A sziklakertépítés fortélyai

„Szeretnék egy sziklakertet “– fogalmazódik meg sok kerttulajdonosban a vágy. Ettől a pillanattól elindul egy folyamat, kezdünk utánaolvasni, dokumentálódni, megkérdezzük a szomszédot, hogy ő hogyan készítette a sajátját. Bízhatjuk szakemberre a feladatot, de akár mi magunk is megtervezhetjük, megépíthetjük álmaink sziklakertjét. (Cikkünk a 2014-es Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)

Az első és legfontosabb lépés a sziklakert pontos helyének meghatározása. Vannak bizonyos porták, melyek nem egyenes, sík területen fekszenek, így ezek esetében sokkal könnyebb a tervező dolga. Szebben mutat egy teraszos, domboldalas rézsűn kialakított kert. A jól megtervezett és megépített sziklakert egy állandóan változó éke lesz életterünknek. Ha megfelelően választjuk ki az ültetendő növényeket, az év minden szakában gyönyörködhetünk majd benne.

A sziklakert megépítésénél legfontosabb dolog, amit figyelembe kellene vegyünk, hogy minél nagyobb mértékben elérjük a természetesség hatását. Ezzel szemben, sokszor találkozunk erőltetett, hatalmas méretű és egészében természetellenes kő-halmazokkal.

A sziklakert nem olyan, mint egy bútordarab a nappaliban, nem lehet megrendelni egy katalógusból, kiragadni egy számunkra tetsző környezetből.

Nem kérhetünk például mediterrán sziklakertet, ha nincsen összhangban a környezettel. Minden egyes udvarnak meg vannak az adottságai, és ezeket szem előtt tartva kell megépítenünk egyedi, saját sziklakertünket.

Kő kövön

A sziklakert fő alkotóeleme az építéséhez használt kő. Sokféle követ használhatnák, mégis a legjobb, ha először szétnézünk a környékünkön. Figyelembe vesszük a természetben megtalálható kőzeteket és csak ezek után válogatunk ízlésünknek megfelelően. Ne felejtsük a legfontosabb alapszabályt: a sziklakert csak egyféle kőből épülhet! Nincs annál mesterkéltebb látvány, mint egy ásványtani gyűjteménynek is beillő, sokszínű kövekből összerakott halom.

Fontos a sziklák szakszerű elhelyezése, harmonikus illeszkedése a növényzettel kialakított térbe is. A telepítendő növények skálája nagyon széles, több ezer faj közül választhatunk, de vegyük figyelembe a fajták különböző környezeti igényeit. A választáskor inspirálóak lehetnek a környékünkön megtalálható természetes növénycsoportosulások. Majdnem minden természetben előforduló fajtának nemesített változata megtalálható a kertészetekben.

Növényeink

A növényeket ne ültessük túl sűrűn. Mindig tartsuk szem előtt az ültetendő növény növekedési erélyét, kifejlett méretét. Egyes törpe örökzöldek több tíz év alatt érik el az egyméteres magasságot. Ezt, az egyes növények leírásaiban mindig megtaláljuk, esetleg kérjük ki szakember véleményét is. Ne tévesszen meg senkit, ha a vásárolt növény esetleg csak pár centis, hisz egyesek egy év alatt akár fél métert is képesek növekedni.

A sziklakert méretétől függően a következő növénycsoportokból javasolt telepíteni:

  • Évelő növények (sárga cickafark, törpe őszirózsafajták, törpe nősziromfajták, kakukkfű, varjúhájfélék, kövirózsa fajok stb.)
  • törpecserjék (gyöngyvesszőfajták, törpeborbolyák, madárbirs fajták stb. )
  • törpeörökzöldek (törpefenyő, cukorsüvegfenyő, borókafajták stb.)

Egy jól megépített sziklakert pár éven belül úgy beilleszkedik a kertünkben, mintha minden más a háztól a sütőig köréje és miatta épült volna.

Fotó: Angi Attila

korábban írtuk