Eddig főként a szerfüggőség rejtelmeit boncolgattuk a Rabságban rovatunkban, és alig esett szó arról, hogy léteznek bizony viselkedéses addikciók is, amelyek ugyanolyan erőteljes hatással vannak az egyén és szűkebb közössége életére.
Tudattalan, múltban szerzett sebek, a kora gyermekkori kötődés zavarai, traumák miatt nyúl valaki például italhoz? Vagy a genetika, az agy másfajta működése, netán „rátanulás” áll a káros szenvedélyek hátterében? Milyen űrt pótol a szer?
„Csak egy kicsi hajhullás. Mit vagy kiborulva? Visszanő!” – hallják sokszor az érintettek. A hajhullás azonban nem csak testi tünetekkel jár: megtépázza a lelked, megnyirbálja az önbizalmad, hatással van a kapcsolataidra is. Én már csak tudom.
Főként a fiatalabb generációkban egyre kevesebben vannak, akik ne tettek volna fel már legalább egy kérdést a ChatGPT-nek. Ma már nem az a kérdés, használjuk-e a mesterséges intelligenciát, hanem az, hogy miként tanulunk meg vele együtt élni.
Azt mondják, a függőség a magány betegsége. Egyrészt, mert a szenvedélybeteg falakat épít maga köré, másrészt, gyakran előfordul az is, hogy valaki éppen a magány elviselésére, enyhítésére kezd el valamilyen szert használni.
Ágnes néhány évig buddhista templomokban élt Ázsiában, ahol mély meditációs gyakorlatok és keleti bölcsességek formálták szemléletét. A csikung ősi kínai mozgásrendszer, amellyel tizennyolc éve találkozott, és mára élete részévé vált.
Nem beszélünk róla eleget, talán nem is ismerjük: a parentifikáció azonban meglepően elterjedt. Hiszen mély sérülés az is, ha gyermekkorunkat „ellopják” olyképpen, hogy túl korán kell felnőjünk. Pedig a felhőtlen gyermekkor mindenkinek jár(na).
Látjuk, hogy sokan papír nélkül is boldogan élnek együtt, míg mások házasságban úgy, hogy valójában külön élnek. Jobb lenne az egyik, vagy rosszabb a másik? A bélyeget mindenképpen azok kapják, akik nem tartanak esküvőt.
Nyugtatókkal, altatókkal és fájdalomcsillapítókkal élünk, és gyakran nem is realizáljuk, hogy elkapott a negatív spirál, amit teszünk, az már függőség. Szembenézés nélkül viszont nincs szabadulás – hangsúlyozza dr. Nagy-Szentpáli Dalma pszichiáter.
Az osztozkodás óhatatlanul kompromisszummal jár, így magyarázható talán, hogy sokszor működőnek tűnő családi kapcsolatok szakadnak meg, amikor az örökösödés kerül terítékre. Vagy talán ennél mélyebbre kell ásni, ha a probléma nyitját keressük?
A függőségnek ezer arca van. Vannak, akik szerek rabságában élnek, és vannak, akiknek folyamatfüggőség, mint például a társfüggőség határozza meg mindennapjaikat. Nagyon gyakran a szerfüggő mellett egy társfüggő él, aki fenntartja a dependenciát.
A szülői lét egyik próbatétele, amikor felnőnek és elmennek a családi otthonból a gyermekek. Ott marad a pár, és esetenként kiderül, hogy az apa és anya szerepe mögött már rég elveszett valahol a férfi és a nő.
Az itt és most-ban való élésre, a flow-ra törekszik Szabó Enikő meseterapeuta és mesemondó: hogy minden egésszé épüljön össze, mint egy puzzle darabkái. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Lassan kikopik a szótárunkból a középkorú kifejezés, az öregséghez való viszonyunk is alaposan megváltozott. Pedig a biológia maradt, viszont a különböző életkorok „tartalma”, megélése és megítélése módosult.
Talán még fájdalmasabb abba belegondolni, hogy a most még aktív és fiatal szüleim hol, hogyan lesznek évek múlva. Ők már terveznek, stratégiáznak, s néha felmerül a téma: hogyan, ki gondozza majd őket az út végéig?
Egyre többen választják, hogy felnőttkorukban szerzik meg azt, ami korábban kimaradt az életükből: a felsőfokú végzettséget. A statisztikák szerint inkább a nők azok, akik nem félve a fáradtságtól és az új kihívásoktól, felnőttként tanulnak tovább.
Bálint Tamás József Attila-díjas költő, ráadásul közgazdász is – a két választott foglalkozásáról már több ízben vallott. Ezúttal a mindennapjairól faggattuk, a Proust-féle kérdéssorra válaszolt.
Januárban tervezgetjük, márciusban pedig már alig várjuk: a nyaralás – főként, ha szeretünk utazni – sokszor az év fénypontja. Felmerül azonban a kérdés: „elég jó szülők” vagyunk akkor is, ha arra van igényünk, hogy néha ne a gyerekeinkkel legyünk?
Szombaton Enikővel ketten vagyunk szolgálatosak. Ő rakja az árut, én kiszolgálok. Úgyis jobb, ha gyógyszerész van elöl.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.
A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.
Van egy hely az otthonunkban, amit naponta legalább egyszer meglátogatunk. Sokszor rohanva. Néha sóhajtozva. Néha elégedetlenül. A ruhásszekrényünk.
Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.