Oltári férfiak Antal József Istenhez vezeti az embereket – akár autóbuszon is

Bizonyára ismerős a vicc a papról és a buszsofőrről, amelyben mindketten a rájuk bízottak figyelmére pályáznak. De mi van akkor, ha valaki egyszemélyben pap és buszsofőr is? Antal József tekerőpataki plébános nem csupán a rá bízott nyájat igyekszik jó pásztorként Isten felé terelni, hanem időnként kormányt ragad, és kisebb, földi paradicsomok felé is elkalauzolja őket.

– Nem hétköznapi „másodállást” választottál. Egyáltalán hogy jut eszébe egy papnak, hogy kirándulásokat szervezzen? 

– Mindenekelőtt ebben a kérdésben két fogalmat szeretnék pontosítani. Nem „másodállásról” van szó, mert az első – ha a papságot értjük rajta – sem állás számomra, hanem hivatás, életforma. Az általad kirándulásoknak nevezett szervezésekben pedig nem megélhetést kerestem, hanem egy másfajta tevékenységet, amely eltér a kifejezett vallási területtől. Zarándoklat jellegű utazásokat szervezünk, én általában csak az ún. toborzó vagyok, és az utazások alatt a különféle lelki programokat vezetem, az utazás egyéb részleteit (szállások, belépők, látnivalók, étkezések) egy magyarországi idegenvezető szervezi egy utazási irodán keresztül. 

– Mikor és hogy kezdődött az egész?

– Amikor Salamáson (Gyergyó környéki nagyobb község) voltam plébános, ahol a magyarok, illetve a római katolikusok szórványban élnek, a lelkipásztori munka nagyon kevés tevékenységből állt. Ebben a helyzetben arra gondoltam: szervezzünk olyan jellegű utazásokat, zarándoklatokat, amelyekben megismerkedünk hitünk nevezetesebb helyeivel, mint például Róma, Lourdes, Fatima, Medjugorje (Mária-kegyhelyek), II. Szent János Pál pápa életútjának fontosabb állomásai. Ezen utazások alatt útközben még meglátogatunk olyan településeket is, amelyek nem kifejezetten zarándokhelyek vagy vallási központok, de van egy nevezetesebb temploma vagy kolostora vagy éppen valami világhírű látnivalója. Ezek az utak zarándoklatok, ami azt jelenti, hogy a napi program része az imádság, a szentmise, az elmélkedés.

A különböző kegyhelyeken élmény és rendkívüli dolog, hogy szentmisét mutathatunk be

(pl. Rómában Szent Péter apostol sírja közelében a magyar kápolnában, Lourdesban a jelenési barlang mellett, vagy éppen a milánói dómban, a gótika remekművében, amely római Szent Péter-bazilika után Olaszország második és a világ ötödik legnagyobb temploma). 

– Persze nem a szerzetesek napi imamennyiségét mondjuk el, de egy nagyon jó töltetet, lendületet és élményt ad az imádság, az Istennel való együttlét az egész utazásunk során. Van olyan visszajelzés, hogy miután hazaértünk egy-egy útról, azóta férj és feleség minden reggel együtt imádkoznak munkába indulás előtt. Hát nem evangelizáció ez? Emellett igyekszünk az autóbuszon nagyon jó hangulatot teremteni: ismertetők, filmek megtekintése, vicces, mókás jelenetek olvasása, vagy éppen nótázás által, olykor még egy kis pálinka is előkerül. Emellett

barátságok is kialakulnak, amelyek évek múlva is tartanak,

hisz több helyről vannak jelentkezők, és így a másság megismerése is gazdagít mindannyiunkat. 

– Hogy teljes legyen a kép, ráadásul te buszsofőr is vagy: mi motivált, hogy megszerezd a D-kategóriás jogosítványt? 

– A buszvezetés szintén a salamási időszakhoz kapcsolódik. A szomszéd faluban van egy busztulajdonos barátom, akivel többször beszélgettem, és gyakran kérdezett a programom felől. Egyszer ötletként felhozta, hogy nem volna-e kedvem a D (buszos) kategóriát megszerezni? Azzal a megjegyzéssel:

„Itt az udvaron annyi a busz, hogy közben felülhetsz, és egy-egy fuvarban besegíthetsz vezetni.”

Megérintett a gondolat, mert olyan tevékenységről van szó, amely szintén emberekkel kapcsolatos, az ő életükért való felelősségteljes magatartást kíván, hisz 5055 ember ül a hátam mögé. Beiratkoztam a sofőriskolába, és megszereztem a jogosítványt, valamint a hozzá szükséges belföldi és nemzetközi vezetési engedélyt is. 

– Hogyan fogadják az emberek, amikor megtudják, hogy a pap egyben a buszt is vezeti? 

– Amikor az általam szervezett utakra megyünk, akik ismernek, úgy tekintenek rám, mint papra. Hosszú utakról lévén szó mindig 2 sofőrrel tesszük meg a távolságot. Induláskor mindig a másik sofőr ül a volánnál, és aki nem utazott még velem, azt látja, hogy én is az utastérben ülök. Amikor viszont lejár a sofőr kollégám vezetési ideje, én veszem át a vezetést. S csak úgy hallatszik előre az utastérből, hogy:

„A pap bácsi is vezet? Tud buszt vezetni?” 

A csodálkozáson kívül csak pozitív visszajelzést kaptam. Amúgy alapjában nem ellenkezik a papsággal a buszvezetés, de azért vidékeinken ez ritka hobbi. Különleges és más élmény egy nagyobb jármű (busz, tehergépkocsi) vezetése, mint egy személyautóé, és a felelősség is más. Volt olyan, amikor az éjszaka folyamán az egész busz népe aludt, mi, sofőrök pedig róttuk a kilométereket. 

– Volt úgy, hogy inkognitóban utaztál?

– Igen, voltam olyan fuvarokban is buszvezető, amelyek nem zarándoklat jellegűek voltak, hanem megrendelt utak, vagy nemzetközi menetrendszerinti járatban segítettem. Ilyenkor soha nem mondtam, hogy pap vagyok, ugyanúgy tekintettek rám, mint egy „közönséges” emberre, sofőrre, néha rám kiabáltak, meg csúnya szavak is elhangzottak. 

Hirdetés

De ebben is

az volt a különleges, hogy úgymond álruhában ott voltam az emberek között és hallottam, amikről beszéltek, ahogy gondolataikat kifejezték az élet különböző területeivel kapcsolatban. Ugyanakkor abba is belekóstoltam, hogy milyen egy buszsofőr élete, akinek valóban megélhetés és szakma ez.

Több napon keresztül távol az otthontól, éjjel-nappal az úton lenni folyamatos figyelés és koncentrálás. Mindig tudatában voltam, hogy önmagában hatalmas érték az emberi élet, és nagyon igyekeztem mindig a tőlem telhetőt maximálisan megtenni. Különösen az éjszakai vezetés alatt érzem, hogy mekkora

felelősség vezetni, amíg a többiek alszanak… éppen amilyen felelősség ébren tartani a híveket, amikor prédikálok.

– Általában ki a célközönséged, kiknek szervezed a kirándulásokat, zarándoklatokat? 

– Kifejezett célközönség nincsen. Meg szoktuk hirdetni plébániákon meg társasági fórumokon is. Az érdeklődőknek mindig el szoktam mondani, hogy ezek zarándoklatok, tehát szem előtt kell tartani a lelki vonatkozásait is, de nincs semmilyen kizáró kritérium, ha valaki ezeket magáénak érzi. Vannak egyaránt fiatalabbak, középkorúak, idősebbek is (a legidősebb 3 alkalommal egy 85 éves hölgy utasunk volt). 

– Biztos nagyon sok országban jártál. Van kedvenced? És ha igen, akkor mi tetszik benne leginkább? 

– Európában több országban megfordultunk. Kedvencem Olaszország. Elsősorban a maga természeti adottságai, látnivalói, szépsége miatt. Ugyanakkor római katolikusként valahogy jobban otthon érzem itt magam. Bár Róma a katolicizmus központja, de emellett mindenhol van római katolikus bazilika, dóm, templom, kápolna, imaház, kolostor, szerzetesház. Amikor Rómában a Szent Péter-bazilika előtti téren a pápa körbejár a zarándokok között a szerdai általános kihallgatás alkalmával, és egészen közelről integethetünk neki, ez egy olyan élmény, amit csak ott és akkor lehet átélni. 

Ez nem a reklám helye, de csodálatos. Természetesen a konyhája és a kávéja is nagyon tetszik, hisz a toszkán parmezán sajt, a „spaghetti bolognese”, az olasz presszókávé (hogy csak párat említsek) szintén nagyon vonzanak. 

– Van ilyen értelemben bakancslistád? Hova szeretnél még eljutni? 

– Eddig a leghosszabb autóbuszos zarándokutunk a fatimai út volt, ahol buszsofőrként is részt vettem. 4 km híján 9000 km-t vezettünk ketten a kollégámmal 13 nap alatt. Eddig ez volt a leg-leg, minden szempontból. 

Általában az említett utakat szoktuk szervezni, mert úgy gondolom, hogy számunkra ezek nagyon fontos lelki centrumok. Persze

egy óceánon túli buszos utazás is jól jönne, de ezekre nem pályázok minden áron,

hisz a lehetőségeink azért nem éppen az óceánon túli utazásokra, zarándoklatokra telnek.