Az emberek már szürkületben elhagyták az utcákat. A Nemere komiszul hideg szelével szemlélődve végigsuhant a kertek alatt, a sikátorokon, ezért mindenki melegségre vágyódva visszahúzódott otthonaiba. A házak falai jégvirágokat neveltek csatornáikra és néhány ablakszemre, amit nem fűtött belülről az otthon melege.
A hóemberek dacolva vigyázták a februári éjszakát. Az előrejelzések többhetes hideget ígértek nekik. A városok és falvak hideg hóemberek uralta világgá változtak.
De a fehér óriások nem törődtek ezzel. Boldog büszkeséggel viselték a repedt-zománcos fazékkalapokat, fagyos répaorrokat, szeretettel kötött gyereksálakat. S mikor a szél átviharzott a játszótereken, udvarokon, ág- vagy seprűkezükkel oda-odaintettek az éjszakának, hogy készen állnak egy új nap reményteljes közeledtére.
Az elcsendesült reggel belopódzik az ablakon, és kicsalogatja az álmos iskolatáskákat. A járdák tükörcsúszdáin végigsikló gyermekektől töltekezik aznapra. Délután, ha előkerül a korcsolya vagy szánkó, hócsatározással a felnőttek is visszacsatangolnak a gyermekkorukba, Február-nagyapó pedig szelίden leküld néhány kövér hópihét, hogy felfrissίtse a játékkedvet, és mosolyt csaljon a begubózott hangulatú emberek arcára, a befagyott lelkekbe.
A Február bizakodó öregapó. Hiszi, reménykeltő sugarakkal hozza már valahonnan a távolból a jó Tavasz szebb napok és jó emberek ίgéreteit.
Élete minden részét átszövi a népzene. Apaként, férjként és tanárként is igyekszik helytállni, amellett, hogy a Tokos zenekar sikerei újabb és újabb fellépésekre szólítják el. Egyszerre él a szenvedélyének, épít közösséget és tartja egyben a családját.korábban írtuk
Vajas Albert: Otthon tanulok a legtöbbet
