vélemény

Segít eligazodni a világban: a pletyka

Pletykák már a kőbe vésett egyiptomi hieroglifákból is előbukkantak. Az ezeket tanulmányozó egyiptológusok többek között olyan üzeneteket olvastak ki belőlük, hogy egy bizonyos, „feleség nélkül élő” fáraó éjjelente rendszeresen felkereste valamelyik tábornokát. Sőt, Robin Dunbar evolúciókutatónak egyenesen az az elmélete, hogy maga a nyelv azért alakult ki, az volt a fő motiváció a majomemberek számára, hogy pletykálni tudjanak. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. márciusi lapszámában jelent meg.)

Éltem a jogommal – büszkén és boldogan

Vasárnap újra szavaztam. Mint ahogy minden választás alkalmával, éltem eddig is demokratikus állampolgári jogommal, amikor erre lehetőségem nyílt. És tenni szándékozom, amíg csak fel tudom emelni a tollat. Felemelt fejjel, büszkén és boldogan.

Sok jó ember kis helyen, a Marosán-lakban

Már az utcáról halljuk a gyerekzsivajt, amikor Marosán Csaba és felesége, Emőke kolozsvári házához érkezünk. Az ötfős család otthona ékes példája annak, hogy az apró terek frappáns kihasználásával sok jó ember elfér egy viszonylag kicsi házban.

Bologna: la dotta, la rossa, la grassa

Nem olasz nyelvlecke kezdődik, hanem ezek a hetedik legnagyobb itáliai város népszerű jelzői: a művelt, a vörös, a kövér. Ha hétköznapi és valódi, nem turistaáradattól elhomályosított olasz hangulatra vágyik valaki, akkor irány Bologna!

Pálfi Kinga: A stílus tanulható, akárcsak a főzés

A stílus nem más, mint annak a kifejeződése, hogy miként mutatkozunk a világnak. Minden ruhadarab, amit felveszünk, üzenet. Az öltözködés lehetőség arra, hogy kifejezzük magunkat, hogy elmondjuk, kik vagyunk, és mit képviselünk.