Ebben az évben sok kérdés került előtérbe személyes szinten, hiszen az életem feléhez jutottam. Ehhez a korhoz már egy ideje mindenféle konkrét változásokat csatoltam, és úgy képzelem, hogy valamilyen szintű vízválasztó, fordulópont lesz. Persze,
sehol semmi változás személyi szinten, csak a világ rázkódik körülöttem.
Gyermekkoromban rettegtem ettől a kortól, valahogy nyugdíjas korként kezeltük, csak nagy sokára változott át bulis fiatallá. Hogy még alig élt a friss negyvenes. És még mi minden várhat rá.
És mégis, talán nehezebben gyógyul ki egy buliból, jobban ügyel a rendre, nyavalyái és rigolyái, jó szokásai és kikötései vannak. Ultimátumok sora vezérli. Egyre kevesebb barátja, elvekben hű társa is nagy ritkán. Pénze hol van, hol akadozik, javai már elkezdtek lenni, de már nem annyira fontosak. Vagy inkább természetes, hogy legyenek. És amúgy is, a gyermekek kapnak elsőként mindent.
Amíg az én zoknim lyukas, a fiam márkás fülhallgatóval hallgatja a zenét, nehogy ciki legyen.
Már az sem teher, ha minden nap mosni kell, sőt, ha idegen ruhatárat tennél a szennyesbe, észre sem venném, annyira rutinos tevékenység. A régebbi feminista kijelentés, miszerint nem fogom a gatyáját mosni, szépen elveszti létjogosultságát: tényleg mindegy, hogy ott van vagy nincs. Nem számít.
A friss negyvenes nagy csapásokkal küszködött már eddig, lassan felismeri a kellemetlen helyzeteket, kikéri magának a tiszteletteljes beszédmodort, és kimondja a kellemetlenségeket. Nagy baja már nem lehet, ha mégis, hatalmas a világ, mindenki meg kell keresse a megfelelő helyet magának. Néha kiáll magáért, többször, mint korábban. Ha bolond, jól van így, ez ő.
Friss diplomásként a fiatal elindul az útján, betervezett jövővel, pontos célokkal, jól meghatározott pályával, konkrét elképzelésekkel az élete minden területére vonatkozóan.
Friss negyvenesként már legalább kétszer odavágott az élet, jó mélyre, pályát, tervet, várost, társat, elveket, sorrendet és még mi mindent nem változtatott.
Életcélt, programot, naponta többször is, hogy minden beleférjen, és talán még élvezni is lehessen az életet.
Megjöttek a ráncok, az ősz hajszálak, átrendeződött az arcod. Újra meg kell szoknod ezt az új arcod, ezt az új éned. Mostanra látszik csak meg rajta mindaz, amit eddig kivittél. Ez az az érzés, amit talán először érzel magaddal kapcsolatban, hogy
jól van így, megtettem, amit megtehettem, harcoltam, karmoltam, kacagtam, szerettem, táncoltam, sírtam és ütöttem a falat, gondoltam gyilkosságra.
Egy fél élet alatt leéltem három teljes életet. Megérdemlem, hogy mostantól kezdve az élet mosolygós részét kapjam meg. Persze, nem minden nap, csak a lehetőségekhez mérten. Azt remélem, hogy mostantól leszek olyan bölcs, hogy a kolonc típusú helyzeteket útjukra engedem, képes leszek arra, hogy nem fojtogatom magam olyasmi elfogadásával, ami nem felel meg az elvárásaimnak. De legalább, mindenképpen törekszem erre. Ebbe az irányba haladok.
Most már nem minden kellemetlenségre reagálok hangosan, csak talán minden harmadik-negyedikre, a többit mosoly kíséri, és szánalom, hogy szegény, megrekedt, még hosszú út áll előtte. És
azt hiszik, hogy megadtam magam, holott csak megválogatom a harcaimat.
Így is megfojtanak. Csak idővel sikerül majd mindent letenni.
Számomra fontos, hogy a gyermekeim egészségesek legyenek. Fontos, hogy kellemes környezetbe érjenek haza, és nyitott legyen a helyzet arra, hogy könnyedén beszélgessünk egymás ügyeiről. Hogy jókat együnk együtt.
Fontos, hogy szép környezetben, harmonikus tárgyakkal vegyem körbe magam, mert így öröm kerül a mindennapokba. Fontos, hogy a körülöttem lévő anyagok természetesek legyenek, mert csak így tudom igazán kényelmesen elengedni magam. Sok növény vegyen körül, és rendezhessem a kertemet.
Fontos, hogy az erőmet, a tettvágyamat olyan ügyekbe fektessem, amelyeknek értelme van, képviselni tudjam azokat az értékeket, amik vezérelnek. Ami ezt nem tudja adni, onnan el kell mennem.
Sokszor fájdalmas, néha érthetetlen, hiszen jól voltál benne – mondják, de sajnos az nem én voltam. Más könnyedén, én kínlódva teszem.
Fontos, hogy néha egy jó pohár bor mellett önfeledten röhögjek, vagy netán sírjak egy jó barátnő társaságában, fontos, hogy érdeklődő, kíváncsi maradjak, és hogy akkor tudjak támogatást nyújtani, amikor arra szükség van. Hogy tudjak dicsérni, és dicséretet fogadni is. Mi más kellene? Világbéke talán. Most aktuális.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Egyedülálló anya pénzügyei – Kell a nyugalomhoz, de elfogadható áron
Elég sokunknak napi gondja, hogy a pénzt megoldja, beossza, jusson elegendő, amire szükséges. Lehet egyáltalán annyit keresni, amennyi kell egy családnak, vagy marad mindig a havi újratervezés, amiből valami mindig kimarad?
