Alig látszik ki a csíki ködből, mégis, a legszínesebb ötletek és kreatív vállalkozók gyűjtőhelye a csíkszeredai Magtár. A régi gabonaraktárnak Vas Réka álmodott új életet, s bár irodaházként működik, sokkal több annál, mintsem különálló irodák összessége:
olyan fiatal vállalkozók gyűjtőhelye, akik közösségben gondolkodnak, fejlődni akarnak, és együttműködésre készek.
Megálmodója és alapítója 2008-ban járt először a galambszürke épületben, ám már akkor színes jövőt álmodott a falai közé. Tíz évvel később, amikor helyszínen gondolkodott a fiatal vállalkozásokat fejlesztő projektjéhez, egyértelmű volt számára, hogy az a magtárban lesz.
Nem is sejtenénk, mennyire sokszínű az élet a szürke épület falai között
Egyrészt, mert kulturális örökségvédelmet tanult az egyetemen, és kiemelten fontos számára az épített örökség átmentése, másrészt, mert tudta, hogy nagyon nagy és különleges tér kell a terveihez.
Megmentett örökség
Adottak voltak a falak és a tartóoszlopok, de az első két emelet szinte a nullából lett kialakítva, újragondolva – meséli Réka az épület „belakásáról”.
A régi elemek, az egykor a gabona leöntésére szolgáló csúszda, a régi lámpaburák tudatosan maradtak érintetlen. Megőriznek valamit a város múltjából, különleges értéket adnak az épületnek.
Kreatív ügynökség és rendezvényszervező vállalkozás, IT cégek és hangulatos masszázs-szalon is helyet kapott a többszintes épületben.
Mert Réka olyan irodaházat képzelt, ahol a fiatal vállalkozók munka után is örömmel időznek. Elkezdett óriás puzzle mutatja az egyik irodában: itt bizony munka után is van élet. És épp ez is a Magtár lényege: hogy a csíkszeredai fiatal vállalkozók jó kedvvel járjanak a munkahelyükre.
Több mint irodaház
A csíki Magtár nem egy irodaház. Vállalkozásfejlesztési jelleggel működő tér, ahol közösség formálódik – magyarázza Réka, miközben az irodákat járjuk körbe.
Tudatosan lettek úgy kialakítva a terek, hogy legyen helye a találkozásoknak, a beszélgetéseknek, kiemelten fontos a konyha, a közös kávé- és ebédszünetek helye,
hisz itt van lehetőség a problémák, ötletek megbeszélésre, felvetésére. De még a jó kávé is kardinális kérdés egy 21. századi munkahelyen – teszi hozzá vendéglátónk mosolyogva. Minden iroda külön világ – kopogunk körbe. Hűen tükrözik a vállalkozók sokféleségét, de a tárgyaló és a képzésterem is a mai igényeknek megfelelően lett megálmodva – erről árulkodnak apró, de mutatós jelek. A saját irodájába ki-ki a saját ízlését és lelkét tette, a közösségi terek főként Réka elképzeléseit tükrözik. A hangulatos masszázs-szalon pedig üde oázis a munkanapok fáradalmainak enyhítésére.
„Ma már a fiatalok többsége igényli, hogy rendezett környezetben dolgozzon, hogy hangulatos közös terek legyenek, ahol meg lehet pihenni, ahol problémákat lehet megvitatni. Nagyon fontos számukra, hogy legyen helye a találkozásoknak, a kapcsolódásnak, de legyen helye a kikapcsolódásnak is. Aztán feltétlenül kell egy tér az ügyfelekkel való találkozáshoz is, és ugyancsak trend, hogy a mai fiatalok azt igénylik, hogy a munkakörnyezetben otthonosan érezzék magunkat.
Akik a Magtárban dolgoznak, kivétel nélkül szeretik a munkájukat, emiatt nem lenyomják a napi nyolc órát, és elmúlik az élet, hanem egy aktív térre van szükségük, ahol szakmailag is, de emberileg is ki tud mindenki teljesedni” – magyarázza házigazdánk.
A kávé is fontos
Ma már az is fontos egy munkahely esetében, hogy lehessen ebédelni, vagy ha a gyereked meg akar látogatni munka közben, akkor arra is legyen megfelelő a tér – folytatja a felismert igényeket Réka.
A konyha mindenhol a társasági élet alfája és omegája
Mint mondja, szeretné, ha a Magtár-lakók 2–3 év múlva már akár egy egész napot is eltölthetnének családostul a Magtárban, úgy, hogy eközben többféle szórakoztató tevékenységek között választhatnak. Filmnézés, koncert, gyerekfoglalkozások – sorolja az ötleteket Réka, de már most is tartanak heti rendszerességgel tornát, jógát és piláteszt az ülőmunkát végzőknek.
Egy a lényeg: érezze maximálisan jól magát, aki ott dolgozik.
Emellett persze, bérelhető képzéstermet és tárgyalót is kell nyújtania egy ilyen épületnek, a székhely-szolgáltatás szintén válasz a 21. századi (mikro)vállalkozói igényekre.
A közösségi terek minden szegletében érződik a női kéz – jegyezzük meg házigazdánknak. „Megkönnyíti a dolgom, hogy a környezetére nagyon igényes férfiakkal vagyok körülvéve” – magyarázza mosolyogva Réka, miközben a multifunkcionális tér helyiségeit járjuk. Irodaházba kopogtattunk, de inspiráló ötletgyárat találtunk. Szeretünk ide bejárni – összegeznek egyszerűen a Magtár-lakók. És hogy meddig bővülhet még a Magtár-lakók csapata? Amíg a tér adottsága engedi, vagy amíg világhódító útra indul az első Magtár-generáció.
Fotók: Mihály László
korábban írtuk
Vass Ildikóék tágas családi háza – Van, aki klasszikusan szereti
Van, aki szereti a klasszikus stílust, van, aki nem. Ami miatt bekopogtunk Vass Ildikóék tágas családi házába, az a székelyudvarhelyi családanya mindenre kiterjedő részletessége. Ildikó ugyanis nem belsőépítészt kért fel otthonuk kialakítására, hanem maga álmodott meg, és hónapokon át tervezett minden egyes részletet. Hetekig böngészte az internetet egy-egy megfelelő székért vagy bútorért, de még az ajtók mintázatát is lerajzolta a kivitelezőknek. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi számában jelent