villáminterjú Villáminterjú Bálint Tamással: Itt és most vagyok a legboldogabb

Bálint Tamás József Attila-díjas költő, ráadásul közgazdász is – a két választott foglalkozásáról már több ízben vallott. Ezúttal a mindennapjairól faggattuk, a Proust-féle kérdéssorra válaszolt.

Fotó: Bálint Tamás archívuma

– Hogyan indul a reggeled?

– Nehezen, kétféleképpen és ezen belül is létezik az ideális/elképzelt, valamint a tényleges reggelem. Hétköznap futással és noszogatással kezdődik, hogy mindannyian elkészüljünk és mindenki elérjen az ovi-suli-munka háromszögbe, míg a nyugis reggeleken a késői kelés, reggelikészítés, családi kávézás és mesenézés a vágyott forgatókönyv. Ehelyett pontosan azokon (és csakis azokon) a napokon a legkisebbek valami oknál fogva a legkorábban vannak talpon, amit persze gyors áttervezés követ.

– Mi a legjellegzetesebb tulajdonságod?

– Túlságosan is törekszem a tökéletességre tevékenységeim során.

– Mi a legnagyobb dolog, amit elértél?

– A családomra vagyok a legbüszkébb.

– Mi a legnagyobb félelmed?

– A rövid válasz: kriptonit. A hosszabb: szeretem (vagyis nem szeretem, csak így sikerül) túlaggódni a dolgokat, de amit ténylegesen a legkevésbé szeretnék elrontani (mert hát már megjavítani se nagyon lehet utólag),

és amitől ennél fogva a legjobban is tartok, az az, hogy minden igyekezetünk ellenére elszúrjuk a gyereknevelést.

– Melyik történelmi személlyel azonosulsz a legszívesebben?

– Salamon király bölcsessége és igazságosságra való törekvése mindenképp a listám elején lenne.

– Melyik élő személyt tiszteled a leginkább?

– A feleségem, még ha nem is sikerül mindig megfelelően kimutatni, de a szándék mindig jelen van!

– Mi az a tulajdonság, amit leginkább helytelenítesz önmagadban?

– Lobbanékony vagyok, ráadásul csak azokkal szemben, akik a legkevésbé érdemelnék meg.

– Mit bánsz a legjobban?

– A feleslegesen elvesztegetett időt, amiből egyre kevesebb van, és

amivel ennek ellenére egyre többen szeretnek visszaélni.

– Mi a legkedvesebb időtöltésed?

– Minden, ami a családdal együtt telik, és az olvasás, ami egyedül. De ha történetesen nem magamban vagyok, akkor még ebben sem zavar meg semmi, simán tudok úgy írni-olvasni, hogy körülöttem éppen zajlik az élet vagy dől össze a ház.

– Mikor és hol voltál a legboldogabb?

– Itt és most! A gyerekeim megszületésekor és azóta

folyamatosan azt érzem, hogy bár megállna az idő,

mert épp az adott pillanat a legszebb, aztán persze jön a következő pillanat, és az már annál is boldogabb. Szóval épp most és itt!

korábban írtuk

Tcha Limberger: A magyar nép sírva vigad, még a fájdalmát is közösségben éli meg
Tcha Limberger: A magyar nép sírva vigad, még a fájdalmát is közösségben éli meg

Tcha Limberger, a világtalan belga hegedűvirtuóz, gitáros és énekes, akit a „cigányzene királyaként” is emlegetnek, erős szálakkal kötődik Erdélyhez: az itteni népzene ihletett előadója. A magyar nyelvet ízesen, tökéletes kiejtéssel beszéli.