A Hargita Megyei Tanács mélyszegénység munkacsoportjának koordinátora hisz abban, hogy hosszantartó munka révén a székelyföldi cigány közösségek is méltóságteljes életet élhetnek, (népi) kultúránk szeretetét oltja a fiatalokba, látványos sikerrel.
Hemingway szerint ő volt a legszenzációsabb nő, akit valaha látott. Alig semmiben táncolt, énekelt a párizsi kabarékban, aztán a második világháborúban választott hazáját, Franciaországot segítette a németekkel szemben, elismerésül a legmagasabb háborús kitüntetéseket is megkapta. Később Amerikában Martin Luther King mellett mondott beszédet, aktívan küzdött az emberi jogokért. Budapesten a húszas évek végén csak próbaelőadás után állhatott a nagyközönség elé. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. decemberi la
Erdélyi identitásunk egyik velejárója, hogy „másnak”, a többségi léthez képest különbnek látjuk magunkat. Nekünk, kisebbségieknek egy kicsit több van: egy kicsit több belátásunk, egy kicsit több kihívásunk. egy kicsit több nehézségünk és talán egy kicsivel több összetartozás-érzésünk. Ebben a hangulatban hol észrevesszük, hol nem, hogy van, aki hozzánk képest is „kisebbségi”, van, akikhez képest mi vagyunk a „domináns többség”. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. decemberi lapszámában jelent meg.)
Egyszerre több szociális projektben is dolgozik, több helyszínen is. Meg ott van még a család, a legkisebb gyerek másfél, a nagylány pedig hétéves. A székelyföldi cigány közösség ügyét tűzte zászlajára. Harmincéves munkaterv, de az is lehet, hogy ötven.
Bizonytalan és zavaros periódust jelentenek a tinédzserévek mindenki életében, hisz ekkor kezd kialakulni az önazonossága, ekkortájt kezd átlépni gyermekkorból felnőttkorba. Különösen nagy a nyomás egy serdülőn, ha kezd ráeszmélni, hogy valószínűleg a saját neméhez vonzódik… Mássága felismeréséről és fokozatos elfogadásáról mesél egy olvasónk – név nélkül, még az okoseszközök előtti időkből.
Erdélyi magyarokként hajlamosak vagyunk magunkat „másnak”, különlegesnek tartani, és nehezünkre esik belátni, hogy gyakran mi vagyunk azok, akik kizárnak: felmérések szerint a romániai magyar kisebbség 52 százaléka nem fogadná el, hogy szomszédja roma nemzetiségű legyen. A mássághoz való viszonyunkról írtunk a decemberi Nőilegben, és ennek kapcsán folytattunk izgalmas beszélgetést Kiss Tamás szociológussal, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatójával.
Miért irritál sokakat a másmilyen kinézet, bőrszín, gondolkodás, nézet, viselkedés, életmód, vallás, érdeklődési kör? És most nem a nagy trendekre, aktuális ideológiai hullámokra gondolok, csupán a mi kis környezetünkre. Sokszor még az úgynevezett magunkfajták között sem tudunk elfogadóak, toleránsak lenni. Szinte nincs olyan család, amelynek ne lenne fekete báránya, akit megbélyegeznek, valamiért képtelenek elfogadni, megérteni, vagy őszinte segítséget nyújtani neki, ha szükséges.
Minden szülő életében eljön az az időszak, amikor először el másra kell bíznia csemetéjét. Lehet szó csupán heti néhány alkalomról, egy-egy estéről vagy akár egész napos felügyeletről, fontos, hogy olyan személyre bízzuk gyermekünket, akiben megbízunk.
A falu Mári nénijére maradéktalanul igaz, hogy ami a szívén, az a száján. Ellenállhatatlan, már-már beteges kényszert érez, hogy mindig mindenről véleményt nyilvánítson, lehetőleg azonnal, kérdezetlenül és kendőzetlenül.
Amikor hűtőszekrényünk még nem volt, forró nyarakon a kútba engedtük le kötélen az edényt, vagy a hátsó pince legsötétebb sarkában helyeztük el, amit későbbi fogyasztásra szántunk. De ma már nincs szükség se kútra, se pincére, még kamrára sem...
Ha a pap néni ezt is megdicséri, összetépem – mondja vallásórán egy elsős, miközben elém nyújtja füzetét. Ügyes vagy! – mondom, de… lehetnél ügyesebb is, ha adnál magadnak időt, hogy elképzeld, ahogyan a folyó nádasába helyezik a kosarat a kis Mózessel.
– Na, helló, csajok! Mizújs veletek? Huh, képzeljétek, kibuktam teljesen a tegnap. Van egy fickó, aki egy ideje már stíröl. Összefutottunk párszor az utcán, meg múltkor a koncerten, és észrevettem, hogy követ végig a szemével. Izgi volt, na!
Még negyvenkilenc nap a nyaralásig. Te jó ég, ezt nem lehet kibírni. Hőségriadó van. Huzat okozta beltéri ajtócsapódások törik meg a légkondi idegesítően monoton zakatolását. A munkamorál takaréklángon vánszorog, állandó a melegre való panaszkodás.
A végtisztességtevő menetet nálunk a zászlóvivők vezetik. Rendszerint négyen vannak. Amennyiben a halott nő, a zászlóvivők nők, amennyiben a halott férfi, a zászlóvivők férfiak. Őket követjük mi: lelkész, énekvezér, gondnokok.
Kellemes, halk zene szólt, és meglepően sok kisgyermek szaladgált, bójázva a pincérek között. Rövidesen egyértelművé vált, hogy ez egy óvodai ballagási ünnepség. Óvodai ballagás, ízlelgettem akkor. Ott, akkor, gyermek nélkül, fiatalon.
Örs fiam, a maga négyévnyi élettapasztalatával, olyan bölcsességeket tanít nekünk, amelyek mellett a több száz oldalas önsegítő könyvek vagy a klasszikus mélylélektan elméletei erőtlen magyarázkodásoknak tűnnek csupán.
Hársfavirág illata tölti be Erdélyt. Édesen és lágyan ölel át, megbabonáz, átjárja testem, lelkem. Ráhangol a bizalomra. Harminc évvel ezelőtt is ráhangolt, segített kiszakadni a földhözragadtságból, megkeresni helyemet a világban.
Lelkész vagyok, három hete váltottam egyházközséget. Tizennégy éve foglalkozom gyerekekkel. Életem a jó és rossz köré épül. Sorsokat hallgatok, összefüggéseket keresek, hogy választ tudjak adni arra a kérdésre, hogy miért éppen az történik velünk, ami.
Amikor a férfi főz – valójában ezt nem is kell tovább ragozni: erdélyi férfiakat kértünk fel, osszák meg a Nőileggel egy-egy kedvenc receptjüket. Ám nem alkalmi konyhakontárokról van szó, hanem olyan pasikról, akik rendszeresen, örömmel és jól főznek.
Kerti parti, családi ünnepség, vagy csak egy átlagos nyári este mind izgalmasabb lehet egy különleges, ínyenc jeges itallal. Jégkockákat behűteni, shakert elővenni! Indul a koktélbár!
Már a faluban úgy igazítanak útba, hogy „Zsófiék otthona egy szokatlanul magas, csűrszerűen meredek tetejű ház, könnyen megtalálják”. A kékre festett, hagyományos lak nem tűnik ki a Kolozsvárhoz közeli falu képéből, bájosan rusztikus.
Sokáig nem értékeltem az egrest. Az epret lestük folyton, szemenként szedtük, ahogy érett. Majd a ribizlit, de a málnát vártuk a legeslegjobban, mert abból kevés volt. Az egres mindig csak statiszta volt a konyhában.
Van már bakancslistád? Tudod, azon dolgok sora, amelyet az ember meg akar még tenni hátralevő élete során, mielőtt „feldobná a bakancsot”. Ha nincs, épp ideje elkezdeni írni egyet. Ha nem másért, hát azért, hogy felírhasd rá Toszkánát.
A lakásfelújítás talán legyorsabb és leghatékonyabb formája a meszelés, újrafestés: egy-két jól megválasztott, stratégikus szín teljesen felfrissítheti otthonunkat. A megfelelő színek megfontolt kiválasztása azonban nagyon fontos.