Be kell vallanom, hogy nekem Brassó a kedvenc hazai városom. Soha nem tudom megunni. Amikor nincs lehetőség távolabbra utazni, elég csak átruccannom Brassóba, máris elkap a turistafíling, érzem, hogy órákat tudnék bolyongani az óváros utcáin, a Cenk alatt, sokadszor is bemennék a Fekete templomba, üldögélnék a Katalin-kapu melletti kis parkban.
Szerencsés csillagzat alatt, de bizonyára nem véletlenül választották ki az alapítók a település helyét a hegyek lábánál, ahol összefutnak a nagy Barcasági-medencéből vezető utak, hogy megbirkózzanak az átkeléssel. Fenséges természeti környezetben épült hát fel Brassó, amely mára persze jóval túlnőtte egykori határait, de a hazai régi urbánus települések közül a kevés szerencsések közé tartozik: nagy területen, viszonylag épen megmaradt az egykori óváros, millió apró csodájával. Kapott persze sebeket is jócskán, főleg az átkosban, de valahogy sikerült úgy kozmetikázni, rendbe tenni, felújítani a központot, hogy a történelmi hangulat megmaradjon.
Egyszerűen imádom az egykori szász gazdasági, kulturális központot. Többek között éppen a sajátos erdélyi multikulturalitásáért. Mert múltjában a magyar királyság, a Német Lovagrend, a szász Universitas légköre, a román műveltség kiépítői, mindenféle hódítók csatazaja keveredik, miközben az 1500-as években szász iskola nyílott, majd megjelent az első Brassóban nyomtatott magyar nyelvű könyv, 1850-ben itt jött létre az első román nyelvű gimnázium, volt idő, amikor Árpád-szobor tekintett le a városra a Cenkről, miközben az végig a szász műveltség és kereskedelem erős fellegvára volt.
A középkori Brassó védőfalainak jelentős része megmaradt – az építészeti örökség, a történelem iránt érdeklődők nagy szerencséjére. Impozáns kapuk, rengeteg bástya törte meg a falat egykor, ezek közül jó néhány ma is áll, megtekinthető, látogatható.
Bármilyen évszakban gyönyörű, izgalmas sétahelyszín lehet a Cenk alatt, a várfal, bástyák mentén andalogni, egyébként van, amelyikben kisebb (néprajzi, várostörténeti) kiállításokat rendeztek be. A várfalon kívül, a Katalin-kapu alatt átmenve érdemes felfedezni a Bolgárszegnek nevezett városrészt, ahol egykor bolgárok laktak valóban, később ez volt Brassó régi román negyede. Egy-egy utcája, néhány szép épülete egészen más hangulatot áraszt, mint a „németes” belváros, sőt a több évszázados Szent Miklósnak szentelt ortodox templom és udvara igaz bizánci színekkel fűszerezett keleties légkörű.
A várfalon belüli kincseket bizonyára sokan ismerik: a Fekete templomot, amely már nem is annyira fekete, de még mindig lenyűgöző, egyébként ez a legkeletibb emléke az európai gótikának. Az impozáns főtér talán nyáron a legmozgalmasabb, egy jó kávé mellett pihenhet meg a szemünk a barokk Városházán és a teret körbevevő régi épületeken. Érdemes ezeket többször is megfigyelni, mert apró kincseket lehet találni rajtuk: egy érdekes faragást, kis freskórészletet, különleges ablakkeretet.
Pihenés után jöhet egy újabb séta: például a Sétáló utcától kiindulva keressük meg Brassó legkeskenyebb utcáját, a Zsinór utcát! Közben is rábukkanunk számtalan szépen felújított épületre, kívánatos kávézóra, vendéglőre, de ezen a környéken találunk rá az egykori brassói zsidó közösség zsinagógájára is.
Ha elered az eső, bemenekülhetünk valamelyik múzeumba, a Szépművészetit és a Történetit egyébként sem árt megtekinteni. Ha nem untuk meg a történelmet, irány a Fellegvár vagy a Hosszú utca végén, a városközponttól viszonylag távol található Szent Bertalan-templom. A 13–14. századi román és kora gótikus jegyeket viselő épületegyüttes tényleg különös hangulatot áraszt, kár kihagyni.
A régi városháza a Főtéren, itt van a Brassó Megyei Történeti Múzeum fő kiállítóhelye
Ha a Titulescu park környékén parkolunk autónkkal, és, mondjuk, éppen tavasz van, akkor biztos vagyok, hogy órákat töltünk el a tulipáncsodákat bámulva. Ha pedig mégsem, indulhat egy újabb séta a történelmi városközpont irányába (étvágygerjesztőmből ugyanis sok minden kimaradt), vagy elcsábulhatunk a környékre is: Brassópojána, Négyfalu, Barcarozsnyó, Törcsvár irányába. Mindenikük megér egy misét, ezért nálunk külön fejezetet kapnak.
A fotók a szerző felvételei. Kiemelt kép: pixabay/falco
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. márciusi lapszámában jelent meg.
