Az empatikus képességünk már gyermekkorban fejlődni kezd, illetve fejleszthető, de ehhez elsősorban arra van szükség, hogy a gyermek képes legyen az érzelmek felismerésére és differenciálására. Ez csak látszólag egyszerű feladat, hiszen még felnőttkorban is sokszor értelmezzük saját és mások érzelmeit is rosszul. Ezért az érzelmek és az empátia tanulása az önismeretünk része, és egy egész életen át tartó folyamat.
Az empátiának négy jellemzőjére hívja fel a figyelmet Brené Brown. Ezek közül az első az, hogy
Ezzel a szemléletmóddal rögtön meggyűlhet a bajunk, hiszen sokszor egyáltalán nem egyszerű „szerepet cserélni” a másik személlyel, és elfogadni az ő szubjektív igazát. A második jellemző a bírálatmentesség. Ezt a másik személy akkor fogja érezni, ha nem próbáljuk kioktatni, és nem bagatellizáljuk el az érzelmeit és megéléseit. A harmadik jellemző, hogy felismerjük a másik személy érzelmeit, míg a negyedik, hogy visszajelzést adunk a másiknak mindabból, amit megértettünk vele kapcsolatban.
Mások érzéseinek felismeréséhez a saját személyes élményeinket, emócióinkat hívjuk elő, és ezek segítségével élhetjük bele magunkat az ő helyzetébe. Minél jobban értjük és ismerjük saját érzelmeinket, annál könnyebben igazodunk el a mások érzelmein is. Az érzelmeinket nem mindig nevezzük meg, ezért gyakran van szükség arra, hogy más jelzésekből ismerjük fel ezeket. Ha a saját érzelmeinkről van szó, a fizikai állapotunk árul el sok mindent arról, hogy mit is érzünk: például, ha összeszorul a gyomrunk vagy izzad a tenyerünk.
Empatikusnak lenni döntés kérdése is, hiszen ahhoz, hogy ki tudjuk fejezni az együttérzésünket, vissza kell emlékeznünk, és fel kell ismernünk az általunk átélt fájdalmas érzelmeket. Ez az empátiát mutató embert is sebezhetővé teszi.
Az empátia beindítja ugyanakkor az ún. proszociális viselkedést, a segítségnyújtás iránti igényünket, és számtalan esetben a vigasztaló szavak vagy a konkrét segítség kevésbé fontos ahhoz képest, hogy az empatikus viselkedés során két sebezhető ember a tapasztalataik révén egymáshoz kapcsolódik.
Az empatikus személyiség kialakulását sok tényező segíti, az otthoni környezetben tanuljuk ennek az alapjait. Már a csecsemők is képesek felismerni, hogy a másik személy cselekvésének hátterében valamilyen szándékosság áll, de mások gondolatainak és érzelmeinek a megértése 4 éves kor után fejlődik jelentősen. Ehhez szükség van a szülők példájára is, hiszen ha a gyermekek látják a szüleik empatikus viselkedését, akkor ezt a viselkedési modellt ők is eltanulják.
Ha a szülő együttérzően meghallgatja a gyermekét, tisztában van az adott helyzetben megjelenő érzelemmel, és el is ismeri a gyermek érzéseinek jogosságát, majd segít megnevezni az érzelmet, idővel a gyermek is egyre jobban képes lesz saját érzelmeinek a megismerésére. Később pedig másokkal szemben ő maga is együttérzően tud majd viselkedni. A nevelés során továbbá az is feladata a szülőnek, hogy segítse az érzelmek szabályozását, kijelölve azokat a határokat, amelyek veszélyeztethetik a gyermek vagy a környezet jóllétét. A határok megszabása akkor lesz a leghatékonyabb, ha együtt alkalmazzuk a problémamegoldással, azaz a fennálló, a gyermek számára frusztráló helyzetben támogatni kell a gyermeket abban, hogy jó megoldásokat találjon, mert ezzel az érzelmeit is kordában fogja tudni tartani.
Segíthet a boldogabb társas kapcsolatok kialakításában, a munkahelyi elégedettségben, ami által az általános jóllét megélése is magasabb szintű.
Az élettörténetünkből adódóan, idővel számos olyan tapasztalatra tehetünk szert, ami másokkal szemben együttérzővé tehet. Emellett egyes emberek személyiségükből fakadóan is jobban képesek a nézőpontváltásra és a bírálatmentességre, míg mások kevésbé. A kutatók azt is megfigyelték, hogy
Ugyanakkor az empátiás képességünk azon is múlik, hogy milyen pillanatnyi hangulatban vagyunk: elcsigázottak vagy frissek vagyunk, nyitottak vagyunk-e éppen, küzdünk-e valamilyen nehézséggel. A szorongás és a félelem például kifejezetten megnehezítik az empátia megjelenését, hiszen ezek az érzelmek befelé fordulásra késztetik az egyént, aki a saját krízishelyzeteiben elveszíti a motivációját az empátiára.
Úgy tűnik, hogy a férfiak és a nők között nincs számottevő különbség abban, hogy melyik nem az empatikusabb. Hogy mégis a nőket tartják jobbnak ebben a képességben, az annak köszönhető, hogy a nők többnyire érzelmesebbek és az érzelmek kimutatása jellemzőbb rájuk, társadalmilag pedig elfogadottabb az ő esetükben ezek kifejezése.
Az empátia egész életen át fejleszthető képesség. Felnőttkorban többnyire specifikusan figyelünk oda az empátiára, például a munkaközösségeken belül. Ilyenkor akár szervezeti szinten is képezhetjük magunkat tréningeken, hasonlóképpen a párkapcsolati empátiánkat párterápiás módszerekkel növelhetjük. Általánosan elmondható, hogy mások történeteinek meghallgatásával, érzelmeink megnevezésével, kifejezésével, mások érzelmeire való tudatos odafigyeléssel rengeteget tehetünk az empátiánk növelése érdekében. Emellett jó módszer, ha olvasással, filmnézéssel és a szereplők bőrébe való bújással próbáljuk magunkat érzékenyíteni, de akár a buszmegállóban, az utcán, a színházban mások megfigyelésével, a velük való azonosulással vagy a tőlünk eltérő világnézetű emberekkel kezdeményezett beszélgetéssel is sokat segíthetünk az empátiánk fejlődésében.
korábban írtuk
Villáminterjú Bartha Krisztinával: Idegesítően nyugodt tudok lenni
Két doktori fokozatos szexuál- és pszichoterapeuta, kisgyermekes édesanya, tréner, tanár, és végtelenül precíz szerzőnk, aki gondos maximalizmussal és hiánypótló szókimondással ír hónapról hónapra, párkapcsolati és szexuális problémákról.
