X előadásában világít rá arra, milyen következtetéseket lehet levonni a pletykalapok tartalmából.
A celebek nem önmagukban léteznek: mi, a fogyasztók építjük őket. A mi érdeklődésünk – a mi pletykáink – szerves részét képezik annak, ami őket híressé teszi.
Lui szerint a sztárpletykák tanulmányozásával önmagunk megértéséhez kerülünk közelebb. Rámutat, hogy amikor a női sztárokról érkezik olyan hír, hogy megcsalják kedvesüket, vége-hossza nincs a mocskolódásnak, és mérhető visszaesést szenvedhetnek a karrierjükben. Ám ha férfit kapnak hasonló tetten, mintha csak növelné az ázsióját a sztárpiacon.
Lui ugyanakkor több példát is felhoz arra, hogy mi, médiafogyasztók a hűtlenséget megbüntetjük, ha nő követi el, és népszerűséggel díjazzuk, ha férfiról van szó. Sőt, mint mondja, az álom-férjüket megcsaló sztár-nők nem csak a hűtlenség bűnét követik el. Hanem megszegik a „kódot”: azt, hogy a lányoknak a fő-fő céljuk ebben az életben nem mondjuk a miniszterelnökség, hanem az, hogy bebiztosítsák maguknak az álom-pasit. A sztár-nők ezt dobják el maguktól. Amikor róluk pletykálunk, nemcsak azt mondjuk el, hogy mi a véleményünk a hűtlenségről, hanem a lányokkal szembeni társadalmi elvárásokról beszélgetünk.
A pletyka rólunk szól
Továbbmenve, a pletykalapok legnépszerűbb rovatai közé tartoznak a sztár-bébik. Először nem is világos, hogy ezek az egyébként köznapi hírek miért érdeklik ennyire az olvasókat. Lui azt a magyarázatot adja, hogy az anyai szerepben komfortos látnunk a női ideáljainkat. De a nőkkel szembeni erőszak is visszaköszön a pletykalapokból. Úgy tűnik, az erőszakot elkövető férfiak népszerűsége csak nő: Chris Brown és Rihanna esetében például az előbbi Grammy-díjat kapott, és rekord lemezeladást hozott össze abban az évben, amikor félholtra verte Rihannát. Sőt, a pletykalapok azt spekulálták, hogy ki fognak békülni. Az erőszakot elkövetőt tehát egy megbocsátó hangulat lengi körül. Hasonló megbocsátásra azonban nem számíthatott például John Travolta, amikor a melegségéről kezdtek el pletykálni. Egy macsó ikonnak ugyanis megbocsáthatatlan olyan helyzetbe keveredni, aminek a következtében a rajongói előtt elhitelteleníti mindazt a férfias attitűdöt, amit szerepeiben megszemélyesít. Ez a pletyka is elsősorban a saját véleményünkről szól, arról, hogy a férfiasság mennyire fűzhető ahhoz, hogy valaki heteroszexuális. Kívánatosabb-e számunkra, hogy egy férfi megüssön egy nőt, mint az, ha homoszexuális? – teszi fel a kérdést Lui. Pletykálni tulajdonképpen annyit tesz, mint válaszokat keresni ilyen kérdésekre.
A pletykák tehát tulajdonképpen nem annyira X vagy Y életéről szólnak, mint a saját értékítéleteinkről. Ugyanis nem tudunk semlegesen pletykálni: az információkat átszűrjük a saját tapasztalainkon, értékrendünkön.
A keringő információval együtt átadott értékítélettel (hümmögéssel, ciccegtetéssel...) segítünk egymásnak megérteni, hogy „ebben a csoportban” mi a jó, és mi a rossz. Pásztor Boglárka összegzésében a pletyka a közösség erősödését szolgálja: akivel pletykálunk, azzal kinyilvánítjuk az összetartozásunk, a közös értékrendünk. Akit pedig kipletykálunk, azzal szemben csökken a nyílt konfrontáció, az agresszió esélye. A pletyka jó. A pletyka örök. A pletyka tudás. A pletyka önmagunkról tett vallomás. Álljanak itt Shimul Melwani tanácsai:
- A pletyka mélységesen emberi: bocsássunk meg magunknak és egymásnak érte.
- Ha észrevesszük magunkon, hogy megint másokról beszélünk, igyekezzünk teret adni a pozitívumoknak is.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
A pletyka hatalma
A világ egészségét is képesek befolyásolni a pletykák. Elég drasztikusan hangzik, de nagyon is komolyan veszi ezt a tudományos szféra. Csak hogy egy ilyen banális pletykát említsünk: ha sok fokhagymát eszünk vagy sok vizet iszunk, az megvéd a koronavírustól. Ezt Heidi Larson antropológus hozta fel példának egy tavalyi TED előadásán. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin januári számában jelent meg.)
