„Számomra az utazás lételem. Szenvedély, függőség. Már ifjúkoromban is rabul ejtett az izgalma, kiszámíthatatlansága, kaland jellege, és ez ma sincs másképp. Az életem nem más, mint két utazás közötti állapot” – vallja Szilveszter Andrea szerzőnk. Az utazáshoz persze meg kellett találni az ideális társat, és felszínre csalogatni belőle is a vágyat. Andreának ez is sikerült. Amióta azonban megérkeztek a gyerekek is a családba, az utazás Andreáék számára valami mást jelent. „Első közös kalandunk Isztambulban kezdődött, ahol elsőszülöttünk megfogant. Aztán úgy döntöttünk, hogy az utazást, mint olyant, megtartjuk magunknak menedéknek, egyelőre. Nem önző szülői magatartás ez, hisz hazatérve egy-egy párkapcsolati city-breakről, megújult erővel és türelemmel tudunk gyermekeinkhez és a hétköznapok kihívásaihoz fordulni” – magyarázza a kétgyermekes édesanya.
„Szép lassan szándékozunk bevezetni őket az utazás gyönyörű világába. Valljuk, éljük az utazás személyiségformáló hatását, a világ pedig lélegzetelállító, amit látni kell, és érdemes időben elkezdeni. Idén »kipipáltuk« az autóbuszt és a vonatot, óhatatlanul a repülő következik, ugyanis választ kell adnunk a kisfiam kérdésére, miszerint: a repülőből látható-e Isten? Szerintem egyébként igen” – meséli Andrea, aki reméli, ha gyermekeik valóban másolják szüleiket és megöröklik a függőségeikre való hajlamot is, akkor az utazás lesz az ő szenvedélyük is.
Trella-Várhelyi Gyopáréknál négy gyerek van, így a nyaralás, utazás különösen nagy felfordulást jelenthetne, ha a gyerekek már pici kortól nem szoktak volna hozzá. „Gyerekeinket már pár hónapos koruktól magunkkal vittük, az ő igényeiket figyelembe véve. Számunkra tehát ez a természetes, és épp azért nem érezzük tehernek, mert igyekszünk úgy megszervezni a nyaralás egy-két hetét, hogy az eltérjen az év 365 napjától. Megteremtjük a gyerekeknek is a lehetőséget, hogy ne csak a testvéreikkel és szüleikkel játszhassanak, hanem a kortársakkal. Így a mi kikapcsolódásunk sem marad el, mert közben komáink, barátaink társaságában sikerül »semmit sem csinálni«. Azt hiszem,
„Az első években, amikor csak egy vagy két gyerekkel mentünk nyaralni, az étkezés jelentette a legnagyobb kihívást. Addig volt nehéz, amíg rájöttünk, nem dől össze a világ, ha a gyerek hét napon át csak cukros laskát, pizzát és szalmakrumplit eszik. Azért is szeretjük a nagy baráti társasággal eltöltött szabadságolást, mert ilyenkor működik a nyájszellem, és könnyebben alakulnak egymáshoz a kicsik, szívesebben bemennek a hideg vízbe, vagy a forró homokban baktatnak a szállásig, ha látják, hogy »sorstársaik« is ezt teszik. Ha mi, szülők kérnénk erre őket, valószínű, kevesebb sikert érnénk el” – meséli. Ugyanakkor, egy ideje már „csak hatan” családi hétvégéket is szerveznek, amikor egy-egy vidámpark, vadaspark a célpont, de voltak már sátorozni is közösen.
Gyopi azonban beismeri: amióta a gyerekek nagyocskák lettek, azaz a gondozásukat nagyszülők is meg tudják oldani, ragaszkodnak ahhoz a férjével, hogy évente akár többször is csak kettesben elutazzanak. „Persze 3-4 napnál hosszabb ideig mi is nehezen bírjuk nélkülük, de jót tesz időnként egy city-break, külföldi koncert is. Hisszük, hogy ez egy win-win helyzet, szülőnek, nagyszülőnek, gyereknek egyaránt.
Ilyenkor napi szinten tartjuk velük a kapcsolatot telefonon vagy a chatfelületeken. De érzékeltük azt is, amikor a 2-3 éves a hiányunkat durcázással fejezte ki, nem akart szóba állni velünk, csak a viszontlátás második napján” – árulja el a nagycsaládos édesanya. Kissé önironikusan még hozzá teszi: ha kettesben utaznak, a legnagyobb természetességgel keresik a gyerekbarát teraszokat, és feltekintenek, valahányszor azt hallják, hogy „apa, anya!”.
Teljesen rendben van az, ha a párnak igénye van arra, hogy gyerek nélkül is nyaraljon, sőt, erősíti meg Deé Ágnes családterapeuta. Nem kell lelkiismeretfurdalásunk legyen tehát, ha úgy érezzük, jobb és könnyebb volt a gyerekek előtti időszakban az utazás, s visszavágyódunk, vagy akár meg is engedjük magunknak az elszakadást.
„Inkább ott kell mélyebben végiggondolni a párkapcsolatot, ahol sosincs igény közös hosszabban töltött időre. A gyerekkel töltött idő nem párkapcsolati kapcsolódás, ott általában szülői minőségben vagyunk, még akkor is, ha sokszor ezt nem így gondoljuk, vagy nem így tudatosodik bennünk. Van egy ilyen mondás, hogy hetente egy este, havonta egy nap és évente legalább egy hét gyerek nélkül jót tesz a párkapcsolatnak. Ezzel teljesen egyetértek, sőt, ennél több kettesben töltött minőségi idő még jobban feltölt” – magyarázza a szakember.
„A jól működő párkapcsolat – a tévhitekkel ellentétben – nem magától értetődik, hanem tenni kell érte. Magunkkal és egymással is jóban kell lennünk. Ha nyugodt szívvel hagyom a gyerekemet valahol, amíg a párommal kettesben töltök időt (nyaralunk, utazunk, stb.), és ott jószívvel gondoskodnak róla, a gyerek örömmel marad, nem történik semmilyen törés, nem trauma az a gyereknek” – magyarázza a szakember.
Fontos azonban a távolmaradáshoz hozzászoktatni a gyereket, például egy-egy mamával, tatával töltött délután által. Próbáljuk ki, hogy érzi magát, ha ott aludhat… Ne egyből, szó nélkül induljunk egy hétre nyaralni, hiszen az hiányérzetet kelthet, és traumatikus is lehet a gyereknek. „A gyerek nem tudja összerakni fejben, mit jelent az egy hét, miért van ő »elhagyva«. Ez később szorongást indíthat el benne. A fokozatosság és a megbeszélés sokat segít ezen, nyaralás közben meg könnyedén tarthatjuk a kapcsolatot vele.
Addigra a szülők és a gyerek kapcsolódása is megérik arra, hogy szorongásmentesen el tudjuk egymást engedni egy rövid időre. Ha úgy látjuk, hogy gyerekünk nehezen alkalmazkodik a hasonló helyzetekhez, akkor érdemes később próbálkoznunk újra. Ha határozottak vagyunk, és nem szorongunk, a gyerek is könnyedén el tud válni” – tanácsolja Deé Ágnes.
Sárik-Sipos Bettiék hat hónapos kora óta utaznak a kisfiukkal. Ábel most már hétéves „nagyfiú”, de a kolléganőnk családjában fel sem merült, hogy őt otthon hagyják. „Nem lett volna felhőtlen a nyaralás, mert a gyerek hiánya tette volna ki az utazás tetemes részét. Ha azonban gyerekkel nyaral az ember, sok mindent el kell engednie a nyugalom érdekében. Mert a gyerek is nyaral, érzi, hogy most minden más, eleve kizökken a napi rutinjából. Gyakran számolnak be szülőtársak arról, hogy pokol lett a vakációból, hatalmas hisztik, önuralomvesztések kísérték az utazást. Nálunk, ha utazunk, mindent szabad, ami nem veszélyezteti a testi épséget: lehet reggelire fagyit enni (majd eszik tízóraira rendes ételt), lehet éjfélkor feküdni (majd reggel alszik tovább, addig mi beszélgetünk az apjával kettesben a teraszon). Az a lényeg, hogy
Ábel két és fél éves volt, amikor Görögországba utaztunk, elmentünk Athénba is, és természetesen felmentünk az Akropoliszra. Ott álltunk végre az európai civilizáció bölcsőjében, a világ egyik csodájának közepén, és a gyerek egyszer csak megszólalt: traktor. És te állsz az apjával a Parthenon fenséges oszlopainak háttal, és ájuldozol a (honnan került oda??) traktortól. Hát ilyen gyerekkel nyaralni” – eleveníti fel nevetve. Ez a sztori azonban bekerült a családi legendáriumba, a szülők egy bor mellett mindig elkacagják, a gyerek pedig hétévesen fújja a Parthenont, a kariatidákat, a dór, ión oszlopokat, mert ott volt, visszanézi a fotókon, és nemcsak a traktor épült be hasznos tudásként az agyába, hanem az egyetemes kultúra egyik ikonikus építészeti momentuma is. Bettiék pedig úgy döntöttek, hogy nem a nyaralásokon, utazásokon töltenek időt kettesben a férjével. Végül is, azt otthon is lehet.
Ellenben, ha mindenhová a gyerekkel utazunk, akkor előfordulhat, hogy a kapcsolatból szépen lassan kifogy az intimitás és a szenvedély. „Észrevétlenül történik, azáltal, hogy mindig anyaként és apaként funkcionálunk, nincs lehetőségünk megélni a nőt és a férfit. A szokás nagy úr! Azt is meg lehet szokni, ha mindig szülői szerepben vagyunk, amikor azonban elkezd hiányozni a másik oldal, általában már nehéz visszahozni a szenvedélyt a párkapcsolatba. Így itt is igaz a mondás, hogy könnyebb vigyázni rá, mint helyrehozni”– figyelmeztet a családterapeuta.
De a gyerek nélkül töltött idő nem csak akkor megalapozott, ha a párunkkal akarunk kettesben lenni: egyedülálló szülő esetében ez az igény legalább ugyanolyan fontos és legitim. Réka például rendszeresen utazik külföldre kislánya nélkül. Úgy véli, akkor lehet gyerek nélkül jól nyaralni, hogyha tudod, hogy amíg te nyaralsz, a gyereked is jól van, ott ahol van. „A nagyszülők, az unokatesók egy másfajta életérzést hoznak a gyereknek, mint amit tőled kap a hétköznapokban. Az egészséges eltávolodás is fontos, a gyerek és szülő között is kialakul a napi rutin, amit fel kell rázni néha. Akkor fogtok hiányozni egymásnak, ha megérzitek az egymásnélküliséget is. Feltöltődni a saját magunk jogán is kell. A felnőttek beszédtémái mások, mint a kisgyerekeké, másként szórakoznak, másként kapcsolódnak ki. A gyerek nélküli utazásokban ezeket mind előtérbe lehet helyezni, önzőbben és szabadabban lehet létezni, saját magunkra lehet figyelni. Ha mindezt lelkiismeretfurdalás nélkül tesszük, a feltöltődésből, az újdonságokból nekik is jut majd” – összegzi tapasztalatait Réka.
korábban írtuk
Nem akarok suliba menni! – Mikor vegyük komolyan az iskolai szorongást?
Természetes, hogy a gyerek egy iskolai év alatt különböző mértékben átél egyfajta szorongást, ám ha a jelentkező tünetek hosszabb ideig fennállnak, érdemes utánajárni, mi okozza. A szorongásos betegségeket ugyanis sokkal nehezebb utólag kezelni.
