Öltözködés, műköröm, fodrász, szolárium, barnító krém, különleges ruhadarabok, kiegészítők… Mennyire fontos számunkra a külcsín? Belül pedig gyakran tombol az elégedetlenség: gátlások, aggodalom a megjelenéssel kapcsolatban, szorongás, megfelelési kényszer… Bizonyára nekünk, nőknek többségben ismerős mindez, már a hétköznapi öltözködés során is. Egy-egy jelentősebb eseményen való megjelenéskor aztán ez tovább fokozódik, de talán a strandszezonban erősödik fel leginkább a jelenség.
„Túl vékony vagyok, meghíztam, narancsbőrös vagyok, itt-ott kivillan egy-egy repedés a fürdőruha alól, szülés után nem mentek le a plusz kilók, nem alakult vissza a megnyúlt bőr…”
A sort hosszan lehetne folytatni, hiszen - élethelyzettől függően - mindannyiunkat foglalkoztat valami ezzel kapcsolatban, talán túlságosan is. Pedig valójában az, hogy kevésbé értékesnek tartjuk-e a testünket másokénál, azon is múlik, hogy milyen a saját hozzáállásunk ehhez a kérdéshez.
Mindig is szerettem új dolgokat kipróbálni, szilárd meggyőződésem volt, hogy nyitott vagyok mindenre (is)... Az idei nyaralásunk azonban ezt bizony, bőven felülírta. Rá kellett jönnöm - noha korábban fel sem tűnt, annyira elnyomtam magamban – bizony, tele vagyok gátlásokkal a testemet illetően. Szerencsémre, olyan ember van mellettem, aki nem csupán erre hívta fel a figyelmemet, hanem megoldást is próbált keresni.
Tabudöntögetés mesterfokon
Az ember alapvetően pőrének teremtetett, a társadalmi elvárások és az általános kulturális berendezkedésünk viszont felöltöztettek bennünket, olyannyira, hogy a kevesebb, lengébb öltözet sokunkat frusztrál egy kicsit. Ma már tudom, a testképünk okozta frusztrációk mellett – amit a fürdőruhára vetkőzés jelentősen fel tud erősíteni – nem mehetünk el szó nélkül. Hiszen mindig van, akinek jobban áll a fürdőruha, akinek szebb az alakja, feszesebb a bőre, barnább, izmosabb, vékonyabb…
Tele vagyunk gátlásokkal, és – saját magamból kiindulva – előítéletekkel is.
Volt, hogy valóságos viszolygással tekintettem a meztelenkedésre, és azt hiszem, ezzel sem voltam egyedül: valljuk be, sokunknak számos sztereotípia él a fejében ezzel kapcsolatban. A meztelen test látványát azonnal a szexualitással kapcsoltam össze magamban, elvetemült, parázna dolognak ítélve a nudizmust. Tabu. Totálisan, a szó legszorosabb értelmében. Számomra is az volt, olyannyira, hogy még otthon, a négy fal között sem igazán fért bele.
Még nyár elején beszélgettünk a legközelebbi barátnőimmel, könnyed lazasággal meséltek arról, hogy a hosszú, fárasztó napok után haza érkezve
nincs is jobb, mint ledobni a textilt, és élvezni a ruhátlanság nyújtotta szabadságot.
Azt hiszem, az első meglepetés ekkor ért, mert én valahogy nem éreztem soha késztetést erre. De nagy jelentőséget sem tulajdonítottam neki, gondoltam, mindenkinek más a normális, nem is feszegettük különösebben a témát, valami mintha mégis elindult volna. A beszélgetésünket követő időszakban azonban egyre gyakrabban merült fel otthon is ez a dolog, kiütközött itt-ott az ezzel kapcsolatos szorongásom. Noha én nem láttam(be), hogy a testemhez való negatív viszonyulás egy leküzdésre váró feladat számomra, aki velem él, igen.
Így történt, hogy az amúgy is kempingezősre tervezett nyaralásunk során egy napot naturista kempingben töltöttünk.
Ezen a helyen az emberek nemtől függetlenül ugyanolyan természetességgel voltak jelen egymás társaságában meztelenül, mintha mindenki ruhát viselt volna. Mindenki az általa választott kemping-parcellán pihent, beszélgetett, iszogatott, csakúgy mint bármelyik másik kempingben, csupán ruha nélkül tették mindezt.
Meztelenség ≠ szexualizálás!
Mondanom sem kell, a kezdeti döbbenetből alig bírtam felocsúdni, ha valami, ez aztán nagyon komfortzónán kívüli volt számomra. Az első percekben a földet bámultam leginkább, nem is értettem, mit keresünk itt, nem kevés okot adva ezzel a – laza, elfogadó, a helyzetet a világ legtermészetesebb dolgaként felfogó – férjemnek a derülésre. Az ő hatására s az idő teltével lassan kezdtem felszabadulni, s kislányos zavaromból helyrepofozódva aztán egyre inkább azon kaptam magam, hogy kezdem megtalálni a békét a saját külsőmmel, és a bennem lévő előítéletek a gátlásokkal kézen fogva szépen lassan távozni kezdtek. Megértettem, hogy - a társadalmi norma által bennünk kialakított képpel ellentétben - a meztelenség teljes mértékben elvonatkoztatható a szexualitástól, itt az emberek nem egymással vannak elfoglalva.
Ez nem egymás bámulásáról szól, itt mindenki egyforma, nincs külcsín, anyagiasság, csak emberek vannak, a maguk természetes mivoltában.
Emberek, akik kiszabadultak a hétköznapok taposómalmából, szabadságra vágynak, s ebben a formában találják meg. Emberek, akik néhány napra megszabadulnak a kötöttségektől, az általánosan elfogadott normáktól, ideológiáktól, aztán a hétköznapokba visszatérve, azoknak megfelelően élnek tovább, ugyanúgy mint mindenki más. Emberek, mindenféle korosztályból: öregek, fiatalok, sőt… családok, gyerekekkel. Az általánosan elterjedt téves nézettel ellentétben,
nem erotikától túlfűtött fertő egy ilyen közösségi tér, hanem egy szigorú szabályok szerint működő rendszer,
olyan hely, ahová mindenki szabad döntés szerint érkezik. Ruhát a kemping területén nem visel az ott tartózkodók nagy része, ha valaki mégis úgy érzi magát komfortosabban, az sem baj. Egyébként estére már sokan döntenek a felöltözés mellett. Ezeken a helyeken fotózni szigorúan tilos, minden a leghétköznapibb módon működik, csupán ruhát nem viselnek az emberek. Tudom, ez már önmagában nem éppen hétköznapi, de az ember ott annak érzi, ez pedig elképesztő energiákat képes felszabadítani.
Vetkőzni – fizikailag és szellemileg egyszerre
Nem mondom, hogy ezek után csupán ilyen helyekre szeretnék menni, továbbra is közelebb áll hozzám a normál, fürdőruhás nyaralás. Ugyanakkor azt sem mondom, hogy utoljára fordultam meg ilyen helyen, hiszen nagy hatást gyakorolt rám, több szempontból is. Egyrészt önmagam elfogadásában léptem egy hatalmasat előre, másrészt örökre emlékezetessé tette a nyaralásunkat, hiszen ismét olyan dolgot éltünk meg közösen, amiből tanultunk – és az utazás lényege számunkra pontosan ez. A gyönyörű helyek, a gasztronómia és más kultúrák megismerése mellett nagyon fontos, hogy tapasztaljunk meg olyan dolgokat, amelyek formálnak bennünket, az élethez való hozzáállásunkat, alakítják a rossz berögződéseinket, tabukat döntögetnek, és új látásmódot adnak. Most pontosan ez történt, hiszen a ruhákkal együtt vetkőztem le a gátlásaimat, a szorongásaimat, a bennem élő sztereotípiákat és a régi, káros berögződéseket, hála annak, aki folyton kimozdít a kényelmes, megszokott hétköznapiságból. Aki olykor jobban ismer engem, mint én saját magamat.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Szexi vagyok... és kész!
Az énkép és az önértékelés fogalmát számtalanszor használjuk hétköznap is. Beszélünk a kamaszok énképéről, olvasunk a pozitív önértékelésről, az énkép erősítéséről, érezzük önmagunkon és viselkedésünkön, hogy mindez összefügg szorongásainkkal, teljesítményünkkel, összehasonlítjuk a női énképet a férfiakéval, levonva a következtetést: a nők szinte soha nincsenek önmagukkal megelégedve. A megfelelő önértékelés és a pozitív énkép hatással van szakmai sikerünkre, szociális kapcsolatainkra, a jóllét megélésér
