Mondhatni, nem érte váratlanul Zsókát és testvérét megözvegyült édesapjuk halála. „Méltósággal viselt hosszú betegség után… Így fogalmaztunk az elhalálozási bejelentőben. Valóban, hosszan volt ágyhoz kötött beteg apu, bátyámék ápolták az utolsó hónapokban, hisz ők élnek otthon. Innen is jött az öröklési vita: a testvérem, vagyis inkább a sógornőm úgy gondolta, minket nem illet ugyanannyi, mert nem voltunk ott” – eleveníti fel. Ennek már lassan öt éve,
„Utólag úgy látom, lehet, nekünk kellett volna engednünk, bármennyire is megalapozatlannak tartottam a bátyám követelőzéseit. Mára már annyira mély a szakadék, olyanokat vágtunk egymás fejéhez a tárgyalás során, amiket már nem lehet ki nem mondottá tenni” – meséli.
Lappangó konfliktusok
Az a tapasztalata, hogy az örökösödés körüli viszályok mögött többnyire mély, főként gyermekkori sérelmek, ne adj’ isten, traumák állnak, osztja meg Lukácsi Katalin ügyvéd. A családjogban jártas szakember úgy véli, éppen ezért késő, ha csak idős korban gondolunk arra, hogy mit hagyunk örökül: „Azon túlmenően, hogy a gyermekeinknek mintát adunk, amikor saját jussunkról van szó, egész életünkben, ha tudattalanul is, tevőlegesen hozzájárulunk ahhoz, hogy milyen lesz majd az osztozkodás. Ezt is örökül hagyjuk: a mintát és azt, hogy a gyermekünk úgy érezte-e, hogy kevésbé van szeretve, mint a másik, hogy még éltünkben kevesebbet kapott, mint a másik.
De gyakori a Zsókáékához hasonló eset is, amikor az örökösök jól meglennének, de közbelép a más házból származó házastárs, aki másként kötődik, másként látja a helyzetet, más batyuval érkezik a családba. „Sokszor az örökös nemet mond a saját eredeti famíliájára, ahhoz, hogy az új családjában fenntarthassa a békességet” – osztja meg tapasztalatait Lukácsi Kata. Egyébként ezért véli úgy, hogy ezeket a vitákat elsősorban neveléssel, elégséges szeretettel és odafigyeléssel lehet megelőzni, már zsenge kortól. A biztonságosan kötődő, érett felnőtt könnyebben tud (el)engedni. A konfliktus tehát jellemzően nem a hagyaték lejáratásakor születik: a vita gyökerei sokkal mélyebbre és korábbi időkre nyúlnak vissza.
Kinek jár és kinek jut?
Sokszor a leszármazottak nagyvonalúan úgy döntenek, hogy örököljön mindent az elhunyt házastársa, hiszen többnyire együtt szerezték a vagyont, és majd úgyis ugyancsak ők az örökösök, említi meg a szakember.
A tulajdonjog megszerzése után a túlélő házastárs kedve szerint rendelkezhet azzal is, ami a gyermekek jussa volt. Ezen kívül, ha újra házasságot köt, akkor az új társ örökölhet abból, ami az elhunyt, korábbi házastárs után a gyermekeket illette volna meg. Na, ez aztán igazi konfliktusgeneráló helyzet” – fejti ki Lukácsi Katalin.
A másik ok, amely a tanácsa alapjául szolgál, az, hogy öregségére a mindent öröklőt áldozatként kiszolgáltathatjuk a lakásmaffiának vagy egyéb haszonlesőknek. Könnyű kihasználni egy, a legnagyobb szeretet mellett is elmagányosodó, esetleg szellemileg is hanyatló idős embert. A csalók szemében kevésbé vonzó az az ingatlan, amelynek több tulajdonosa van.
Megúszni konfliktus nélkül
Leventéék édesanyjuk javára mondtak le a családi házról és bennvalóról mintegy húsz éve. „Anyu újraházasodott, és ezzel nem is volt gond évekig. Három éve végleg elbúcsúztunk édesanyánktól, akit gyorsan követett a férje is. A hagyaték elkészítése közben derült ki, hogy a mindent öröklő édesanyánk a férjére hagyta a vagyont, akinek az örököse, a mostohatestvérünk kap mindent” – ecseteli a férfi.
„A mostohatestvérünk azt belátja, hogy – saját hibánkból ugyan, de – kisemmiztek minket. Ezért alkudozunk, hogy hány százalékról hajlandó lemondani a javunkra, mennyi járna stb. Enyhén szólva kellemetlen, puskaporos hordó, nem vagyok meggyőződve arról, hogy sikerül egyezségre jutnunk” – magyarázza Levente. Hogy mi lett volna célszerű? Még életében beszélni minderről az édesanyjukkal, tisztázni, megérteni a gondolatmenetét, a döntését, és felkészülni, mondja most.
Mikor érdemes szakembert bevonni?
Bármikor, ha nem értünk valamihez, vagy nem vagyunk biztosak a tudásunkban, hangsúlyozza Lukácsi Katalin. „Nem szeretünk a végre gondolni. Úgy látom, hogy itt, a szűkebb környezetünkben még nincs a végrendelkezésnek kialakult kultúrája. Azt gondolom, jobb erre is tudatosan készülni. Azonban az is tudatosság, ha valaki nem ír végrendeletet, hiszen számára épp megfelelő a törvényes osztozkodás” – magyarázza.
Ha végrendelkeznénk
A szakember több előnyét is látja a hitelesített, közjegyzői végrendeletnek, mint a kézzel írt magánokiratnak. Például, nem vész el. A végrendelet megelőzheti a konfliktusokat, bár nincs erre garancia. Az örökösök elfogadhatják, hogy ez van, kész. A legtöbb esetben ez így is történik, ám létezik jó néhány végrendelet megsemmisítésére irányuló per is. Gyakori, hogy a végrendelkező szellemi egészségét kérdőjelezik meg. E vita kiküszöbölésére érdemes végrendelkezés előtt elmenni egy pszichiáterhez, aki megállapíthatja, hogy az örökhagyó képes-e ép szellemmel rendelkezni, tanácsolja.
„Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a törvényes örökösödés vérségi/rokonsági alapon történik, egyetlen kivétellel, amikor a túlélő házastársról van szó, aki együttesen/versenyben a rokonokkal örököl. Tehát az öröklési jogot nem befolyásolja a viselkedés. Csak azért, mert egy öröklési joggal rendelkező rokon vagy házastárs nem tartja a kapcsolatot, külföldön él, vagy éppen nem bánik jól azzal, akinek az örökségéről beszélünk, még nem jelenti azt, hogy nem örökölhet” – emeli ki az ügyvéd.
A törvény a közeli vagy távoli rokonság függvényében osztályokat különböztet meg. Az első osztályba tartozó rokonság „kiüti” a következő osztályokat és így tovább. Ha nincs első osztálybeli örökös, akkor kerül sorra a második osztálybeli, „kiütve” a harmadik és negyedik osztályú rokonokat. Konkrétan: az első osztályba a leszármazottak tartoznak, a második osztályba a szülők és a testvérek, a harmadik osztály pedig a felmenők osztálya (nagyszülők, dédszülők). A negyedik osztályba az oldalági rokonok tartoznak, negyedik fokig bezárólag (unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik). Ha nincs sem végrendeleti, sem törvényes, hagyatékot elfogadó örökös, az állam örököl. Kevesen tudják, de az aktuális jogszabályok szerint egy hagyatékot lehet részben végrendeleti és részben a törvényes szabályok szerint kezelni. A kétféle mód egymást kiegészítheti.
Vagyonmegosztás peres úton – hosszú, drága, felesleges
Érdemes mindent megtenni azért, hogy egyezség szülessen az örökösök között. Nyilván van úgy, amikor nem sikerül. Olyankor dönt a bíró, ha a felek mégis ragaszkodnak az álláspontjukhoz. „Az egyik legfölöslegesebb pernek a vagyon megosztására irányuló pert tartom.
Benne van a pakliban, hogy senki sem lesz elégedett. Meggyőződésem, hogy egy kölcsönös engedményekkel elért egyezség tartósabb, és csak jobb lehet, mint egy idegen döntése. Itt érvényesül a nem anyagi természetű hagyaték: az érett és kevésbé sérült emberek könnyebben kötnek kompromisszumot, nem ragaszkodnak foggal körömmel, nem nehezíti az egyezséget a »csakazértis« érzés, nem akarják megmutatni mindenáron, nem feszülnek bele” – véli Lukácsi Kata.
Megszívlelendő tehát: bármennyire morbid vagy fájdalmas lehet, időben beszéljünk idős szüleinkkel vagy gyermekeinkkel arról, hogy kinek mit szánunk. Még jobb, ha mindezt írásba is adjuk. De a későbbi konfliktusok megelőzésének kulcsa talán ez: beszéljünk róla, kommunikáljuk elképzelésünket. Az örökösödés sem kell, hogy tabutéma legyen.
korábban írtuk
Székely Kinga Réka: Az egészséges hit táplál
Noha gyakran önti szavakba kritikai észrevételeit is a székelyföldi társadalmat illetően, a homoródszentpéteri lelkésznő szerint akinek egészséges a hite, azt semmilyen hatalom nem tudja eltántorítani az Isten- és emberszeretettől.
