– Hogyan indul a reggeled?
– Korán és egy nagy adag kávéval. Rendszerint öt és fél hat között ébredek, kávézom és újságot olvasok, majd tízórait pakolok, ruhákat készítek elő, elkészülök és csak mikor minden készen áll, akkoe kezdem ébresztgetni a fiam.
Ha sikerül hét előtt kilépnünk az ajtón, az egy sikeres reggelnek számít, olyankor ahhoz is van kedvünk, hogy a buszon megosszunk egymással az éppen aktuális olvasmányainkból vagy találgassunk, hogy az utasok közül kinek hogyan kezdődhetett a reggele.
– Mi a tökéletes boldogság számodra?
– Egy illúzió, ami gyakran megkeseríti a hétköznapjaimat. Gyakran kapom azon magam, hogy próbálom az életem egy-egy részletesen kidolgozott, szépen felfestett képhez igazítani. Például a tökéletes nyaralás képe: szélesen mosolygó gyerek önfeledten pancsol a tengerparton, amíg anya egy alkoholmentes koktéllal a kezében olvassa az év könyvét a napágyon. Ezek a tökéletes boldogságot árasztó képek rendszerint öt másodpercet tartanak, amíg készül egy kép az Instagramra, aztán borul a koktél, a könyv helyét felváltja a telefon, a gyerek nem hajlandó bekenni magát napkrémmel, stb.
– Mi a legjellegzetesebb tulajdonságod?
– A kíváncsiság. Legalábbis én ezt szeretem hinni magamról. Ha másokat kérdeznél, akkor lehet azt mondanák, hogy az, hogy rengeteget beszélek és intenzíven gesztikulálok.
– Mi a legnagyobb dolog, amit elértél?
– Az önismereti utam, a kitartó és kemény munka önmagammal, a terápiás folyamat. Ennek köszönhetően vagyok képes
– Mi a legnagyobb félelmed?
– Hogy megbolondulok. A legborzasztóbb rémálmom, hogy elvesztem a kapcsolatot a valósággal és nem tudok különbséget tenni a valóság és a képzeletem szülte képek között.
– Melyek azok a szavak, melyeket túl sokszor használsz?
– Bocsánat és sajnálom. De dolgozom rajta. Ez utóbbit is sokat használom, de nem bánom.
– Mit bánsz a legjobban?
– Talán azt, hogy nem olvastam, tanultam és utaztam többet fiatal felnőttként. Most, hogy a kilenc éves fiam alakítja az életem ritmusát, az ő igényeire szabtan utazom és osztom be a szabadidőmet, ezért
– Miben tartod magad a leginkább különcnek?
– Nehéz kérdés. Rendkívül temperamentumos, szenvedélyes alkat vagyok, ezért gyakran kerülök olyan élethelyzetbe, ami eltér a megszokottól. Fiút nevelő egyedülálló anyaként talán az egyik legszembetűnőbb különcség a kétszemélyes családunkat jellemző dinamika: Ádámmal rengeteg döntést közösen hozunk meg, sokat vitatkozunk, hatalmas teret kap a saját elképzelései mellett való érvelésre. Tudatosan nem terhelem jelentőségteljes döntések meghozatalának súlyával, és a lényeges dolgokban teljes szülői felelősséggel igyekszem mutatni az irányt, de így is sok olyan kérdésben hoz döntéseket a mindennapok szintjén, ami eltér a hagyományos gyerek-szülő kapcsolattól. Hogy ez milyen hatással lesz hosszú távon a személyiségfejlődésére, az majd kiderül. Rengeteget gondolkodom, rágódom ezen.
– Mikor és hol voltál a legboldogabb?
– Boldogság-villanások: Huszonévesen a görög szigeten egy tizenkét órás pincérnői műszak után a tengerparton, nyolc hónapos várandósan Barcelonában a tengerparton, amikor Ádám előszőr látja meg a tenger hullámait Varnán, februári gondűző kirándulás Cipruson. Boldog pillanat nagyon sok van, egy ideje a szereplők és a terek elég hasonlóak. A fiammal töltött minőségi idő és a tenger instant boldoggá tudnak tenni.
– Mi a legbecsesebb kincsed?
– Egyértelműen a fiammal való kapcsolatom a legértékesebb dolog az életemben. Ha anyagi dolgot kellene választanom, akkor azt mondanám, hogy a könyvgyűjteményem. Szinte betegesen ragaszkodom a könyvtáramhoz.
korábban írtuk
Mátyus Melinda: A hívő embernek is van teste
Mátyus Melinda íróként és lelkészként arra világít rá, hogy a hívő ember teste nem csak a lélek hordozója. Olyan női történeteket tár elénk, amelyek arra ösztönöznek, hogy újragondoljuk a művészet, a vallás, az emberi tapasztalatok határait.
