„December 7-re várom a karácsonyi anyagot!”, „Tudod küldeni december 8-ig az ünnepi riportot?”, „Hangulatos, vidéki anyag legyen, szenteste megy le a tévében” – egymás után jönnek a mailek már novemberben. „Rendben, forog” – megy a standard válasz, pedig tudom, nehéz lesz. Nehéz lesz idén is már december első napjaiban lejátszani a karácsonyt, levágni a tévés disznót, szerezni egy asszonyt, aki négy héttel korábban megfőzi a karácsonyi töltelékes káposztát, kölcsönkért füstölt gömböccel – merthogy még le se vágták a disznót.
Önkormányzatok, önkormányzati szervezetek kapnak ilyenkor észbe: maradt egy kis pénz, még idén el kell költeni. Meg tud lenni ez és ez még decemberben? Ami december tizenötödikét jelent mindenhol, mert hát tizennyolcadika után kezdődik a jól megérdemelt közalkalmazotti szabadság. Így alakul hát az utóbbi években, hogy
december első két hetében megesszük a karácsonyi „tőtelékest”, megnézzük a félig se kész Betlehemet, eléneklünk egy-két karácsonyi dallamot – óriási hajtásban, idő előtt.
Nem sokkal ezelőtt forgattunk egy székelyföldi faluban, ahol a polgármester nem kért szót. (!) Nem akart mindenáron benne lenni a tévében. Mint magyarázta – kamerán kívül – az adventi hajnali misék a lélek belső bugyrait simogatják, számukra a közös lelki megélés negyven perce, a karácsonyra hangolódás elmaradhatatlan része. A zsúfolásig telt templom a közösség igényét és erejét mutatja ilyenkor. Ha ez benne lesz a riportomban, nem hiányzik belőle az ő „okoskodása” – indokolta akkor. Gondolatban (betlehemi) csillagos tízest adtam neki, kiválóan adott át valamit az ünnep lényegéből. De rohanni kellett tovább, délután már másik (és harmadik, negyedik) anyag forgott.
Ilyenkor decemberben
Sokan ki vagyunk nyiffanva ilyenkor, decemberben, minden papírügyet, adót, könyvelőt, trezort szeretünk elintézni az új év előtt. Karácsonyra meg rongyként bugyogunk a kanapéra, de jó, hogy végre ünnep! Évek óta pizsamás napokat kérek az Angyaltól. Idén azonban várhatóan mégsem tudom pizsamában tölteni az ünnepi három szabad napom.
Ilyenkor – de csakis ilyenkor – irigylem kicsit a kilenctől ötig dolgozót.
Az év végi hajtásban hasonlóan kifáradt jó barátom balesetezett néhány napja, egy nappal korábban panaszolta, nem bírja ezt az iramot. Az élettől néhány hónap pihenőt kapott.
Miért csak balesetek és betegségek tudnak megállítani a rohanásban? Tényleg ennyire erős jel kell, hogy visszavegyük a tempót?
Vagy ti már mindannyian lelkileg hangolódtok Jézus születésére, s már dobozokban szárad a gyerekekkel együtt sütött mézes pogácsa, s a kamrapolcon sorakozik az otthon készült, rózsaszín habcsók? Úgy, ahogy az IKEA-díszletben lefotózott karácsonyi fotókon látom?
Mielőtt még késő lenne – határozom el ilyenkor – kikapcsolt és offline leszek, pihenni fogok idén karácsonykor. De hol vannak még azok a boldog, semmittevős szép napok??!
Kitartás, munkamániás sorstársak: előbb vagy utóbb, de idén is lesz karácsony!
(És ebben a percben megint feldobott a Facebook egy példásan viselkedő gyerekekkel elkészített, lisztfelhő és civakodás nélküli, cukormázas, tökéletesnek látszó mézeskalácsot.)
Friss lapszámunkat alább kérheted:
