Ha te is úgy gondoltad eddig, hogy a jóga nem neked való, nem vagy képes a sokszor lehetetlennek tűnő pózokat megvalósítani, vagy éppen azt érzed, hogy messze áll tőled a spiritualitás, akkor ez a cikk neked készült. Farkas Kinga jógaoktató oszlatja el a jógával kapcsolatos kételyeket.
2023. augusztus 16., 09:59
- Számodra mit jelent a jóga?
- Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom, akkor azt mondanám, hogy egy olyan mozgásformát jelent, amely úgy testileg, mint lelkileg kioldja a feszültséget belőlem. Az életem egy bizonyos pontján azt éreztem, hogy összecsapnak a hullámok a fejem fölött. Kilátástalannak láttam a helyzetemet, önértékelési zavarokkal küzdöttem, és ekkor jött a jóga az életembe. A jóga számomra a saját testemmel való kommunikáció eszköze, hiszen a szervezetünk folyamatosan próbál jelzéseket adni számunkra, csak a mai rohanó világban nehéz meghallani és értelmezni ezeket.
Több évig Nagyváradon éltem, ahol Csepregi Janka-Zsófiának köszönhetően volt lehetőségem megismerni, megtanulni a jóga eszközeit, és megtapasztalni jótékony hatásait. Mai napig is hálateli szívvel gondolok rá, hogy megmutatta számomra ezt a varázslatos világot. Viszont, ha már segítőkről, mentorokról beszélünk, akkor mesteremet, dr. Őrlős Gábort is szeretném megemlíteni, hiszen ő az, akit mai napig is lelki vezetőmnek tartok.
- Hosszú út vezetett el addig míg jógaoktató lettél. Mi mindennel foglalkoztál ezelőtt?
- Először is fontos megemlítenem, hogy filozófia szakon végeztem, viszont már az egyetemi éveim alatt tudatosult bennem három dolog: nem akarok tanítani, semmilyen formában nem szeretnék gyerekekkel foglalkozni, illetve hogy nem költözöm haza a szülőfalumba. Ahogy az lenni szokott, az élet úgy is úgy alakítja a dolgokat ahogyan nekünk a legjobb, így ma már többek között gyerekjóga órákat tartok, és tizenötév után hazaköltöztem egy időre Pettyénre, szülőfalumba. Foglalkoztam lakásétterem üzemeltetéssel, kézműveskedéssel is, de egyszer csak megszólított a belső hangom. Nehéz szavakba önteni, de éreztem a hívást arra, hogy hazaköltözzek. Annak idején gyakorlatilag elmenekültem az otthoni problémák elől, így már felnőtt fejjel úgy éreztem, eljött az ideje annak, hogy rendezzem a gyökereimet. Mindezeket csak azért mesélem el, hogy a kedves olvasó tisztább képet kapjon arról, hogy a jóga milyen belső, mély problémákat hozhat felszínre, és egyúttal milyen új energiákat szabadíthat fel. Gyakorlatilag másfél éve vagyok hivatalos jógaoktató, de már úgy érzem, hogy végre megérkeztem a helyemre.
- Jelenleg Nagykároly és vonzáskörzetében érnek el mindazok, akik szeretnék kipróbálni a jógát. Hogy alakult úgy az életed, hogy végül ezt a várost választottad életteredül?
- Konkrétan a Nagykárolyba való költözésen története is egy kicsit megmagyarázhatatlan, szinte sorsszerű, ugyanis egy ottani látogatás során, ahogy megpillantottam a kastélykertet bevillant, hogy én itt fogok jógaórákat tartani. Természetesen akkor elhessegettem ezt a gondolatot. Aztán szintén a költözést megelőzően egy nagykárolyi kiadó ingatlan hirdetését láttam a neten, viszont mivel akkor nem volt aktuális a dolog számomra, teljesen belefelejtettem. És mit ad Isten, a költözésemkor pontosan azt az ingatlant sikerült kibérelnem. Ma már pedig a melegebb időszakokban a nagykárolyi kastélykertben tartok szabadtéri jógaórákat, és abban a lakásban élek, amelyről már évekkel ezelőtt is azt tartottam, hogy csodálatos. Talán erre mondjuk azt, hogy nincsenek véletlenek.
- A nyári jógatáboraid is népszerűségnek örvendenek a nők körében. Mit tapasztalsz, a férfiak nem eléggé nyitottak ehhez?
- A táborok elsősorban nőknek szólnak, így nem is véletlen, hogy férfiak nem vesznek részt, viszont már érkezett kérés azt illetően, hogy akár a párjukat magukkal hozhassák a hölgyek. Abszolút nem is zárkózom el ettől az ötlettől, viszont azt látom, hogy sok férfi még nem érkezett meg arra szintre, hogy merjen a saját érzéseivel, lelkével foglalkozni. Bízom benne, hogy ez idővel változni fog. A táborokba leginkább azok a hölgyek jelentkeztek, akik az alap csapattagjaimnak számítanak, így magától értetődő volt az oldott, meghitt és bensőséges hangulat. A fantasztikus vegetariánus ételek édesanyám, Farkas Ági keze munkáját dicsérték, amelyért nagyon hálás vagyok. A hangulatfotók felelőse pedig Marián Tímea volt. Köszönet neki.
- A portfóliódban a sokak által ismert jóga mellett idősek számára székes jógát, valamint gyerekjógát is oktatsz. Mesélj ezekről a módszerekről!
- Számomra mindigis nagyon fontos volt az önfejlesztés, legyen szó önismereti módszerek megtanulásáról vagy éppen a szakmai életben való előremenetelemről, ezért igyekeztem olyan jógatípusokat megtanulni, amelyek specifikusan egy adott célcsoportnak szólnak. A székes jóga például elsősorban az idősebb korosztálynak ajánlott, de ugyanakkor mindazok számára, akiknek a térdelés, négykézláb állás, vagy bármilyen fekvő pozíció egészségügyi okokból nem megengedett vagy nem ajánlatos. Ennek a módszernek köszönhetően azok számára is elérhetővé tudom tenni a jóga jótékony hatásait, akik nem tudnák az általános jógában elterjedt ászanákat megoldani.
Ugyanezen gondolatmenet mentén a gyerekjógát is elkezdtem megtanulni. Bár még rengeteg dolog van, amiben fejlődnöm kellene, mégis azt tartottam szemelőtt, hogyha gyerekek számára megtanítom ezt a módszert, akkor van esély arra, hogy egészségesebb lelkűletű felnőttekként alakíthassanak a világon. Nem is gondolná az ember, hogy már ilyen fiatal korban milyen rugalmatlanok, mennyire kötött izomzattal rendelkeznek a gyerekek. A gyerekjóga gyakorlatilag a játékosságtól másabb a felnőtt társához képest. Sok esetben a megérzéseimre hagyatkozom, és olyan gyakorlatokat végzünk el a kis csapatommal, amelyekre nekik akkor és ott szükségük van. Azt érzem, hogy én néha csak a teret tudom megteremteni, a többi munkát mindenki a maga szintje szerint teszi hozzá.
Legyen szó felnőtt-, idős- vagy gyerekjógáról a lényeg a közösség megtartó erejének megtapasztalása. A másik nagyon fontos dolog az érzelmek szabad megélése. Az én csoportjaimban mindent lehet a hatalmas nevetésektől kezdve a kiabálásig, az öleléseken át a sírásig. A visszajelzések alapján pontosan emiatt is járnak hozzám sokan, mert biztonságban érzik magukat, nincs ítélkezés, és állandó fejlődést tapasztalnak.
- Ha már a visszajelzéseknél tartunk: milyen változásokról számolnak be azok, akik jógázni járnak hozzád?
- A gyerekjóga órákon, de sokszor a felnőtt csapatokkal is hálaadással kezdjük az órákat. Ezáltal sokak fejében tudatosul az, hogy mennyi öröm és boldogság veszi őket körbe. Sajnos mindannyian hajlamosak vagyunk kissé borúsabbnak látni a helyzetünket, mint amilyen az valójában. Az ehhez hasonló gyakorlatokkal igyekszünk kinyitni a lelkünket, és félretenni a hétköznapi robotolás okozta terheket. Óra közben is van rá példa, hogy szólok a vendégnek, hogy ne a vacsora alapanyagait jegyzetelje a fejében, hanem érkezzen meg a jelenbe. A visszajelzések alapján mind a hálaadás, mint a jelen pillanatok megélésében fejlődéseken mennek keresztül a vendégeim. Mindig mondani szoktam, hogy neked kell megdolgoznod azért, hogy jobban legyél, és a jutalom nem marad el.
A jóga testi szinten alkalmas az izomtónus kialakítására, építésére. Sokkal rugalmasabbak, hajlékonyabban leszünk ennek a módszernek köszönhetően. Ugyanakkor segít a légzésünk megfigyelésére, helyes kialakítására, a test és elme elcsendesítésére. Egyszóval a jóga által lehetőséget kapunk a saját testünk megismerésére.
A lelki szintű jótékony hatásairól külön cikksorozatot lehet indítani, de egy személyes példán keresztül szemléltetném. Egy huzamosabb ideig fennálló probléma volt az életemben a farizomom bal oldali fájdalma. Gyakorlatilag, amint elkezdtem minden fájdalom ellenére az úgynevezett Galamb-pózt gyakorolni, és ezáltal ezt az izomcsoportot megnyúltani, a problémám a múlté lett. Aztán, amikor lelki szinten kezdtem vizsgálni a kérdést kiderült, hogy a bal oldal problémái a nőiességhez kapcsolodó negatív megélések gyűjtőhelye. Egész életemet végigkísérte az önbizalomhiány, az érzés, hogy nem tudom megélni a nőiességemet. Egyszóval: sikerült fennebb lépnem az önelfogadás szintjén. A jógának köszönhetően ma már tudatosan foglalkozom ezzel a témakörrel, és megengedem magamnak, hogy a női minőségemet megéljem. Természetesen ez a dolog az életem más területeire is kihatással volt, hiszen a párkapcsolatom is más szintekre emelkedett.
- A lelkedhez való kapcsolódás lenyomatai mostmár kézzelfogható termékekben is megmutatkoznak. Hogyan került az életedbe a festészet, mint művészeti alkotás?
- Mint sok minden mást az életemben, úgy a festészetet, rajzolást is egy negatív megítélés fonta körbe mégpedig, hogy én nem tudok rajzolni. Mígnem 2021 áprilisában arra ébredtem, hogy a bennem lévő érzéseket festészeti alkotásként kibontsam. Először csak hobbiként indult ez a tevékenység, de ma már kisebb vállalkozássá nőtte ki magát.
Minden termékem, legyen az vászonszatyor vagy poló, más és más, nincsen két egyforma darab. Az általam készített hétköznapi használati tárgyak pont annyira színesek, mint mi emberek vagyunk. Ugyanakkor fontos kiemelnek, hogy megrendelésre nem dolgozom. Csak akkor ülök le alkotni, amikor erre elhívást érzek. Ennek a kisvállalkozásnak köszönhetően másfajta kreatív energiáimat élhetem meg, és gyakorlatilag egy lépés az önkifejezés felé.
Szívesen kipróbálnád a jógát Kingánál? Személyesen megtalálod Nagykárolyban A Fitness Club Carei teremben, vagy Kapolnyban szombatonként 10 órától. Ha nem Nagykárolyban élsz, akkor se keseredj el, hiszen online is lehetőséged van bepillantani ebbe a varázslatos világba. Kövesd munkásságát a közösségi média oldalán, hogy ne maradj le az újdonságokról.
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak