Sosem érdekel senki súlya, a magára akasztott rongyai márkája, hogy kajlák a fülei, az orrnyerge horgas, sminkel, mivel díszíti vagy épp rejtegeti vonásait a világ vizslató tekintete elől: nem fontos. Tényleg. Legigényesebb gyönyörűségek közül is kerülhetnek ki sorozatgyilkosok, emberi kapcsolatot kirakatra nem lehet alapozni.
Mindettől elvonatkoztatva, látni mégis látok, és legyen szó nőről, férfiról, csecsemőről vagy épp kistalicskáról, ha valami olyat pillantok meg, ami szememnek kedves, azt megnézem magamnak, lehet, meg is bámulom. Jószerivel közlöm is. Kirobbanó örömmel szólítottam le a zöldségesben a korábban csak interneten látott hölgyeményt, mondjam el neki, hogy szerintem ő a városunk legszebbje. Meg sem gondoltam, hogy ez egy kiló pityókával a kezében akár zavarba is hozhatja. Persze, hajlamos vagyok ugyanezt megtenni pasikkal is, nem sokat elmélkedve azon, hogy egy hasonló kijelentésem mögé belemagyarázhatnak bármit.
Simán kimondom, ha úgy ítélem, hogy szép a szeme, vagy olyan a mosolya, hogy fogkrém-reklámokból is élhetne, mint ahogy a zsiráfban is gyönyörködöm, de mégsem akarom azt sem hazahozni a panelbe, és megtartani.
Nekem már fel sem tűnik, annyira rutinosan tolom.
Többször láttam, hogy döbbenten fogadják a hasonló kijelentéseim, szélesebben mosolyognak, de tucatszor értem el spontán megjegyzéseimmel, hogy a legderekabb alfahímek is fültől bokáig vörösödtek. Nemrégiben hívta fel a figyelmem az egyik kedvenc szépszemű kollégám arra, hogy bár ő roppant mód élvezi a megszólítást, de az is normális számára, hogy valaki kislányos zavarba esik ettől, hiszen
a székely férfiaknak nem igen bókolnak, nem ehhez vannak szokva.
Ezzel a mondatával érte el, hogy napokig elmélkedtem, hogy vajon tényleg nem szokás, egyáltalán szabad-e? Én csinálom, de nem kellene inkább elhallgatnom? Gyorsan készítettem is egy számomra reprezentatív, de természetesen semmiféle valódi statisztikai értékkel nem bíró felmérést: harminc férfi ismerősömet kérdeztem meg erről, hogy is van ez? Szinte fénymásolták egymás válaszát:
a férfiak bókolnak, mert úgy illik, de egyikük sem igazán volt a „befogadó” oldalon.
Nem igazán tesznek a férfiak külsejére megjegyzést, ha pedig elvétve mégis, akkor jószerivel csak olyan esetben, amikor a hölgyeménynek van hátsó szándéka is. Emiatt, ha nagyon ritkán valaki elejt egy bókocskát, szkeptikusan fogadják. Ugyanakkor azt is kiderítettem tőlük, hogy a szép szemükre, a fazonra nyírt szakállukra vagy épp a bugyiszaggató hangjukra tett megjegyzéseim elsőre meglepték, de feldobták a napjukat, és bár már tőlem megszokták, általánosan is jólesik, ha kapnak egy kis figyelmességet. Csak úgy.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Békesség bennünk
Igent mondunk a békére! Mi mást tehetnénk? Nem lehet egészséges életet élni állandó konfliktusban, harcban, agresszív környezetben. Akkor sem, ha a temperamentumunk hajlamosít erre.
