Nagy sebességgel és ügybuzgalommal robogunk…, de hova is? Mik a céljaink és milyen eszközöket választunk az elérésükhöz?
Az elmúlt hetek, intézkedések arra kényszerítettek minket, hogy lefékezzünk. A járvány kezdete egybeesett a Nagyböjt kezdetével, s ha akartuk, ha nem, kemény lemondást követelt tőlünk.
De a lemondás sosem cél önmagában, hanem lehetőség, hogy félretéve sok mindent, amiről azt gondoljuk, hogy feltétlenül szükséges, jobban kapcsolódjunk ahhoz, ami igazán lényeges. Mindnyájan lehetőséget kaptunk arra, hogy ráérezzünk, ki és mi lényeges számunkra, és ehhez igazítsuk az életünket.
Egy másik de Mello történetben a hívő ember a szokott időben szentmisére megy, és megütközve tapasztalja, hogy a templom zárva van. Az ajtóra cédula van ragasztva:
„Itt vagyok kint. Jézus”
Fáj, hogy a biztonság érdekében a templomok zárva maradnak. De lehetőséget kapunk arra, hogy találkozzunk Jézussal, aki itt van kint… vagy itt van bent, a szívünkben. Nem ez a keresztény élet lényege, hogy ne csak vasárnap egy órán keresztül figyeljünk rá, hanem felfedezzük őt a hétköznapokban, és a másik emberben. Most megtanulhatjuk megszentelni a helyet, az időt, és a kapcsolatainkat, amelyben élünk.
Ebben a rendkívüli helyzetben nagy figyelemmel követjük az egészségügyben zajló eseményeket. Hogy ez az alulfinanszírozott és nagy személyzethiánnyal küzdő rendszer eddig is annyira működött, amennyire, az leginkább azoknak az egészségügyi dolgozóknak köszönhető, akik az idegsejtjeiket adták és a szívük vérét tették bele, hogy a rendszert működtessék.
A mindennapokban sok kritika fogalmazódott meg velük szemben, arról kevesebb szó esett, hogy ezek az emberek milyen struktúrák és körülmények között próbálják meg napról napra kihozni az adott helyzetből, amit lehet. Most az egészségügyi rendszer hiányosságai nagyon megmutatkoznak, de remélem a bennük dolgozó emberek csendes hősiessége, embersége, kitartása is.
Hiszek abban, hogy az élet élni akar, és remélem, hogy egymást segítve, kreativitással és szívóssággal átvészeljük ezt az időszakot, és megerősödve kerülünk ki belőle.
A világ már nem lesz teljesen olyan, de valószínűleg alapvetően más sem, mint amilyennek eddig ismertük, a köztünk levő kapcsolatok azonban megerősödhetnek, az önmagunkhoz való viszonyunk is megváltozhat és ettől a közvetlen környezetünkben élhetőbb lehet az élet.
